Gyöngyösi Márton nyílt levele Navracsics Tibornak

Tisztelt Miniszter úr! Kedves Tibor!

Amikor 2022-ben öt év brüsszeli, Bizottságnál eltöltött szakmai munka után visszatértél a magyar közéletbe és komoly pozíciót kaptál a kormányban, sok naiv honfitársammal együtt úgy értékeltük, hogy első számú kulcsfigurája lehetsz a nyugati szövetségeseinkkel évtizedes csatározásban mára teljesen hitelét vesztett és elszigetelődött Orbán-kormány konszolidálásában. Logikusnak tűnt, hogy a céltalan és esztelen konfrontációk sorozatában elhasználódott Varga-Szijjártó duót Te váltsd mint az elmúlt évek csatározásaiból kimaradt, friss bizottsági rutinra és kapcsolatokra szert tett miniszter.

Tudtuk, hogy nincs könnyű dolgod, senki sem irigyelt. Mára ugyanis nagyjából harminc elemből álló, egymásba fonódó uniós feltételnek kellene egyszerre megfelelni ahhoz, hogy hazánk újra teljes értékű tagja lehessen az Európai Uniónak, és hozzáférjen például a 2021-től elérhető új uniós forrásokhoz. Az, hogy hogyan és miként oldja fel a kormány a bírói függetlenséggel, a korrupcióval vagy a média függetlenségének hiányával kapcsolatos kritikákat, az nem a személyes felelősséged. Ami viszont az Erasmus+ és Horizont programok körül kialakult fiaskót illeti, egészen biztos, hogy a Tiéd.

Ha valakinek, akkor neked mint volt oktatásért felelős uniós biztosnak illene tudnod, hogy miért sérti az egyetemek szabadságát az, ha a magyar felsőoktatás jelentette vagyont magánalapítványokba szervezik ki, amelyeknek a kuratóriumába fideszes minisztereket, országgyűlési képviselőket és Orbán Viktor aktuális kegyeltjeit ültetik. Ha valakinek, neked illene tudnod, hogy ez összeférhetetlen, mert direkt politikai befolyást jelent az intézményekben, az akadémiai szabadság olyan elveit sértve ezzel súlyosan, amelyeket az európai kultúrkörben már a 12. század körül sikerült lefektetni.

Kedves Tibor!

Pártom, a Jobbik-Konzervatívok hosszú hónapok óta jelzi, hogy kifutunk az időből, és ha a kormány nem hajtja végre mielőbb az összeférhetetlenséget megszüntető törvénymódosítást, akkor a szeptember elsejével kezdődő tanévben diákok és kutatók ezrei eshetnek ki az Erasmus és a Horizont programokból. Ezért is kezdeményeztük a parlament rendkívüli ülésének összehívását Erasmus-ügyben, aminek kapcsán te azt reagáltad, hogy nem tudsz „apokaliptikus határidőről”. Ma azonban volt kollégád, Johannes Hahn, az EU költségvetési biztosa cáfolt meg azzal, hogy világossá tette: már idén ősztől kieshetnek a magyar közalapítványi egyetemek az Erasmus-programból. Úgy tűnik, hogy a Fidesz-kormány egyre jelentéktelenebb, gyakorlatilag súlytalanná vált a nemzetközi politikában, hiszen a múlt héten Orbánnak felejtettek el szólni a törökök, hogy részükről zöld lámpát kapott Svédország NATO-csatlakozása, most pedig úgy tűnik, neked „felejtettek el” szólni Brüsszelből, hogy igenis van határidő.

Most vagy súlyos kompetenciahiányban szenvedsz, vagy egyszerűen nem mondasz igazat akkor, amikor azt állítod, hogy Brüsszel térfelén pattog a labda. Ahhoz, hogy a következő félévben uniós finanszírozás mellett vehessenek részt külföldi képzéseken a magyar diákok, annak szeptemberi kezdése előtt meg kell állapodniuk az alapítványi egyetemek átláthatóságáról és összeférhetetlenségi problémáiról. Ehhez pedig nem normaszövegeket kell küldözgetni Brüsszelbe, ahogy eddig a kormány tette, hanem módosítania kell a törvényt a Bizottság észrevételei alapján, kiküszöbölve az összeférhetetlenséget. Hogy aztán nyár közepén az Európai Bizottság ezt meg tudja-e vizsgálni és elő tudja-e még szeptember elseje előtt terjeszteni a Tanácsnak, hogy az feloldja a szankciót, az egy izgalmas kérdés. Nekünk viszont, kormánynak és törvényalkotóknak, kormánypártiaknak és ellenzékieknek egyaránt sürgősen munkához kell látnunk, hogy mentsük a menthetőt.

Mint oktatásért felelős volt uniós biztos és egyetemi oktató nem asszisztálhatsz ahhoz, hogy a kormányod a felsőoktatást kivezesse az Európai Unióból, és ezzel a magyar oktatást ismét a vasfüggöny mögé lökje. Ugye nem te akarod majd elmondani a magyar fiataloknak, hogy saját hazájukban nekik nem jár az, ami minden európai fiatalnak igen? Sőt, az sem jár, ami az oxfordi egyetemen tanuló Orbánnak már közel negyven évvel ezelőtt is járt, még ha Soros pénzén is?

Talán még nem késő visszakozni, talán még el lehet kerülni egy „apokaliptikus” pofára esést, ezért kérlek, támogasd a Jobbik-Konzervatívok által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésnapot Erasmus-ügyben.

Üdvözlettel:

Gyöngyösi Márton