Kovács Béla: Haladéktalanul gyorsítsák fel a negyedik generációs kutatásokat!
A jobbikos képviselő felszólalása: Elnök asszony! Egy normális ember, ha a háza kigyullad, akkor nem a diófacsemetét locsolgatja a kertben, amelyik talán 15 év múlva termőre fordul, hanem a házát oltja minden meglévő vízzel. Az energetika nemzetközileg elismert tudósai évek óta figyelmeztetnek, hogy a szénhidrogének és a szén fogytán vannak bolygónkon, így tíz éven belül globális energiaválság lesz, melynek hatása sajnos már ma is érezhető. A reális zöldek azt is tudják, hogy ebből a helyzetből csak a jelenleg beruházás alatt álló harmadik generációs atomerőművek építésének azonnali felgyorsítása, a leállított reaktorok újraindítása, majd a környezetkímélő szaporítóreaktoros és sóolvadékos negyedik generációs erőművek mielőbbi széleskörű elterjesztése jelent kiutat, hogy ne kelljen áramtermelésre szenet és szénhidrogént égetni. Így rögtön megoldódik a szénhidrogén kibocsátás kérdése is. Tisztelt hölgyeim és uraim! Máris 10-15 év késésben vagyunk. Ezért a képzésben sem a leszerelésre, hanem az üzemeltetésre kell azonnal szakembereket felkészíteni, mert nagy belőlük a hiány. Valamint a negyedik generációs kutatásokat kell nagyon nagy mértékben felgyorsítani haladéktalanul. Ehhez forrásokat a fúziós kutatások finanszírozásából tudunk elvonni, mert annak ma annyi értelme van, mint a facsemete locsolgatásának tűzoltás helyett. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket!
Forrás: http://www.europarl.europa.eu - kovacsbela.eu
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
















Kovács Béla az Európai Atomenergia-közösség nukleáris kutatási és képzési tevékenységekre vonatkozó keretprogramjának vitáján felhívta a figyelmet arra, hogy energiaválság lesz, melynek hatása már ma is érezhető.







