December 7-én érkezett Szolnok megyei küldöttségünk, Soós Antal megyei alelnök, Lengyel János és Rácz Dóra Karcag, Sztankó Henrik Kunszentmárton, Soós Antalné Molnár Erzsébet és Borbély Sándor Tiszaföldvár képviseletében karcagi, szolnoki, mezőtúri, földvári, kunszenti adományokkal megpakolva a Maros megyei Hármasfaluba, ahol Kiss Dénes református lelkipásztor és felesége várt bennünket. 

Ide magyar nyelvű mesekönyveket, ifjúsági könyveket, iskolai könyveket hoztunk, hogy bővítsük a gyerekek lehetőségeit magyar nyelven olvasni.

Onnan Nyárádszeredába mentünk egy egész kisbusznyi ruhával, cipővel, játékkal. A családi házakban nevelt elhagyott, vagy kórházakban otthagyott gyermekek élettörténeteit a minket váró Sztroja Károly és felesége, Judit mesélte el. A gyermekek után járó állami normatíva annyira sem elegendő, hogy iskolai munkafüzetet vegyenek nekik, havonta kétezer forintnak megfelelő lej az egy főre jutó zsebpénzük, amit gyümölcsre, édességre, játékra költhetnek. Mesélték, hogy kaptak nemrég mesekönyveket is, de román nyelven... Napról-napra kell beosztaniuk minden fillért, de megtesznek mindent, hogy a gyermekekből származásuktól függetlenül embert faragjanak, tisztességre nevelve őket.

A fiúk házába érkezve illedelmesen, ámbár megilletődve fogadtak bennünket a gyerekek. Büszkén mutatták szobáikat, kedvenc játékaikat, volt, aki a ruhásszekrényét is megmutatta.

Mivel idén egész évben nem kaptak a gyerekek számára cipőket, így a tél közeledtével a kis cipőcskéknek örültek a legjobban, de hatalmas izgatottsággal bontogatták a ruhás csomagokat is. Szívszorító látvány volt, amint örömittasan próbálgatták a használt ruhákat, miközben szerencsésebb anyagi körülmények között élő kortársaik épp méregdrága ajándékokból álló listákat gyártanak szüleiknek a Karácsony közeledtével. Bennünk pedig az dúlt, hogy vajon mindenki talál-e neki valót, vajon elég-e, amit hoztunk, és tudják-e használni, és még több játékot kellett volna hoznunk... Megállapodtunk, hogy jövő nyáron ismét ellátogatunk hozzájuk újabb csomagokkal, a jó időben a kertben bográcsolva fogunk egy délutánt eltölteni együtt.

Az adományozás érzése leírhatatlan. Mint ahogy belegondolni, hogy ártatlan, 5-6 éves gyerekek olyan tragédiákkal a múltjukban kell, hogy az életüket elkezdjék, amiket el sem tud képzelni, vagy felfogni egy hétköznapi ember. A Sztroja házaspár hatalmas feladatot vállal, amikor ezeket az életeket megpróbálja teljessé tenni, megpróbálja elfeledtetni velük a legnagyobb fájdalmat az életben: hogy nem kellenek a saját szüleiknek.

Ehhez képest bénítóan kevésnek tűnik, amit tettünk, hogy elvittünk húsz zsák gyerekruhát, és megkérdeztük, melyik a kedvenc játékuk.

Közeledik a Karácsony. A Megváltó születésének napja. Mit jelent egy tízévesnek a Karácsony az árvaházban hasonló sorsú tizedmagával, aki tavaly még fűtetlen putriban zsíros hamut vacsorázott, vagy a kórházban a kemoterápia után hiába várta az anyját, hogy hazavigye? Gondolkozzon el ki-ki azon, mi a Karácsony üzenete számára. A fényár, karácsonyfa, karácsonyi dőzsölés, kényszeres ajándékvásárlás, és fásult megfelelés, „legyünk együtt és szeressük egymást, mert ilyenkor ezt szokás”. Nekünk minden bizonnyal ott lesz a gyerekek arca és sorsa az emlékezetünkben Szenteste.

Köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez a misszióhoz!

Soós Antalné Molnár Erzsébet

a Tiszaföldvári Jobbik Szervezetének elnöke