Szegedi Csanád újévi köszöntője
Ismét eltelt egy esztendő, ismét magunk mögött hagyunk 365 kinek ilyen, kinek olyan napot. Miközben sokan az újév-várás lázában égnek, érdemes kicsit magunk mögé tekinteni: mit adott és mit vett el tőlünk, magyaroktól a 2011-es esztendő. Az az év, ami az Orbán-féle horoszkóp szerint a „megújulás” éve volt, bár sokaknak inkább jut eszébe róla a gyávaság, mint a bátor megújulás.
A Fidesz politikáját idén sem az elmúlt húsz év által kifosztott, kirabolt országunk újjáépítése határozta meg, tetteit csupán a félelem igazgatta. Ennek jeleként a kormánypárt gyorsan levetette a hős forradalmár szerepét, és rohamtempóban látott hozzá a régi időkre emlékeztető diktatúraépítéshez. Sorra emelte magasba a kétharmados bástyákat, legyen szó a kritizálókat elcsitító médiatörvényről, a „minden hatalmat a kormánynak” jelszóval életbe lépő önkormányzati törvényről, a Kubatov-listákra épülő választójogi törvényről és még hosszasan sorolhatnánk.
Az ideiglenesen elcsatolt országrészeken élő nemzettestvéreink 2011-ben is hiába várták, hogy az év első felét kitöltő magyar uniós elnökség elhozza nekik az áttörést az autonómia, a nyelvhasználat, az alapvető emberi jogok terén. Büntetlenek maradtak a délvidéki magyarverések, a felvidéki állampolgársági megvonások, a román asszimilációs törekvések.
A kétharmad idén sem a Kárpát-medencei magyarságnak jelentett lehetőséget, csak a Fidesznek. No meg a kanadai menekülteknek, akiknek 2011. sem volt szűk esztendő, ráadásul az azori pálmafák árnyékában elfogadott fideszes romastratégia alapján úgy tűnik, számukra az elkövetkezendőek sem lesznek azok. Ma már kijelenthető, a Fidesz az Orbán-féle terminológiát, mely szerint az előttünk álló évek az elrugaszkodás, az emelkedés, a gyarapodás évei lesznek, csak a cigányság esetében fogja betartani. Náluk azonban megalkuvást nem tűrő módon. A magyarságnak pedig marad a régi-új koncepció: a túlélés.
Az esélyeink ennyi év gyakorlata után kifejezetten jók. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Jobbik 2011-ben példátlan módon megduplázta szavazói számát, miközben a Fidesz tábora a felére zsugorodott. A szocialisták ma már nem a második erő pozíciójáért küzdenek, hanem a túlélésért, s mi jobbikosok sem vetekszünk már velük az ezüstért. Egy év alatt mozgalmunk a legrangosabb elemzőktől is kiérdemelte a váltópárti jelzőt, utalva arra, hogy az előttünk álló időszak sokkal inkább a Fidesznek fog a túlélésről szólni, míg a nemzeti radikalizmus számára további dinamikus erősödést hozhat. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy 2011-es esztendő a Jobbik előretörésének az éve volt.
TV, rádió, országos napilapok híján ez óriási teljesítmény, amiért szeretnék köszönetet mondani a Jobbik tagságának, szimpatizánsainak. Köszönöm azt az őszinte és áldozatos munkát, amellyel egyre magasabbra emelitek mozgalmunk és ezzel a magyarság győzelmének zászlaját. Köszönöm, hogy hozzáállásotokkal, kitartásotokkal nap mint nap megmutatjátok a még kételkedőknek, hogy létezik egy olyan új, tiszta erő Magyarországon, amely az elhazudott rendszerváltás romjain képes új hazát építeni az egységes Kárpát-medencei magyar nemzetnek.
Köszönöm, hogy idén is együtt küzdhettem Veletek Atilla királyunk és Árpád fejedelmünk örökéért, a magyar feltámadásért, mely már nem várat, nem várathat magára sokat.
Ennek szellemében kívánok minden nemzetben gondolkodó magyar testvéremnek Szebb Jövőt, és sikerekben gazdag Új Magyar Honfoglalást 2012-ben!
Szegedi Csanád
EP-képviselő, a Jobbik alelnöke
jobbik.hu
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
2012-05-22 15:00
2012-05-24 16:00
2012-05-24 16:30
2012-05-25 09:00
2012-05-26 16:00
2012-05-26 17:00
2012-05-29 17:00
2012-05-31 16:00
2012-05-31 16:00
2012-06-01 14:00
2012-06-07 18:30
2012-06-20 17:00
2012-07-18 17:00
ESEMÉNYNAPTÁR
2012-05-22 18:00
2012-05-23 17:00
2012-05-23 18:00
2012-05-23 19:00
2012-05-24 18:00
2012-05-24 18:00
2012-05-25 16:30
2012-05-25 18:00
2012-05-25 18:00
2012-05-26 07:00
2012-05-26 16:00
2012-05-26 17:00
2012-05-26 18:00
2012-05-26 18:30
2012-05-27 10:00
2012-05-27 11:00
2012-05-30 18:00
2012-06-01 19:00
2012-06-02 14:00
2012-06-02 15:00
2012-06-02 16:00
2012-06-02 17:00
2012-06-02 17:30
2012-06-03 11:00
2012-06-03 15:30
2012-06-03 16:00
2012-06-03 17:00
2012-06-09 09:00
2012-06-15 18:00
2012-06-16 (All day)
2012-06-16 17:00
2012-09-01 12:30
2012-09-07 18:00
















Sikerekben gazdag Új Magyar Honfoglalást kíván 2012-re Szegedi Csanád. A Jobbik EP-képviselője Facebook-bejegyzésében 2011-et a Jobbik előretörése évének nevezte.







