Ferihegy az izraeli fegyveres erők gyakorlótere?!
A Jobbik álláspontja szerint teljesen lényegtelen, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint az izraeli légierő ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt. A kérdés az, hogy Izrael a gyakorlat helyszínéül miért Magyarország legforgalmasabb légi kikötőjét választotta, s erre hogyan kaphatott engedélyt a Honvédelmi Minisztérium tudta nélkül? Izrael budapesti nagykövete szerint országának repülőgépei szokásos rutinfeladatot láttak el hazánkban, ráadásul nem is először. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ezzel összefüggésben emlékezteti a magyar közvéleményt és a Bajnai-kormányt, hogy tavaly februárban izraeli rendőrök részvételével, a legnagyobb titokban tartottak terrorelhárítási gyakorlatot Ferihegyen, az akcióról akkor kiderült, már szintén nem az első eset volt. A Jobbik Magyarországért Mozgalom követeli, hogy Bajnai Gordon azonnal tájékoztassa a magyar lakosságot arról, hogy az elmúlt nyolc évben milyen katonai megállapodásokat kötött a szocialista kormány Izraellel. Számoljon be a kormányfő arról, hogy ezekben a szerződésekben a zsidó állam fegyveres erői számára milyen felhatalmazást adott arra, hogy azok hazánk területén tartózkodjanak és katonai-rendészeti műveleteket hajtsanak végre. Balczó Zoltán
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR














Két napja nem adott választ Bajnai Gordon arra, hogy a zsidó állam légi erejének elektronikus felderítő gépei kinek a megbízásából és milyen feladattal tartózkodtak hazánkban. 







