Megkerülhetetlen eredményt tudott felmutatni a "Neszűri munkacsoport"

2012. április 08., 09:04
-A +A

Jászberény külterületének bemutatásától és az ott található áldatlan állapotok ecsetelésétől most eltekintenék. Sokat, sokszor és sok helyen ismertettem már a neszűri „gettósodási” folyamatokat.

Jászberény külterülete évtizedek óta szenved, és egyre mélyebbre süllyed. Ezeket az állapotokat megismerve és a mindenkori városvezetés tétlenségét megelégelve 2010 nyarán döntött a jászberényi Jobbik úgy, hogy a maga módján megpróbálja megoldani ezt a tarthatatlan helyzetet.

Elsőként egy figyelemfelhívó félpályás útlezárást szerveztünk a kint élő, segítséget kérő honfitársaink segítségével. Rávilágítottunk a külterület problémáira és a város vezetőitől megoldást követeltünk.

 

A probléma bemutatása után megoldást is megkerestük és bemutattuk – az akkor még szocialista vezetésű – önkormányzatnak és a város lakóinak. Meghívtuk Orosz Mihály Zoltánt, Érpatak polgármesterét és megkértük tartson előadást az „Érpataki Modellről”, azaz, hogy Ő hogyan tett törvényes eszközökkel rendet a településén. Az előadásnak óriási sikere volt, azonban a város vezetői nem jelentek meg a rendezvényen…

Ezév őszén beütött a fülkeforradalom, így szebb napokat látott városunkat is ellepte az álnemzeti narancs-köd. Minden egyéni körzetet megnyert a Fidesz. Az az – egyszer már „zűrzavaros ügyei” miatt feloszlatott - párt, amelynek jászberényi helytartói között volt MSZMP (!), MSZP, SZDSZ és MDF tagok a mai napig is ülnek!

Listás képviselőként magam is a testület tagja lettem. A város vezetése – a múltban tett törekvéseimre való tekintettel – felkért annak a munkacsoportnak a vezetésére, amely a sokat emlegetett külterületi állapotokat hivatott rendezni.
Úgy voltak vele, „ha ilyen nagy volt a szád - tessék, lehet cselekedni”.

Biztosak voltak benne, hogy beletörik a bicskám. Én pedig az ellenkezőjében hittem és hiszek a mai napig.

A „Neszűri munkacsoport” megalakulása (2011. február 28.) óta 13 hivatalos terepszemlét tartottunk és több mint 100 bejelentést (áram- és terménylopás, illegális házfoglalás- és bontás, állatkínzás, erőszakos cselekmények, stb.) tettünk az illetékes szervek felé. Erre szintén nem kívánok részletesen kitérni. A hivatalos beszámolót, - mely egy testületi ülés részét is képezte.

Az önkormányzatban végzett munka mellett, a Jobbik helyi alapszervezetével is megtettünk mindent a rend megteremtéséért. A Neszűr problémáit több országgyűlési képviselővel és szakemberrel is megismertettük. Az elmúlt másfél évben több körzetbejárást is szerveztünk az adott területen. Járt a Neszűrben és a segítségünkre volt Kiss Gabriella, Sneider Tamás, Baráth Zsolt, Vona Gábor, Morvai Krisztina és Orosz Mihály Zoltán barátom is.

 

A bejárásokról több írás is megjelent különböző helyi és országos médiumokban is. Sőt! Morvai Krisztina és Orosz Mihály Zoltán a nemzet templomában tartott közös sajtótájékoztatóját is egy jászberényi látogatás ihlette… Mindketten részt vettek a neszűri (és Munkás utcai) bejárást követő teltházas lakossági fórumon, ahol ismertették mind a diagnózist, mind a terápiát. Mondanom sem kell, hogy a meghívásom ellenére egyetlen városvezető sem jelent meg a rendezvényen.

