Interjú az egri Jobbik listavezetőjével

|
Ossza meg ismerõseivel!

Dudás Róbert nevét már a tavaszi választások során is megismerhettük, mint a pétervásárai választókerület jobbikos képviselőjelöltjét, aki végre nemzeti radikálisként megverte Sós Tamást. Most ismét vállalva a harcot, a Jobbik megyei listavezetőjeként vág neki az önkormányzati választásoknak. Vele beszélgetünk.

A 2010-es országgyűlési választások során a pétervásárai körzet jobbikos jelöltjeként ismerhettünk meg. Hogy érzed, miben változott az óta a politikai helyzet a Fidesz kormány első lépéseinek hatására?

A Fidesz eddig még soha nem tapasztalt óvatossággal és megfontoltsággal fogott hozzá a választások után a munkához. Szem előtt tartotta, hogy ősszel önkormányzati választások lesznek, tehát csak olyan intézkedéseket tett, amik a népszerűségét lehetőség szerint nem csökkentenék. Tette mindezt úgy, hogy saját program hiányában a Jobbik programjából lopkodott, abból is természetesen azokat, amiket leginkább vártak az emberek. Megvalósult így a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság lehetősége, valamint hirtelen jött nemzeti öntudatukból és nem utolsó sorban a mi programunkból fakadóan a június 4-i Trianoni emléknap. Egy az önkormányzati választásokon való jó szereplés érdekében tehát halogatott meghozni a gazdasági életre vonatkozó döntéseket, mert a Parlamenti 2/3 után most szeretné megvalósítani a teljes 3/3-ot. Ennek érdekében soha nem látott tisztogatási hullám indult el a közhivatalok és állami vállalatok élén, amik mára szinte mindenhol „saját” emberekkel vannak feltöltve. A hab a tortán pedig a média törvény volt, amit nem titkoltan addig halogattak a Köztársasági Elnök elé terjeszteni, míg azt a pozíciót a szintén saját emberük el nem foglalta. Azon túl tehát, hogy kínosan igyekezett ügyelni arra, hogy népszerűségéből ne veszítsen, a legnagyobb „fegyvert” a tömegtájékoztatást is a saját uralma alá kényszerítette. Ezekből tisztán látszik, hogy mindent ő akar felügyelni, a kontroll és a konkurencia legkisebb lehetősége nélkül.

Ebben a kampányban úgy tűnik mindhárom a megyében jelentékeny politikai párt listavezetője a te körzetedből kerül ki. Mennyiben befolyásolja majd ez a kampányod hangulatát? Mire számítasz az ellenfelektől?

A hangulatot nem befolyásolja, sokkal inkább azt mutatja, hogy tavasszal a pétervásárai választókerületben, milyen erős személyeket indított a másik két párt. Bár eddig is jó eredménynek tartottam azt, amit elértünk, hiszen bár a Fidesz itt is elvitte az egyéni mandátumot, de a körzetet nyolc éve uraló megyei közgyűlési elnököt, sikerült magunk mögé utasítani, azután viszont, hogy kiderült, hogy listavezetőként ugyanazokkal állok szemben, akikkel tavasszal „harcoltam”, még inkább azt mutatja, hogy nekem jutottak a legnehezebb ellenfelek. Az egymáshoz való hozzáállás tekintetében elmondhatom, hogy tiszta és nemes küzdelem volt közöttünk. Azt, hogy ők milyen kampányra készülnek, nem tudom, viszont én ugyanazt a magatartást fogom képviselni, mint tettem azt az országgyűlési választás alatt, tehát személyeskedéstől és alaptalan rágalmaktól mentes, viszont kritikákkal, hiba feltárásokkal és megoldási javaslatokkal teli fórumokat fogok tartani és nyilatkozatokat fogok tenni.

Mely témák lesznek a Jobbik megyei kampányának középpontjában?

A január 16-án kiadott Radikális Változás címet viselő programunk máig sem vesztette aktualitását, sőt ha lehet mondani a benne foglalt javaslataink megvalósítása még sürgetőbbé vált. Ezt fogjuk most ősszel is előtérbe helyezni, természetesen szűkebb hazánkra vonatkoztatva és az itt felmerülő problémákra kihegyezve. Fontosnak tartom az ország gazdasági helyzetét és jövőjét érintő kérdéseket továbbra is hangsúlyozni, hiszen ezek megoldása tudja megteremteni számunkra, hogy érdemben tudjunk foglalkozni helyi ügyekkel. Ha említenem kell egy pár témát, amit Heves megyében előtérbe kell helyezni, akkor az egészségügy, az oktatás, az idegenforgalom, a mezőgazdaság és természetesen a környezetvédelem az amit kiemelten kell kezelni. Ezek között van olyan, amit az utóbbi időben szinte teljesen tönkre tettek vagy ellehetetlenítettek, illetve van amit most terveznek tönkre tenni, elég ha csak a Mátraballa mellé tervezett hőerőmű megépítésére gondolunk, ami az egész Mátrára negatív hatással lenne, annak szépségére, gyógyturizmusára, valamint idegenforgalmára egyaránt.

Hány képviselői helyre számítasz a megyei közgyűlésben? Mit érhet majd el egy Jobbik frakció egy várhatóan a Fidesz által kormányzott megyében?

Először is beszéljünk a közgyűlésbe való bekerülés körülményeiről. Mint tudjuk drasztikusan lecsökkent a létszám, tehát 40 képviselő helyett októbertől, csak 15-en foglalnak majd itt helyet, ráadásul a lista állításának körülményei is olyan irányban változtak, hogy minél kevesebb párt tudjon megyei listát állítani. Azt gondolom, erre reális esélye csak három pártnak van és ők fognak a képviselői helyeken is osztozni. Ha a tavaszi eredményekből indulunk ki és abból, hogy azt meg tudjuk még toldani pár százalékkal, akkor az azt fogja jelenteni, hogy akár öt képviselőt is be tudunk juttatni a testületbe. Kialakulhat tehát Heves megyében az a helyzet, amit szerettünk volna tavasszal is megvalósítani, hogy bár Fidesz többség alakul ki, viszont anélkül, hogy egyedül tudna kormányozni. Szeretnénk tehát a mérleg nyelve lenni a közgyűlésben és igaz magyar emberhez méltón viselkedve támogatni minden a megye életét előre mozdító javaslatot, viszont kontrollt gyakorolva a többségen megakadályozni, hogy ránk nézve negatív javaslatokat önállóan véghez tudjanak vinni.

JF.

egerjobbik.hu



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!