Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke, EP képviselő

|
Ossza meg ismerõseivel!

Új magyar honfoglalásra van szükség, hogy ismét jó legyen magyarnak lenni, hogy gyermekeink, unokáink majd büszkén, felemelt fejjel, magyarként éljenek ebben a hazában! A magyarság kérlelhetetlen és konok védelme, ami miatt 2003-ban, alakulásával egy időben csatlakoztam a Jobbikhoz. Meggyőződésem, hogy olyan kort élünk, amikor nekünk, fiataloknak kell kreativitásból és értelemből értéket teremtenünk, hogy a Kárpát-medence összes magyarjára egy boldog, szabad világ köszöntsön.

1982. szeptember 22-én születtem Miskolcon. Diósgyőrben, a Bükk hegység lábánál, a diósgyőri vár mellett nőttem fel. Édesapám nemzetközileg elismert fafaragó népi iparművész, édesanyám számítástechnikai mérnök, bátyám formatervező mérnök és a Jobbikban politizál. A miskolci Lévay József Református Gimnáziumban érettségiztem, majd a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarának történelem szakán végeztem.

1999 és 2010 között erdélyi utakat szerveztem, 2003-ban megalapítottam a Csalámbozó Magyar Kört, mert elengedhetetlennek tartom, hogy az anyaországi magyarok megismerjék ideiglenesen elszakított testvéreink életét.

Fontos feladatomnak érzem az ősi magyar nevek gyűjtését. 2002-ben kiadtam Magyar Eredetű Keresztnevek Kincsestára című könyvemet. 2006-ban megalapítottam a "Turul" márkát (www.turulbolt.hu) és a Turul Márkaboltot.

1996-tól rendszeres résztvevője voltam a MIÉP-nagygyűléseknek, majd a Borsod megyei MIÉP munkáját segítettem aktivistaként. 2001-től egy éven keresztül a Fidelitas tagja voltam. 2003 októberében léptem be a Jobbikba. 2003 őszétől egy éven keresztül voltam a Jobbik Demográfiai Kabinetjének a vezetője.

2005-től 2009 év végéig megyei elnökként vezettem a B-A-Z megyei Jobbik szervezeteket. 2005 novemberétől több mint egy éven keresztül voltam a Határon Túli Magyarok Kabinetjének az elnöke.

A 2006-os országgyűlési választásokon B-A-Z megye 4-es választókerületében, Miskolcon voltam a MIÉP-Jobbik a Harmadik Út országgyűlési képviselőjelöltje.

2006. november 25-én a Jobbik I. Tisztújító Kongresszusa a párt országos alelnökének választott. 2006 decemberében a Jobbik Árpád-házi zászlóátadási missziójának a főkoordinátora lettem.

2007. március 31-én a Budai Várban beszédet mondtam a Jobbik Árpád-házi zászlós felvonulásán. 2007. március idusától "a tíz alapító atya" egyikeként részt vettem a Magyar Gárda megszervezésében.

2007-ben megalapítottam a "Bors Vezér Népe" újságot, amely mára már havi 80 ezer példányszámban jelenik meg ingyenesen.

2008. június közepén a Jobbik II. Tisztújító Kongresszusán a jelen lévő küldöttek 92%-a ismételten a párt országos alelnökévé választott. 2008. június végén az újonnan megválasztott elnökség országos elnökhelyettessé nevezett ki.

2008. október 18-án Olaszliszkán a cigánybűnözés elleni fáklyás felvonuláson a Magyar Gárda akkori főkapitányával álltunk a menet élére. 2008. november 6-án én voltam a főszónoka a Jobbik által a szlovák nagykövetség elé szervezett tömegdemonstrációnak. A beszédek megtekinthetőek a www.szegedicsanad.hu internetes honlapon.

2009. január 11-én a ferencvárosi időközi országgyűlési válaszoson 8,5%-os sikert értem el a Jobbik színeiben.

2009. június 7-én, az EP választáson, a Jobbik-listáról Európai Parlamenti mandátumot kaptam.  2009 nyarán a Jobbik III. Tisztújító Kongresszusa ismét megtisztelt azzal a bizalommal, hogy én lettem a legtöbb szavazattal megválasztott alelnöke a pártnak.

2010 júniusában megnyitottam a Jobbik első határon túli irodáját Marosvásárhelyen. 2011 májusában megnyitottam a Jobbik második erdélyi irodáját Szatmárnémetiben.

Feleségemmel, Krisztivel Budapesten boldog házasságban élünk, és neveljük első kisfiunkat, Rogát, aki büszkén viseli ősi hun-magyar eredetű keresztnevét.

Szegedi Csanád



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!