A külterületi problémák folyamatosan nyilvánosságot kaptak és kapnak a mai napig. A téma felszínen tartása és a megoldási javaslataink sorozata olyan nyomást gyakorol Jászberény vezetésére, hogy kénytelenek voltak lépni valamit…

Közbiztonság

Azon az önkormányzati ülésen, melyen a neszűri beszámolómat tárgyalta a testület bejelentette a Jász-Nagykun Szolnok megyei rendőr főkapitány, hogy fokozni kívánják a rendőri jelenlétet a Neszűrben. Felszólalásában visszahallottam saját szavaimat és a beszámolóban leírtakat. „Visszafoglaljuk a Neszűrt”, „Rendet vágunk a Neszűrben”, stb.
Így néhány hónapja valóban több rendőr vigyáz a rendre és hetente több alkalommal is járőröznek a dűlőutakon. Sőt! Néhány napja már lovas rendőrök is teljesítenek szolgálatot a külterületen. Ezekért természetesen köszönet jár! Még akkor is ha meg sem említették a „Neszűri munkacsoport” tevékenységét és segítségét.

Tereprendezés

Néhány életveszélyessé vált ingatlan is lebontásra került. A közelmúltban a helyi televízió egyik híradásából értesültem (!) arról, hogy a munkacsoport által többször is bejelentett életveszélyes kunyhókat lebontatta a város. A hír hallatán kettős érzések kerítettek hatalmukba. Örültem, hogy a több mint 100 bejelentés közül néhány célba ért azonban az információt szolgáltató munkacsoport neve el sem hagyta a nyilatkozó polgármester száját…

Az illegális szeméttelep felszámolása


Erről a hulladék hegyről szintén rengeteg fényképet tettem már közzé. A munkacsoport operatív részlege számtalan alkalommal indítványozta a megszüntetését. Jómagam több megbeszélést is kezdeményeztem Jászberény polgármesterével, jegyzőjével és több iroda vezetőjével. A végső lökést az adhatta, hogy a márciusi terepszemle során egy igen érdekes „leletre” bukkantunk a szemétkupac tetején. Dr. Szabó Tamás, városunk polgármestere, országgyűlési képviselő (a politikusi álláshalmozásnak köszönhetően még sorolhatnám a titulusokat..) mosolygott vissza ránk. Legalább is a választási propaganda molinója. Ezt – mint mindent – archiváltam és a soron következő testületi ülésen, egy napirenden kívüli felszólalás keretein belül nyilvánosságra hoztam.
És láss csodát, megmozdultak a hegyek…
A hosszú évtizedek óta megoldatlan probléma egy csapásra megoldódott.
Másnapra az egész szeméttelep eltűnt!

 

Összegzésként elmondható, ha az elmúlt másfél év munkájának más eredménye nem volt, „csak” ennyi, már megérte. Ugyan a város vezetése soha nem fogja beismerni de vitathatatlan szerepünk van a fent részletezett „radikális változásokban”! Ha lassabban is mint az elvárható- és megvalósítható lenne de elindítottunk valamit, amit az "elődeink" évtizedes munkával sem tudtak (vagy akartak). A munkát – természeteses – töretlen hittel és lendülettel folytatjuk tovább!

Köszönöm mindenki áldozatos munkáját és segítségét! Köszönöm a munkacsoport tagjainak, a helyi szervezet tagságának, Érpatak első emberének, a Jobbik országos elnökségének, a mezőőröknek és minden lelkes és aktív segítőnek!

Tisztelettel:

Budai Lóránt
önkormányzati képviselő

Ajánlott cikkek

A Jobbik Magyarországért Mozgalom arra kéri szimpatizánsait, hogy most a személyi jövedelemadójuknak 1%-ával támogassák a Kollégium a Jövőért Alapítványt.
A súlyos megszorítások, csomagok és a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítása ellenére is nőtt az államadósság, ami egyértelmű kudarc az EU-nak alárendelt gazdaságpolitikával egyetemben.
Május 18-án, szombaton 8-12 óráig ismét termelői vásár lesz az Újbudai Jobbik Bartók Béla út 96. szám alatti irodájában.
Egy korábban a pártot nácinak tituláló kijelentése miatt a Jobbik per indított, és nyert is elsőfokon Karsai László holokausztkutató történésszel szemben.
Vona Gábor Facebookos fogadóórájának újabb vendége Cseppely Dávid volt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának első éves jogászhallgatója.
A Karpatia a gondolkodó magyarok lapja, markánsan nemzeti kiadvány. Mi nem a bajokon rágódunk, hanem a megoldást, a kiút alternatíváit keressük és tárjuk az olvasók elé.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2013 május