Szegedi Csanád: a cigánybűnözés magát a cigányságot is sújtja
Kunhegyesen demonstrációval emlékeztek a cigányok által agyonvert férfire. Szegedi Csanád kijelentette, a halálbüntetés visszaállítása minimálisra csökkentené ezeket a bestiális tetteket.
Demonstrációt tartottak Kunhegyesen egy a közelmúltban meggyilkolt férfire emlékezve és a cigánybűnözés ellen tiltakozva. Szathmári Norbert, a kunhegyesi Jobbik elnöke közölte, a rendezvényen rendhagyó módon a helyi cigányság szolidaritást vállalva jelent meg.

Elmondta, arra a tomajmonostorai férfire emlékeznek, akit a falunapról hazafelé a cigányok vertek agyon. Felidézve a támadást elmondta, hogy a verés után már nem lehetett életét megmenteni. Mint mondta, ezen kívül két támadás Kunhegyesen történt. Legutóbb egy idős nőt támadtak meg cigányok, magukat szemétszedőnek kiadva. A nénit fellökték, aki combcsonttörést szenvedett. Miután az idős nő elmondta, hol tartja a nyugdíját, bevonszolták egy szobába és rázárták a házat.
Szathmári Norbert a harmadik esetet felidézve elmondta, egy idős férfi fáskamráját feltörve saját baltájával kínozták meg. A fejsérüléseit két órán át jegyezték fel, a megtámadott életben maradásának esélyei minimálisak.

A Jobbik kunhegyesi elnöke elmondta, civil figyelőszolgálat újraindítását tervezték, a gazdák emellett kérték őket, hogy állítsák fel a mezőőrséget, mert terményeiket is lopják. Emellett felmerült a településen kamerarendszer kiépítése is. Érdekes módon pár nap múlva minden kunhegyesi kapott egy levelet a polgármestertől, amelyben a közrend megerősítésére tesz ígéretet, valamint kijelenti, szabadcsapatok szerveződését nem engedélyezi.
„A polgármester egy mezőőrrel képzeli el a rend fenntartását. Ráadásul minderre úgy tesz ígéretet, hogy azt a képviselő-testület meg sem szavazta” – jelentett ki Szathmári Norbert.

Hozzátette, a helyi cigányok mentek el hozzá és jelezték, megjelennének a rendezvényen kinyilvánítva, hogy elhatárolódnak a cigányok elkövette bestiális bűncselekményektől.
Jelezte, hogy Kunhegyest a tervek szerint járási központtá teszik, ennek értelmében Tiszabő és az a Tiszabura is a településhez tartozna, amelynek lakosai nyolcvan százalékban cigányok. Szatmári szerint ez azzal a veszéllyel járna, hogy a Tiszaburáról és Tiszabőről Kunhegyesre érkező hivatalos ügyeiket intéző cigányok visszatérnek majd a korábban kinézett házakhoz, kertekhez.
Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője beszédét azzal kezdte, jól mutatja a magyar önvédelem, a magyar immunrendszer erősségét, hogy pár nappal ezelőtt hirdették meg a tüntetést, mégis nagyon sokan eljöttek. „Szomorú esemény hozott ide minket, de az ország szinte bármelyik településen tarthatnánk hasonló demonstrációt, ugyanis hazánkban egyre több helyen történnek ilyen tragédiák” – jelentette ki a Jobbik EP-képviselője.
Szegedi Csanád hozzátette, a cigánybűnözés magát a cigányságot is sújtja, ugyanis legutóbb Hejőszalontán cigányok gyilkoltak meg egy cigány fiatalt párezer forintjáért.

A Jobbik alelnöke közölte, az Orbán-kormány egy cigány érdekeket védő kormány. Pozitív diszkriminációt folytat.
„Magyarország soros uniós elnökségének ideje alatt nem a székely autonómiáért, nem a magyar érdekekért szálltak síkra. Egyetlen dolgot vittek véghez, megalkották az európai romastratégiát” – szögezte le Szegedi Csanád.
Kijelentette, senkit nem érdekel, kinek milyen bőrszíne van. Egyetlen fontos tényező létezik: kik azok, akik betartják a társadalmi normákat, és kik azok, akik terrorizálják a társadalmat.

A Jobbik alelnöke közölte, hazánkban nincs vidékfejlesztés. A vidéket gettósították. A fiatalok jó része elhagyja az országot, a vidéken öregek élnek, akik rettegnek házaikban. Azok az emberek, akik felépítették ezt az országot a II. világháború után.
Az EP-képviselő felidézte a Gadnán elkövetett bestiális gyilkosságot, ahol egy vasalóval verték agyon áldozatukat a cigányok.

Szegedi Csanád kijelentette, a Jobbik vissza kívánja állítani a halálbüntetést, mert ez jelentene kellő visszatartó erőt a hasonló bestiális bűncselekmények esetében. Hozzátette, ha Olaszliszka után halálbüntetéseket szabnak ki, lehet, hogy akkor visszatartó ereje lett volna, és nem történik meg Marian Cozma meggyilkolása vagy a mostani este, a tomajmonostorai férfi agyonverése.
Szegedi Csanád a rendőrség munkájáról szólva leszögezte: a rendőröket ma Magyarországon nem rendfenntartásra, hanem pénzbeszedésre alkalmazzák. Több milliárdot kell csak büntetések útján beszedniük.
Megoldásként javasolta, hogy Afganisztánból hívják haza a magyar katonákat és a rendőrség munkáját segítve, egyfajta csendőrségként segédkezzenek a közrend visszaállításában.

A Jobbik politikusa felháborítónak tartotta, hogy a magyar állam 8-10 ezer forintot költ naponta egy fogvatartottra. Ez egy hónapban 250-300 ezer forintot jelent fogvatartottanként.
„Hány nyugdíjas mondhatja el, hogy ennyit kap havonta, melyik az az egyetemista, akit ilyen mértékben megbecsülnek? A Jobbik ennek a tarthatatlan állapotnak a felszámolása érdeken az önfenntartó börtönök rendszerét támogatja. Minden rabnak kötelessége lenne megtermelnie tartása költségeit” – jelentette ki Szegedi Csanád.

A Jobbik EP képviselője a pártja által javasolt bentlakásos iskolák rendszerének kiemelt jelentőségét hangsúlyozta, ugyanis ezeknek a káros mintákat mutató családi környezetből kiemelt cigány fiatalok nevelésében lenne kiemelt szerepe.
László Attila, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület vezetője beszédében elmondta, szeretnének úgy eltávozni Kunhegyesről, hogy megteremtik az alapjait a polgármester által csak szabadcsapatként aposztrofált, a közbiztonság elősegítéséért tevékenykedő helyi csoportnak.

Közölte: már unja, hogy hasonló demonstrációkra kell járnia, nem azért, mert nem tartja feladatának a közbiztonságért érdekében tett tevékenységüket, hanem azért, mert az újabb halálesetet, tragédiát jelent minden esetben. Ettől függetlenül az SZJPE továbbra is segítséget nyújt a bajbajutott, magukra hagyott embereknek. László Attila beszédében megköszönte a sokszor kapott bajtársi segítséget, amelyet többek között a Nemzeti Őrsereg nyújt számukra.

LR
barikad.hu






