Tudatos félrevezetés zajlik - Interjú Ágoston Tiborral
Országos szinten is egyre inkább világos, hogy ki az, aki magára akasztja a nemzeti szalagot, és ki az, aki szívében viseli azt – hangsúlyozta a debreceni Jobbik frakcióvezetője, Ágoston Tibor. Hogyan értékeli a Jobbik-frakció városi közgyűlésben betöltött szerepét az elmúlt egy év tükrében? Mi, jobbikos képviselők nagy lendülettel és elszántsággal vágtunk bele a munkába, s valamennyien küldetésnek érezzük, hogy a választópolgárok érdekeit képviselhetjük. Egyik legfőbb célunk az volt, hogy ezt a megfoghatatlan és elszámoltathatatlan politikai életet áttörjük, és valamilyen másfajta utat mutathassunk azoknak, akik ebben a városban megmaradni szeretnének. Voltak csalódásaink és reménységeink. Szomorúan tapasztaltuk például, hogy más pártok jelöltjei kampányidőszakban fennhangon hirdették, hogy az emberek érdekeit kívánják szolgálni. Sajnos azonban az látszik, hogy miután bekerültek a közgyűlésbe, az önkormányzat érdekeit szolgálják. Remek példa erre az időközi választáson nyertes, 9-es választókerületi fideszes képviselő, Komolay Szabolcs. A képviselő úr jó ideje elérhetetlen telefonon, és fogadóórára sem lehet hozzá bejelentkezni. Ugyanakkor eddig semmilyen beígért fejlesztés nem valósult meg a körzetben, holott az ott élők is megérdemelnék a jobb életkörülményeket. Milyennek látta a többi párt képviselőinek munkáját az elmúlt egy év alatt? Csalódásként éltem meg, hogy a közgyűlésben ülő politikai elit úgy viselkedik, akár a hajdanán porondon lévő SZDSZ, valamint a szocialista párt által működtetett rendszert viszi tovább. Egyre többször tapasztalunk olyan módszereket, mint korábban Demszky Gábor Budapestjén. Dokumentumok tűntek el, a közgyűlést megkerülve születtek döntések, valamint hiányos és előkészítetlen előterjesztések kerültek megtárgyalásra. Itt említem meg, hogy nemrégiben egy fideszes képviselő azt mondta nekem, hogy nem értek a politikához. Szerinte észre kellene vennem, hogy a nyertes mindent visz, az ellenzék pedig, ha jól viselkedik, legfeljebb mazsolázhat. A legnagyobb probléma azonban mégis az, hogy az emberek mára fizetéstől fizetésig sem tudnak megélni, és erre a ma regnáló kormány teljesen érzéketlen. Olyan törvényjavaslatokat és módosító indítványokat terjesztenek elő, amelyek a cafeteriákat eltörlik, és ebben a mi polgármesterünk is élen jár. Azok a törvények, amelyek megszületnek, az átlagemberek helyett az újgazdag réteget segítik. A legutóbbi városi közgyűlésen tartózkodtak a 2011. évi I. féléves gazdálkodásról szóló tájékoztató megszavazásakor. Miért döntöttek így? Amikor előkészítették a költségvetést, akkor arány- és iránytévesztéseket láttunk abban. Polgármester úr azonban azt mondta, hogy minden rendben van, és a város elindul abba az irányba, hogy elkezdheti felszámolni az adósságait. Ehelyett már a féléves előirányzatban hárommilliárd forintos lyuk tátong. A városvezetés ezt azzal indokolja, hogy nem tudták értékesíteni az eladásra szánt ingatlanokat. Mi, jobbikosok viszont úgy látjuk, hogy sokkal kézenfekvőbb lenne szembenézni azzal az ámokfutással, amely a nagy beruházásoknak a következménye. Gondolok itt a Latinovits Színház épülésére, amely még éveken keresztül milliókat vesz el a várostól, vagy az olyan látványberuházásokra, amelyek csupán a városvezetés fényezésére szolgálnak. Ön szerint milyen a Jobbik és milyen a Fidesz támogatottsága? A Jobbik elkezdett még inkább erősödni, az emberek egyre inkább felénk fordulnak. Komoly szakemberi gárdával rendelkezünk, és képesek vagyunk olyan problémákat terítékre vinni, amelyek a családok hétköznapjait érintik. Országos szinten is egyre inkább világos, hogy ki az, aki magára akasztja a nemzeti szalagot, és ki az, aki szívében viseli azt. Nemrég, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésnek ötödik évfordulóján beszédet mondtam a Kossuth téren, és kezembe került egy könyv, melynek bevezetőjében ez olvasható: azt mondja egy kicsi, kopasz ember a kommunista párt második kongresszusán, hogy miután visszanyertük függetlenségünket, vissza