Ferenczi Gábor: Az uniós normák jegyében egészséges borjakat semmisíttet meg a Veszprém megyei Kormányhivatal
Telefonon értem el az éppen a helyszínen tartózkodó, az állatok elszállítását felügyelő Török Tamás hatósági állatorvost. Tájékoztatása szerint a Veszprém Megyei Kormányhivatal Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága a Csongrád Megyei Kormányhivatal ugyanezen intézményével közösen rendelte el az állatok leölését. A hatósági állatorvos elmondta, hogy a határozat elleni fellebbezés nem halasztó hatályú, tehát csak az állatok elpusztítása után lehet az intézkedés jogszerűségét vizsgálni. Az állatorvos megerősítette, az állatok egyébként egészségesek. Felvetésemre, miszerint nem lehetne-e az állatok életét megmenteni, például egy állatkertben való elhelyezésükkel, Török Tamás azt a választ adta, hogy az egészséges állatok abban az esetben is potenciális veszélyt jelentenének, hiszen amíg élnek, fennáll a lehetősége, hogy húsmarhaként eladják őket a jövőben. Kérdésemre, hogy az egészséges állatok miért jelentenek veszélyt, a hatósági állatorvos leszögezte, ő felettesei utasítására, az uniós normáknak megfelelő jogszabályok alapján jár el.
Ferenczi Gábor országgyűlési képviselő Veszprém megyei elnök
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
















Tegnap írtuk, hogy 







