A Fidesz-többségű ózdi önkormányzati képviselő-testület a napokban milliós jutalmat szavazott meg Fürjes Pál polgármester, Fazekas Zoltán alpolgármester és Vitális István kabinetfőnök (mindhárman fideszes politikusok) számára. A kezdeményezés maguktól az érintettektől származott.
|
Sipos Richárd, a Jobbik gödi és Pest megyei önkormányzati képviselője a napokban értesült arról, hogy Rád külterületén egy engedély nélküli sportrepülőtér építéséhez a terület tulajdonosa súlyosan megrongálta annak környezetét, ahogy az alábbi képeken is látható:
|
A Jobbik miskolci frakciója pénteken bemutatta azt a lyukói „villát”, ahol Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő, Miskolc alpolgármestere valóságshow jelleggel megmutathatja, hogyan lehet kijönni havi 47 ezer forintból.
|
2012. február 12-én került sor a rovásos településjelző és köszöntő táblák átadására és a Jobbik körzeti irodájának megnyitására a Veszprém megyei Tüskeváron.
|
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Veszprém megyében az ősz folyamán kezdte meg felépíteni a megyei kabinetrendszert, öt, úgynevezett csúcskabinet létrehozásával.
|
A Jobbik miskolci frakciója megdöbbenve áll az előtt, hogy Zsiga Marcell Miskolc alpolgármestere hétfői nyilatkozatában nem megcáfolta, hanem megerősítette Matolcsy György szavait, miszerint meg lehet élni havi 47 ezer forintból.
|
Egy szégyenteljes helyesírási hibát hónapok óta nem javít ki a pilisi fideszes városvezetés: hiába nyújtotta be Gajdosné Nagy Tímea 2011. október 25-én egyéni képviselői indítványát az elírt Wass Albert utcanévtábla kicserélése ügyében, ma, 2012. február elsején még mindig a régi tábla csúfolkodik a kerítésen.
|
Szinte hihetetlen, de igaz! 8 éves a Jobbik Ceglédi Szervezete. Ha nem hittem volna benne, akkor nem is vágtam volna bele a Jobbik Magyarországért Mozgalom, illetve a Jobbik Pest megyei szervezetének, valamint egyik legerősebb, a ceglédi szervezetnek a felépítésébe.
|
A Fidesz-KDNP kormány megbukott gazdaságpolitikája, megszorító intézkedései, a magas benzinárak és a csökkenő fizetések ellen demonstrált félpályás útlezárással két helyszínen, a 8-as főúton Fejér és Veszprém megye határánál, valamint Veszprém megye és Vas megye határánál pénteken délután a Jobbik.
|
Mély fájdalommal tudatom, hogy 2012.02.07-én elveszítettünk egy tagtársunkat. Visztra István 39 évet élt, szerető felesége és két kiskorú gyermeke gyászolja. Fájdalmukban osztozunk.
A Visontai Jobbik Alapszervezet alapító, és a mai napig aktív tagja volt.
|
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kapcsán tartott csütörtökön sajtótájékoztatót a Jobbik Miskolcon, egy étteremben.
|
2012. február 1-én, 17.00-kor nyitotta meg kapuit a Jobbik Magyarországért Mozgalom körzeti irodája Devecser városában is.
|
Január végén négy férfi életveszélyesen bántalmazott egy 82 éves asszonyt Kesznyétenben. A Jobbik miskolci sajtótájékoztatóján kiderült, egyikük megegyezik azzal a személlyel, aki 2008-ban Szoboszlai Barna bácsitól akart uborkát lopni. Most italra kellett a pénz.
|
Juhász Oszkár a cigány-magyar együttélésről, építőkről és rombolokról, iráni befektetőkről, és a média lejárató hadjáratáról. Gyöngyöspata polgármesterre a hevesblog.hu-nak adott interjút, melyet teljes terjedelmében közlünk.
|