Rablást akadályozott meg az egri jobbikos (frissítve)
Az akció során könnyebb sérülést elszenvedő jobbikos kihívta a rendőrséget és részletes személyleírást adott, ennek köszönhetően még aznap éjszaka begyűjtötték a fiatal bűnelkövetőket, akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak. „Arra lettem figyelmes, hogy a park túlsó végén egy női hang kiáltozik: Emberek, segítsenek! Senki nincs, aki segítsen!?” - idézte fel a barikad.hu-nak a tegnap éjszaka eseményeit Pápai Ákos. A Szépasszony Völgy és a belváros között lévő, nyáron kedvelt séta útvonalnak számító parkban három 20 év körülinek látszó fiatal dulakodott a földre lökött asszonnyal, ám mint később kiderült, egyikük csak 16 éves volt. „Dühös lettem, hogy egy idős nőt bántanak a nyílt utcán, és a kiabálásokra senki sem reagál” - indokolta közbeavatkozásának okát az egri jobbikos. Pápai Ákos az egyik elkövetőt megpróbálta elgáncsolni, de az elfutott. A másik, „köpcösebb fiatalnak” nekiszaladt, hogy levigye a földre, ám végül neki is sikerült elszaladnia. A dulakodás közben az asszony táskája a helyszínen maradt, így a rablást sikerült megakadályozni. A kiérkező rendőrök szagmintát vettek a táskáról, majd elkezdték igazoltatni a környéken lévő háromfős csoportosulásokat, a nyomozókutyák így találtak rá az egyik elkövetőre, aki azóta állítólag beismerő vallomást tett. A Heol beszámolója alapján az Egri Rendőrkapitányság mindhárom fiatalt őrizetbe vette, és ellenük csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, továbbá indítványozta előzetes letartóztatásuk elrendelését.
barikad.hu - jobbik.hu
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
























