Kőszeg: Halálos fenyegetések, folyamatos balhék a cigányokkal

2012. április 09., 18:25
-A +A

Sorozatos halálos fenyegetések, rendszeres kábelégetések, kétes eredetű járművek bontása, lopott kerékpárok, jogosítvány nélkül száguldozó cigányok. Mindez nem az ózdi Hétes telepen, hanem Kőszegen, a béke szigetén. Lassan tizenöt éve tart egy kőszegi társasház lakóinak kálváriája, akiket egy cigány család tart állandó rettegésben.

Két nappal ezelőtt hívta telefonon a Jobbik helyi elnökét egy kőszegi hölgy, majd elcsukló hangon közölte, hogy családjának azonnali kiirtására tett ígéretet a vele egy társasházban lakó cigányházaspár kisebbik fia. A telefonhívás után Rába Kálmán azonnal kerékpárra pattant és a helyszínre sietett. A békés lakók akkorra a fenyegetés elől már egy lakásba húzódtak össze, ezzel is erősítve biztonságérzetüket. Ahogy megérkezett a Jobbik politikusa, rögvest megindult a lakók panaszáradata. Kiderült: a fenyegetőző férfi a helyi Fidesz oszlopos tagjának, valamint a Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetőjének az unokaöccse. Talán ennek is köszönhető, hogy a több milliós számlatartozást felhalmozó cigányok a mai napig háborítatlanul élnek az önkormányzati lakásban. A lakók elmondták: egy nyolcvanéves nénike a folyamatos zaklatások miatt már csak fejszével a párnája alatt tud nyugodtan aludni.

A társasházban könyvelői iroda is működik, de a kuncsaftok messzire elkerülik ezt a vidéket – mondja könnyeivel küszködve a házban élő könyvelőnő. A hátsó udvarban engedély nélkül egy kisebb pajtarendszert húztak fel a cigányok. A szomáliai állapotokra emlékeztető építményekbe szakadatlanul, tucat számra hordják a kerékpárokat, valamint a rendszám nélküli autókat, amelyeket a helyszínen rögtön szét is kapnak – nyilatkozik egy másik lakó. Mint később kiderült, a kábelégetés a cigányok napi szabadidős programjai közé tartozik. Sokszor részegen hőbörögnek az ablakom alatt, ha szóvá merem tenni, azt válaszolják, elvágják a torkomat, és ez így megy tizenöt éve – fakad ki egy nyugdíjas néni. Közben megérkeznek a rendőrök is, rövid jegyzőkönyvfelvétel és könnyes búcsú, a hatósági intézkedésnek vége.

Néhány óra múlva kiderül, hogy a cigány család ellen két évvel ezelőtt jogerős kilakoltatási végzést hoztak, amely valamilyen titokzatos oknál fogva a mai napig az egyik városi fiók mélyén lapul.

A Jobbik nevében Rába Kálmán kőszegi elnök minden lehetséges segítséget felajánlott a rettegésben élő családok számára. Kőszeg városának képviselőtestületétől pedig azonnali megoldást követelünk a tisztességes kőszegi polgárok védelmében.

Jobbik Kőszegi Alapszervezete

Ajánlott cikkek

A Jobbik Magyarországért Mozgalom arra kéri szimpatizánsait, hogy most a személyi jövedelemadójuknak 1%-ával támogassák a Kollégium a Jövőért Alapítványt.
Katalóguscédulák az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában - Forrás: MTI/Kollányi Péter
Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát.
Igazi férfi: mentelmi jog mögé bújik Daher Pierre
A borsodi Jobbik kifogásolja, hogy a Fidesz-KDNP nem adta ki Daher Pierre fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát, amit a Kazincbarcikai Járásbíróság kért ki könnyű testi sértés gyanúja miatt.
A mostani javaslat Gaudi-Nagy Tamás szerint nem tartalmaz áttörést a kiszolgáltatott helyzetben lévők védelme érdekében.
Trafikmutyi-eljárás a drága tankönyveknél is - Fotó: MTI
A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a tankönyvellátás rendszerének átalakítása miatt emelkedni fognak a tankönyvek árai.
A súlyos megszorítások, csomagok és a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítása ellenére is nőtt az államadósság, ami egyértelmű kudarc az EU-nak alárendelt gazdaságpolitikával egyetemben.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2013 május