Bana Tibor: Álságos és hiteltelen a Vas megyei MSZP

Ossza meg ismerõseivel!

Rendhagyó módon az MSZP szombathelyi irodája elé hirdetett sajtótájékoztatót a Jobbik, melyen a párt reagált a szombati megyebálra, az ellene szervezett tüntetésre és a szocialisták által rendezett ételosztásra.

 

Bana Tibor országgyűlési képviselő, a Jobbik Vas megyei elnöke álságosnak nevezte a szocialisták viselkedését, akik igyekeznek azt a látszatot kelteni, mintha a 2002 és 2010 közötti kormányzásuk nem járult volna hozzá jelentős mértékben Magyarország jelenlegi helyzetéhez. Szerinte tanulságos volt a szombati nap, hiszen Vas megyében is összenőtt, ami összetartozik: az MSZP ugyanis együtt demonstrált az LMP-vel, már csak a pojáca Gyurcsány Demokratikus Koalíciója hiányzott, hogy teljes legyen a kép, de valószínűleg ami késik, nem múlik. Bana Tibor hiteltelennek nevezte a vasi MSZP-seket, hiszen abban az időben, amikor ők adták Szombathely polgármesterét, szintén zajlottak bálok és hasonló események a megyeszékhelyen.

Rába Kálmán, a Jobbik Vas megyei közgyűlési képviselője megdöbbenésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy miközben az MSZP tüntetett a megyebál ellen, egyik MSZP-s közgyűlési képviselőtársa, Fehér László bent mulatott.

Balassa Péter, a Jobbik szombathelyi önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy jórészt a szocialistáknak köszönhetően adósodott el Szombathely.

Bana Tibor egy nokiás dobozt nyújtott át Nemény Andrásnak, az MSZP Vas megyei elnökének, melyben az alábbi gondolatok voltak olvashatóak:

Tisztelt Vas Megyei MSZP!

Megdöbbenéssel értesültünk a Vas megyei médiumokból, hogy a rövid távú memóriával megáldott MSZP egy héttel a budapesti Operaház előtti ramazúri után újra rátelepedett egy több civil szervezet által szervezett tüntetésre. Az Önök megyei potentátjai méltó társukkal, az LMP-vel karöltve olyan indulatokat szabadítottak fel, melyek ritkán látott politikai gyűlölködésbe csaptak át. A szokatlanul dühös és felhergelt tömeg olyan trágár rigmusokat kiabált, amelyeknek köszönhetően a civil kezdeményezés teljesen eltorzult és értékét vesztette. Félelmetes látványt nyújtott az az Interneten keringő videófelvétel, amelyen a tüntetők több résztvevőt is a „k***a anyádat” üvöltéssel fogadtak. A felbőszített emberek nyomdafestéket nem tűrő hangnemben fenyegették a politikai élettől távol álló, Vas megye oktatási, kulturális vagy éppen egészségügyi szférájában viszont rendkívül meghatározó munkát végző személyeket is.

A Jobbik véleménye szerint Magyarország jelenlegi helyzetében valóban nincs ok ünneplésre és mértéktelen tivornyára, így magától értetődőnek tartottuk, hogy távol tartjuk magunkat a megyebáltól. A magyar társadalom jövőjére nézve azonban rendkívül káros az a magatartás, amelyet napjainkban a baloldali politikusok tanúsítanak. Az MSZP ezzel az álszent viselkedésével a nyolc évig tartó, korrupciós botrányokkal átitatott és fizikai fenyítéseket is előszeretettel alkalmazó (2006 ősze), böszmeségekben gazdag kormányzását próbálja meg nem történtnek nyilvánítani. Döbbenetes volt látni, hogy Önök ismételten a cigányság nehéz sorsát felhasználva igyekezték bizonyítani szociális érzékenységüket – ingyen konyhát nyitva, miközben a civilek a megye kilátástalan jövője miatt tüntettek.

Az Önök hiteltelenségének legszebb megnyilvánulása, hogy a bál bojkottjára szólították fel a kormánypárti képviselőket, miközben Fehér László, Celldömölk polgármestere, Vas Megye Közgyűlésének MSZP-s képviselője szintén mulatni érkezett.

Szombathely, 2012. január 10.

Bana Tibor - országgyűlési képviselő, Balassa Péter - önkormányzati képviselő, Rába Kálmán - megyei közgyűlési képviselő

Forrás: jobbik.hu

 



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!