Képviselőink

Hegedűs Lorántné

Alapvetések:

"De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!"

(Petőfi Sándor: Magyar vagyok)

"Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?"

(Róm 8,31)

"Négyféle vezetőember lehet az ország élén: Prokrusztész, Napóleon, Samu bácsi és Szolón. Prokrusztész egy elgondolás híve, melybe nemzetét belekényszeríteni akarja, ha törik, ha szakad. Napóleon szenvedélyes játékos és akár nyer, akár veszít mindenképpen tékozol. Samu bácsi úgy ül az uralkodói teremben, mint egy fűszeresboltban, dekákkal és garasokkal ravaszkodik. Szolón az isteni ihletre figyel, minden tette az örök mértékből ered és országa virul."

(Weöres: A teljesség felé)

Képek

Videók

Kedvenc könyvek

Életrajz

1970-ben született Budapesten. Szülei matematikusok, felmenői pedig jórészt református tanítók, lelkészek és orgonaépítők. Két testvére van, húga biológus, bátyja orvos. Férje Hegedűs Loránt református lelkész, három kislányuk van.

A Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezett építészmérnöki diplomát. Egyetemi évei alatt 2 szemesztert végzett az École d'Architecture de Strasbourg-on, valamint gyakorlaton vett részt az Université Libre de Bruxelles-en és a Universitá Politecnico di Torinon. A közigazgatási alapvizsgát 2001-ben tette le. 2006-ban pályázatírói és projektmenedzseri szakképzést kapott a Budapesti Kommunikációs Főiskolán. 2009-ben diplomázott – szintén a Műegyetemen – települési főépítészi szakmérnökként. Francia középfokú nyelvvizsgája van.

1994-től a Buváti Rt. munkatársaként dolgozott, 2000-től 2002-ig az Országgyűlési Hivatal köztisztviselőjeként.

1997-től 2006-ig a Fővárosi Önkormányzat Városüzemeltetési Bizottságának tagja, 2002-től Budakeszi város önkormányzati képviselője, 2006-tól a város egyik alpolgármestere. Építészként a református egyháznak végzett tervezői, mérnöki munkájára a legbüszkébb. 2010-től Óbánya község tervtanácsának tagja.

2009 tavaszán a Jobbik MMP tagja, valamint európai parlamenti képviselőjelöltje lett. 2009 őszétől pedig a párt Budapest V. kerületi szervezetének elnöke, valamint önkormányzati kabinetjének vezetője. A 2010-es országgyűlési képviselő-választáson Budapest 7. számú választókerületében indult a Jobbik jelöltjeként, mandátumot a párt országos listájának 11. helyéről szerzett.

Javasolt hírek

A minimálbér és a garantált bérminimum is emelkedett az elmúlt években, de a közalkalmazotti bértábla tételei 2008 óta v

Országos elnökség

Képviselőink

  • országgyűlési képviselő
  • Mirkóczki Ádám
    a Jobbik sajtószóvivője, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés jegyzője
  • Dúró Dóra
    országgyűlési képviselő, a Kulturális bizottság elnöke
  • Kulcsár Gergely
    országgyűlési képviselő
  • a Jobbik elnöke és frakcióvezető-helyettese
  • Dr. Apáti István
    országgyűlési képviselő
  • Dr. Staudt Gábor
    országgyűlési képviselő
  • Dr. Gyüre Csaba
    országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság, az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság alelnöke
  • Hegedűs Lorántné
    országgyűlési képviselő, az Országgyűlés jegyzője
  • Szávay István
    országgyűlési képviselő, a Nemzeti összetartozás bizottsága Ellenőrző albizottság elnöke
  • Gyöngyösi Márton
    országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes, a külügyi bizottság alelnöke
  • Morvai Krisztina
    EP képviselő
  • Z. Kárpát Dániel
    a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés jegyzője, frakcióvezető-helyettes, a Fogyasztóvédelmi albizottság elnöke, a Gazdasági bizottság alelnöke
  • Farkes Gergely
    országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes, valamint a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke
  • Ander Balázs
    országgyűlési képviselő
  • országgyűlési képviselő
  • Kovács Béla
    EP képviselő
  • Vágó Sebestyén
    országgyűlési képviselő, a Népjóléti bizottság alelnöke
  • Pintér Tamás
    országgyűlési képviselő, a Törvényalkotási bizottság tagja
  • Balczó Zoltán
    EP képviselő
  • Kepli Lajos
    országgyűlési képviselő, a Fenntartható fejlődés bizottsága Ellenőrző albizottság elnöke
  • Volner János
    a Jobbik alelnöke, frakcióvezetője, a Vállalkozásfejlesztési bizottság elnöke
  • Bana Tibor
    országgyűlési képviselő, az Európai ügyek bizottságának alelnöke
  • Szilágyi György
    országgyűlési képviselő
  • Egyed Zsolt
    országgyűlési képviselő
  • Magyar Zoltán
    országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági bizottság alelnöke
  • a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke, frakcióvezető-helyettes