A Békés megyei közbiztonság volt a fő témája a júniusi megyegyűlésnek
Június 8-án, pénteken ülésezett a megyei képviselő-testület, ahol beszámolót tartott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a tavalyi eredményekről, a közrend és a közbiztonság alakulásáról.
Mint azt dr. Gyurosovics József, megyei rendőr-főkapitány elmondta: a 2011-es év is hasonló sikerekkel zárult, mint a korábbi esztendők: a regisztrált bűncselekmények száma tavaly alig több mint 10 ezer volt, amivel 100 ezer lakosra kivetítve bűnügyileg a legkevésbé fertőzött megyék között található Békés. A vagyon elleni bűncselekmények 60 százalékot tesznek ki.
― Harminchét éve nem volt ilyen kedvező a statisztika a személyi sérüléses balesetek terén, mint amit tavaly produkált a főkapitányság ― tette hozzá dr. Gyurosovics József.
A beszámolót követően, Gajdos Attila, a Jobbik megyei frakcióvezetője kért szót. Elismerte az eddigi eredményeket, a javuló tendenciát, de emellett több megoldásra váró problémát is megemlített. Sarkadon kritikus a helyzet, az elmúlt időszakban jelentős mértékben megnőttek a betöréses lopások száma, leginkább az építőanyagok terén. Több esetben érkezett panasz, hogy mihelyst elhagyja valaki a saját tulajdonú házát - pl. munkába járás céljából - az épületet bontani kezdték, a már beépített téglákat, nyílászárókat, cserepet eltulajdonítják. Továbbá, a csicskatartás terén sem lát jelentős előrelépést, hisz Szarvas és Orosháza környékén még mindig burjánzik e bűnözési forma. Ezt követően kitért a közlekedési bírságokra, büntetésekre, a képviselő szerint a kiszabott büntetések aránytalanok a keresetekhez képest. Végezetül megemlítette, hogy sajnos a kis falvakban, tanyákon még mindig nagy számban tulajdonítanak el terményt, háziállatokat, mezőgazdasági gépek üzemanyagait, és ami még ennél is rosszabb, hogy a felderítettsége e bűneseteknek elég csekély.
Balogh István, szintén jobbikos képviselő is szót kért. Mindenképpen dicséretesnek tartja az eddigi eredményeket, de emellett több kérdés is felmerült benne a beszámoló során. Bírálta a magas közlekedési bírságokat, valamint nem lát előrelépést a "kint felejtett" sebességhatárt jelző táblák esetén sem, tapasztalata szerint a rendőrség gyakran használja ki e lehetőségeket a bírságolásra. Továbbá, szükségesnek érzi, hogy a rendőrség kapcsolatot kezdjen építeni az Új Magyar Gárda Mozgalommal valamint a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel (SzJPE), nem érti, hogy miért szükséges az említett szervezeteket megbélyegezni, szükségtelenül meghurcoltatni? Befejezésül, a jobbikos képviselő a drog-stratégiáról érdeklődött, van-e előrelépés, illetve mik az eddigi eredmények.
A képviselői kérdéseket követően dr. Gyurosovics József próbált válaszolni, néhány esetben kitérő módon. A sarkadi helyzetet másképp látja, ő csak egy ingatlanról tud. (ez a videó másként számol be erről - szerk.) Csicskatartás terén a rendőr-főkapitány is elismerte, hogy további lépések szükségesek még, és ami még megnehezíti a helyzetet, hogy sok csicska önként visszamegy a csicskáztatójához, illetve a társ szervezetek sem támogatják a rendőrséget megfelelő módon. A magas közlekedési bírságok kapcsán, a rendőrség csak a jog és a törvény alkalmazói és betartatói, nem pedig a megalkotói. A Gárda és az SzJPE kapcsán, a Magyar Gárda egy feloszlatott szervezet, az SzJPE pedig bírósági döntésre vár, hogy folytathatja-e működését, emiatt egyik szervezetettel sem kíván együttműködni a rendőrség.
Sajnos a működési szabályzat szerint nem volt lehetőség a képviselők viszont válaszára. Fontos lett volna felhívni a rendőr-főkapitány figyelmét, hogy az Új Magyar Gárda Mozgalom nem egyenlő a feloszlatott Magyar Gárdával, valamint bírósági döntés született arról, hogy az Új Magyar Gárda Mozgalom törvényesen működik és végezheti el a célul kitűzött feladatait. Dr. Gyurosovics József, megyei rendőr-főkapitány beszámolóját a Jobbik Békés megyei frakciója nem fogadta el.
bekesmegye.jobbik.hu - PL (beol.hu nyomán)






