12. Dr. Staudt Gábor

|
Ossza meg ismerõseivel!

Budapesten születtem római katolikus családba. Tősgyökeres budapesti, azon belül XXII. kerületi vagyok, itt éltem le eddigi életem. Szüleim nem voltak a rendszerváltás előtt sem párttagok, sem egyéb politikai szerveződés tagjai.

A XXII. kerületi Kempelen Farkas Gimnáziumban érettségiztem 2002-ben, amit követően felvételt nyertem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Az egyetemen aktív tagja voltam a kar hallgatói önkormányzatának, ahol 2005-ben betöltöttem a jogi kar Hallgatói Önkormányzatának elnöki posztját is.

2002-ben a XXII. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat tagjává választottak, amely tisztséget azóta is betöltöm.

2006-ban a Jobbik Magyarországért Mozgalom önálló listáján mandátumot szereztem a XXII. kerület önkormányzatának képviselő-testületébe. Tagja vagyok a XXII. kerületi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának, valamint elnöke vagyok a Kulturális, Sport- és Turisztikai Bizottságnak.

2007-ben fejeztem be a jogi egyetemet, melyet követően azóta is ügyvédjelöltként dolgozom a XXII. kerületben.

Dr. Staudt Gábor



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!