Szilágyi György: A kormány nem segít a BKV-nak
Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője elmondta, a közösségi közlekedés ÁFA-kulcsa Magyarországon irreálisan magas az európai uniós tagállamokéhoz képest, ahol ennek mértéke 6, illetve 15 százalék között változik. A Jobbik javaslata azt a célt is szolgálta, hogy a BKV ily módon lélegzethez jusson, hiszen ez az intézkedés 12 – 18 milliárd forint közötti bevétel-növekedést eredményezett volna a társaságnál. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának fideszes többsége azonban nem támogatta ezt a javaslatot, annak ellenére, hogy önálló ötlettel, vagy más megoldási lehetőséggel sem a kormánypártiak, sem más ellenzéki képviselők nem rukkoltak elő. A kormány ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozta a Fővárost és a BKV-t is, a közgyűlés pedig kénytelen lesz fájdalmas megoldásokhoz folyamodni, ami nem jelent mást, mint további járatritkításokat, amik mind az itt élőket, mind a vidékről bejáró embereket még nehezebb helyzetbe hozza majd – hangsúlyozta Szilágyi. Hozzátette, a Jobbik javaslata az EU-s ajánlásokkal és előírásokkal is összhangban áll. A Jobbik budapesti elnöke kiemelte, szégyen, hogy az egyetlen megoldás Magyarországon az, hogyha bármilyen probléma felmerül, azt kivétel nélkül a magyar embereknek kell elviselni, akár a pénztárcájuk, akár életminőségük romlása által. A politikus az ÁFA-kulcs alkalmazása mellett felhívta a figyelmet a jövedéki adó kérdésére is, hiszen a Magyar Államvasutak ezen a téren szintén kedvezményt élvez, ami szintén probléma, ez a mérték pedig a közlekedési vállalatra is alkalmazható lenne. Cs.G. - barikad.hu
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
















Noha jobbikos javaslat született arról, hogy a közösségi közlekedés altalános forgalmi adója alacsonyabb legyen a jelenlegi 27 százaléknál, a Számvevőszéki bizottság fideszes többsége nem támogatta azt.







