Az adatvédelmi hatósághoz fordulunk a kormány kínai rendőreinek ügyében

Gyöngyösi Márton szombaton tartott sajtótájékoztatót a NAIH irodája előtt. A Jobbik-Konzervatívok elnöke és EP-képviselője arról beszélt, hogy milyen sokféle veszélyt okozhat az, hogy Kínából a kormány által Magyarországra hozatnak kínai rendőröket. Gyöngyösi elmondta, pártjával állásfoglalás és vizsgálat kérését szeretnék elindítani Péterfalvi Attilánál, az adatvédelmi hatóság elnökénél. Arra várnak a hatóságtól választ Gyöngyösiék, hogy mennyiben sérülhetnek az adatvédelmi jogai a magyar állampolgároknak, az itt tartózkodó kínaiaknak és külföldieknek az egyezmény nyomán. Ez azért is fontos a Jobbik vezetője szerint, mivel Kína nem írta alá a GDPR-ral kapcsolatos rendelkezéseket, nem ismeri az adatvédelmi jogokat, még az emberi jogokat sem nagyon. Kína az abban foglaltakat még "hírből sem ismeri", és ez súlyos aggályokat vet fel