Szegedi Csanád: Továbbra is álljanak ki véleményük mellett az ifjak
Gyurcsány Ferenc az elmúlt napokban óriási érzéketlenségről tett tanúbizonyságot, akkor amikor az általa és klientúrája által megnyomorított Miskolcra ment sajnálkozni és megdöbbeni a romok láttán, amiket egyébként korábban ők idéztek elő- jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke. Az EP – képviselő hozzátette: különösen elítélendő módon a miskolciak nyomorát arra használta fel, hogy megpróbáljon magának politikai tőkét kovácsolni. Azonban a miskolciak ennek ellenére türelmesek voltak, ezalatt a három nap alatt nem ültek fel a provokációnak. A nemzeti radikális képviselő közölte: a Jobbik miskolci ifjúsági tagozata úgy gondolta, hogy békés véleménynyilvánításnak helye lenne, ezért a Gyurcsány Ferenc által tartott lakossági fórumra elmentek és három- négy papírtáblát emeltek a magasba, amelyekkel szembesítették Gyurcsány Ferencet azzal a pusztítással, amit még miniszterelnökként idézett elő. A politikus szerint Gyurcsány háromnapos provokációja után az lett volna a minimum, ha csendben eltűri a kritikát, de a magát demokratának beállító ex – kormányfőből kibújt az igazi énje- a diktátor- és ő maga is több ilyen lapot kitépett a megjelent fiatalok kezéből. Szegedi Csanád hangsúlyozta: a gyurcsányista közegre pedig mi sem volt jobban jellemző, mint hogy a megjelent több tucat nyugdíjas őrjöngésbe kezdve üdítővel leöntötte a fiatalokat, megrugdosta őket, kiabált velük, ahelyett, hogy a békés véleménynyilvánítást megtűrték volna maguk között. Ezek után a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai egy 19 éves lányt és a Jobbik szóvivőjét, egy kisgyermek édesanyját Dúró Dórát lotyónak nevezték. A politikus kiemelte: a Jobbik miskolci ifjúsági tagozata mellet a párt országos elnöksége kiáll és arra kérik fel a többi ifjúsági tagozatot, hogy ha hasonló eset történne akkor nyugodtan álljon ki az igaza mellett. Szegedi Csanád megjegyezte: a megalázott, megvert fiatalok feljelentést tettek a rendőrségen, becsületsértés, garázdaság és könnyű testi sértés miatt. A nemzeti radikális képviselő végül felhívta a figyelmet: azért, hogy a jövőben ilyen fajta provokáció ne forduljon elő a Jobbik felkéri az önkormányzatokat, hogy Gyurcsány Ferencet minősítsék nem kívánatos személynek. Ez ügyben a miskolci Jobbik frakciója már kezdeményezett egy rendkívüli közgyűlést, amelyet a fideszes többség elutasított. A politikus végül közölte: Juhász Oszkár, Gyöngyöspata és Fülöp Erik, Tiszavasvári polgármestere lesznek a következők, akik kezdeményezni fogják Gyurcsány Ferenc persona non gratanak nyilvánítását. S.Sz. - barikad.hu
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
















A Jobbik miskolci ifjúsági tagozata feljelentést tett az őket ért gyurcsányista nyugdíjasok támadása ügyében.







