Az aktív választók egynegyede jobbikos
A Sonda Ipsos decemberi, 1500 fő megkérdezésével készült felmérése is alátámasztja a Political Capital múlt heti elemzését, melynek lényege abban állt, hogy 2014-ben a Jobbik a Fidesz váltópártja lehet. A közvélemény-kutatás szerint az MSZP és a Jobbik fej-fej mellett, 24 százalékon áll, míg a Fidesznél ez az arány a biztos pártválasztók körében immár 39 százalékra apadt. A Sonda kiemeli, hogy a kormányzó pártszövetség egy év alatt 1.3 millió választót veszített el, különösen vidéken magas ez az arány, míg a nagyvárosokban mindössze 4-5 százalék, tehát megdőlt az a sokéves nézet is, miszerint a Fidesz inkább vidéken erős. A Jobbik erősödése mögött az elemzés szerint az állhat, hogy a Fideszből kiábrándult, de a szocialistákat is erős kritikával kezelő választók közül körülbelül 200 ezren egyértelműen a nemzeti radikális párt szavazóbázisához csatlakoztak. Az MSZP ilyen plusz bevételt azonban nem könyvelhet el. a posztkommunista párt támogatottsága 24 százalékos, ám stagnál, ez az arány a teljes lakosság körében 12 százalék, míg a Jobbiké 11. A Sonda Ipsos ismerteti, hogy a szocialisták tipikus bázisa a nagyvárosban élő 50 év feletti korosztályból kerül ki. A közvélemény kutató eredményei szerint az LMP a teljes lakosság körében 3, míg a biztos pártválasztóknál 8 százalékon, a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció előbbiben 2, utóbbiban 3 százalék, ami gyakorlatilag a megalakulásuk óta ugyanannyi. Az elemzés megjegyzi, hogy igen magas a bizonytalanok, illetve passzív választók aránya, ami jelenleg 54 százalék, az átlagos 45 százaléktól tehát ez jóval több, bár megjegyzik, valószínűleg magas a rejtőzködők, illetve a hezitálók aránya is. A kutatás meglepő számmal zárul, mivel a Sonda azt írja, hogy a Jobbik sohasem rendelkezett még ennyi biztos szavazóval, mivel a párt tábora 800 ezer főből áll, ezt az adatot a tavalyi országgyűlési választások eredményei önmagukban is megcáfolják, hiszen a 2010-es választások első fordulójában a Jobbik 855 ezer voksot kapott. Azt azonban a Sonda Ipsos is egyértelműen leszögezi, a 2011-es év nyertese a Jobbik, a nemzeti formáció lassan, de biztosan és folyamatosan erősödik és valóban második számú politikai erővé lépett elő. Cs.G. – barikad.hu
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
















A Sonda Ipsos decemberi mérésében is beérte a Jobbik az MSZP-t. A Fidesz egy év alatt 1.3 millió választót veszített, a biztos szavazók körében is csak 39 százalék támogatja.