kell térnünk őseink útjára. Ez az ember Rákosi Mátyás volt. Aztán jött a kemény diktatúra, padláslesöprés, az 1956-os forradalom és az értéktiprás, miközben persze másról prédikáltak. Én párhuzamot vontam a két politikai korszak között, a mai reklámkormány és vezetője, valamint a Rákosi-féle vezetés között. Úgy látom, hogy félrevezetik az embereket, és csak a személyek változtak meg. Melyek a leggyakoribb problémás helyzetek, amelyekkel képviselőként találkozik? Nagyon sokan keresnek meg minket ügyes-bajos dolgaikkal, amelyekkel sem az önkormányzat, sem egyéb hivatalos szerv nem hajlandó foglalkozni. Minden esetben igyekszünk maximális segítségnyújtást adni és a problémákat tolmácsolni a városvezetés felé. Örömmel számolhatok be pozitív kicsengésű példákról, a sport célú támogatásokon át a kertségekben élők építményadójának eltörlésig. Szintén sikerélmény volt, amikor egy Mikepércsi úti társasház bérlakásainak lakói a segítségemet kérték, hogy járjak közben a Cívis Háznál az épület kifestése érdekében, és közbenjárásomra az illetékes szerv elvégezte a felújítást, majd még bocsánatot is kért, hogy eddig nem tette meg azt. Hangunkat hallatva tehát a Fidesz nem hátrálhatott ki egyes bajos ügyek mögül, ezért sikerült szándékunkat beteljesíteni és segíteni az átlagemberek problémáin is. Hogyan próbálják segíteni a bajbajutott devizahiteleseket? A kérdés hétköznapjaink egyik legnagyobb problémáját feszegeti. A válságos helyzet kialakulásában nagy szerepe van a bankok, valamint a korábbi és a jelenlegi kormányzat mellett egy bizonyos forró tőkével rendelkező kasztnak is. Ma ezek a pénzintézetek a törvényesített uzsora megtestesítői. A devizahiteleseknek pedig nem segítség a Fidesz intézkedése. Eddig az emberek a kamatkülönbözeteket fizették, most viszont már nem tudják megtenni. A Jobbik azon az állásponton van, hogy az emberek a svájci frank alapú, de forintban történő elszámolású hiteleket forint árfolyamon törleszthessék, a különbözet megfizetését pedig a bankoknak kell átvállalnia. Ennek ügyében országos aláírásgyűjtésbe is kezdett a Jobbik. Mit üzen a választópolgároknak? Azt üzenem, hogy jöjjenek, kapaszkodjunk össze, és állítsuk meg azt az ámokfutást, ami ebben az országban zajlik. Halljuk meg azt a Makovecz Imre által megfogalmazott mondatot, ami a HírTV-ben hangzott el, halála előtt nem sokkal. Ennek lényege pedig az volt, hogy egyesek ma Horthyt emlegetik, miközben fasisztáznak és náciznak másokat. Majd azt mondta, hogy akik ilyeneket beszélnek, azok minden aljasságra képesek, és ő ezekkel nem tud mit kezdeni. Nekem egyre inkább ugyanez az érzésem és félelmem van. Végezetül Szabó Dezső szavaival búcsúzom a Jobbik szimpatizánsaitól, aktivistáitól, vezetőitől, valamint minden magyar választópolgártól: „A fáklyáknak dolga, hogy másoknak világítsanak, miközben önmagukat hamvasztják el.” Deczki Anna - szebbjovo.hu
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
2012-05-22 15:00
2012-05-24 16:00
2012-05-24 16:30
2012-05-25 09:00
2012-05-26 16:00
2012-05-26 17:00
2012-05-29 17:00
2012-05-31 16:00
2012-05-31 16:00
2012-06-01 14:00
2012-06-07 18:30
2012-06-20 17:00
2012-07-18 17:00
ESEMÉNYNAPTÁR
2012-05-22 18:00
2012-05-23 17:00
2012-05-23 18:00
2012-05-23 19:00
2012-05-24 18:00
2012-05-24 18:00
2012-05-25 16:30
2012-05-25 18:00
2012-05-25 18:00
2012-05-26 07:00
2012-05-26 16:00
2012-05-26 17:00
2012-05-26 18:00
2012-05-26 18:30
2012-05-27 10:00
2012-05-27 11:00
2012-05-30 18:00
2012-06-01 19:00
2012-06-02 14:00
2012-06-02 15:00
2012-06-02 16:00
2012-06-02 17:00
2012-06-02 17:30
2012-06-03 11:00
2012-06-03 15:30
2012-06-03 16:00
2012-06-03 17:00
2012-06-09 09:00
2012-06-15 18:00
2012-06-16 (All day)
2012-06-16 17:00
2012-09-01 12:30
2012-09-07 18:00
















Országos szinten is egyre inkább világos, hogy ki az, aki magára akasztja a nemzeti szalagot, és ki az, aki szívében viseli azt – hangsúlyozta a debreceni Jobbik frakcióvezetője, Ágoston Tibor. Hogyan értékeli a Jobbik-frakció városi közgyűlésben betöltött szerepét az elmúlt egy év tükrében? 







