13. Samu Tamás Gergő
2003-ban csatlakozott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz, majd az október 24-ei országos zászlóbontó ülésen való részvétel után a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz. 2004-ben a HVIM által delegált tagként dolgozott a Magyarok Világszövetsége kampánykoordinációs csapatában. 2005-től a párt Békés megyei szervezője, 2006-tól szarvasi, majd 2008-tól Békés megyei elnöke. 2008-tól Vona Gábor felkérésére a párt kommunikációs titkára. 2009-től tagja a Békés Megyei Szebb Jövőért Alapítvány kuratóriumának. Alelnöke a Jobbik Külügyi Bizottságának, a párt delegációjának tagjaként 2008 májusában EP-képviselőkkel tárgyalt Strasbourgban és a Brit Nemzeti Párt elnökével Londonban. 2006-ban megyei listás országgyűlési képviselőjelölt, és Marton József Zsolt egyéni jelölt kampányfőnöke. 2006-tól tagja a szarvasi képviselő-testület Ügyrendi Bizottságának. 2006-ban Szarvason kopjafát állított társaival a kommunizmus áldozatainak emlékére, melynek avatóünnepségén Rácz Sándor mondott beszédet. Az emlékműnél minden évben megemlékezéseket tartanak a szarvasiak. 2007-ben több mint ezer főt megmozgató vasúti demonstrációt szerveztek a megyei jobbikosok, és több ezer aláírást gyűjtöttek a szárnyvonalak megmentése érdekében. Az akciósorozat elérte eredményét, hiszen jelentősen hozzájárultak a szárnyvonalak megmentéséhez. Írásai jelentek meg a Szarvas és Vidéke, a Szarvasi 7, a Heti Kelet, a Magyar Jelen, a Nemzetőr, a Barikád.hu, a Kárpátia, és a Magyar Nemzet hasábjain.
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR

























