Kikapcsolták a gázt az izraeli befektető lakótelepén - fűtés nélkül a pátyi lakók
A Curlington Páty Ingatlanfejlesztő Kft. három, egyenként nyolclakásos társasházat épített Pátyon. A lakásokról költözés után kiderült, hogy a lakhatóság határán vannak (a későbbiekben erről még részletesebben beszámolunk). E ponton rögvest helyesbítenünk kell magunkat, hiszen nem nevezhető lakhatónak az a lakás, ahol a mínusz kilenc fokos hideg ellenére nincs fűtés. A 24 lakás közül pedig négyben jelenleg ez a helyzet: mivel a társasházakban a sok felmerült hiba miatt nem született még végleges átadás-átvételi jegyzőkönyv, így a lakók nem tudtak szolgáltatási szerződést kötni a TIGÁZ Zrt-vel, mellyel csupán a Curlington Páty Kft. áll jogviszonyban. Ők azonban nem fizették ki a gázszámlát, erről nem is értesítették a lakókat, a TIGÁZ pedig a mai napon elzárta a gázt négy lakásban, melyekben több kisgyermek is nevelkedik. A többi lakó pedig retteg: mikor jutnak ők is arra a sorsra, hogy annak ellenére, hogy megvásárolták az újépítésű lakásokat, rokonokhoz, ismerősökhöz kell költözniük. Információink szerint a TIGÁZ időben figyelmeztette a Curlingtont, hogy tartozásai miatt erre a lépésre készül. Az ingatlanfejlesztő Kft. tulajdonosa és képviselője, Yehiel Gross úr, melegebb időjáráshoz lehet szokva, hiszen odahaza, Izraelben, Haifa kies kikötővárosában, januárban az átlaghőmérséklet 13 celsius fok. A közművek szolgáltatása amúgy is érdekes: a villanyt nem az ELMÜ szolgáltatja, hanem hitelesítetlen órákkal az Eris-Isle Kft, borsos áron. A cég tulajdonosai Yehiel Gross Úr, illetve egy ciprusi off-shore cég. Ezek után kérdéses, hogy a lakók mikor számíthatnak arra, hogy otthonukban már villany sem lesz. A Jobbik Magyarországért Mozgalom felszólítja a beruházót, hogy haladéktalanul fizesse be tartozását a TIGÁZ felé, és járjon el a szolgáltatás visszaállítása érdekében, továbbá tegye lehetővé, hogy a lakók az áram- és gázszolgáltató cégekkel közvetlenül jogviszonyba kerüljenek. Ezek után pedig javasoljuk, hogy Magyarországon ne fejlessze tovább az ingatlanokat. Dr. Kovács Tamás
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR























