A Jobbik megkezdi a határon túli pénzosztások átvilágítását
A Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke úgy véli, a külhoni magyarok számára fontos ügyek egyikében sem sikerült átütő sikert elérni, sőt, van olyan terület, ahol még a rosszemlékű szocialista kormányok is jobban teljesítettek. A képviselő bejelentette: a határon túli támogatások terén átfogó vizsgálatot indítanak. Lesújtó kárpát-medencei körkép Felvidéken továbbra is érvényben van az állampolgársági- és nyelvtörvény, a magyarok anyanyelv-használatát a mai napig ellehetetlenítik, a szlovák állam pedig egy 99 éves tanító néniben látja az ország elsőszámú nemzetbiztonsági kockázatát – sorolja a felvidéki magyarság megoldatlan problémáit a képviselő. Szávay az érdemi fellépést hiányolta, és értetlenségének adott hangot, hogy a kormány nem vitte nemzetközi fórumok elé az ügyet, holott a Jobbik többször felajánlotta ezirányú segítségét. Szávay: fordulat helyett felfordulás Kárpátalja kapcsán a képviselő nehezményezte, hogy nincs érdemi előrelépés a magyar nyelvű érettségi és felvételi, valamint az anyaországi diplomák, tudományos fokozatok elismertetése ügyében. A politikus szomorúnak nevezte, hogy a két kárpátaljai magyar szervezet vetélkedése miatt sokan nem jutnak hozzá a kedvezményes magyarországi vízumhoz, a magyar kormány pedig lassan egy éve nem hajlandó nyilvánosságra hozni a korábbi, esetleges visszaéléseket feltáró vizsgálatának eredményeit. Szávay szerint méltatlan, hogy az ukrán-magyar vegyes bizottság 2007 óta nem ülésezett a tavalyi társelnöki találkozóra pedig a témával nem foglalkozó Szabó Erika államtitkárt küldték. A képviselő a kitelepítéssel fenyegetett aknaszlatinai magyarok tarthatatlan helyzetére is felhívta a figyelmet. Erdélyben továbbra nincs előrelépés a székely autonómia ügyében. Bár Kalmár Ferenc (KDNP) és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) képviselők európai tanácsbeli kezdeményezésesikeres volt, a Fidesz-KDNP leszavazta, hogy az új alkotmányba bekerüljön, hogy Magyarország támogatja a külhoni magyar közösségek önrendelkezési törekvéseit. Szávay a megoldatlan problémák közé sorolta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetét (itt nem engedélyezik az önálló magyar intézetek megalakulását), a kolozsvári Mátyás-szobornál elhelyezett provokatív Iorga-táblát (eszerint Mátyás király román volt), valamint a kommunista újságíróból lett nagykövet, Füzes Oszkár helyén tartását (ő idiótázta le az Erdély visszatérésében bízó magyarokat).
Mátyás király lovasszobra Kolozsvárott Délvidéken a szerbek két nagy pofont ígértek, aztán örültünk, hogy ezt nem kaptuk meg – jelentette ki a szerb kárpótlási törvény kapcsán Szávay. A jobbikos politikus szerint a szerbek „ügyes, dörzsölt, balkáni módszerekkel ültettek fel minket”, és miközben Németh Zsolt külügyi államtitkár a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével „győzelmi tort ült”, az eredeti törvényt nem vonták vissza, az új törvény pedig nem teljesen hatálytalanítja a délvidéki magyarok kollektív megbélyegzését. A Jobbik egyértelmű és világos feltételeket szabna Szerbia uniós támogatásért cserébe, a magyar kormány azonban a pofon elkerülése után bejelentette, hogy innentől kezdve támogatja déli szomszédunk csatlakozását, ettől azonban a délvidéki magyarságnak semmivel nem lesz jobb. Szávay figyelmeztetett, hogy az elmúlt hetekben Délvidéken felerősödtek a magyarellenes incidensek: Temerinben karácsony éjjel az éjféli miséről hazafelé tartó idős magyar asszonyt (és a segítségére siető férfit) vertek össze, Szenttamáson pedig pár napja firkálták össze az óvodát magyarellenes jelszavakkal. Politikai alapú pénzosztást sejtenek A külhoni szervezetek támogatásáért felelős Bethlen Gábor Alap (BGA) működését a Jobbik szerint a szakmaiatlanság, a dilettantizmus és a káosz jellemezte: a támogatások mértéke érdemben nem emelkedett, sőt, még elvonások is voltak, a pályázatok késése miatt pedig számos nyári program maradt el. Szávay István emlékeztetett, hogy még a legrosszabb szocialista kormányok alatt is hamarabb megérkeztek az évenkénti oktatási-nevelési támogatások: egyes erdélyi magyar településeken a tavaly szeptemberi pénzek folyósítását idén februárra ígérik. A képviselő emellett felhívta a figyelmet, hogy a szomszédos országokban élő cigányok rendszeresen visszaélnek a támogatással, Délvidéken például szervezetten telepítenek koszovói albán cigányokat magyar falvakba, akik elűzik a magyar iskolából a gyerekeket, de hasonló problémák vannak Kelet-Felvidéken is.
Budapesten ülésezik a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma A pénzosztásokra a Jobbik szerint a politikai nyomás gyanúja is rávetül, ezért Szávay István kijelentette, hogy a következő hetekben személyesen fogja kikérni és átvizsgálni a BGA teljes dokumentációját, a gyanús döntéseket pedig össze fogják hasonlítani azzal a szakmai háttéranyaggal, amelyet az év végén a Jobbik szakértői készítettek. Szávay István a magyar állampolgársági ügyintézés kapcsán is elégedetlenségének adott hangot. Véleménye szerint bár a külképviseletek megtesznek minden tőlük telhetőt, kellő emberi és anyagi erőforrás híján nagyon lelassult az ügyintézés, fél évre előre adnak csak időpontot. A hazai szervek pedig nem tudják a kérelmek feldolgozásának törvényben garantált hat hónapos határidejét tartani, így Erdélyben akár egy évet is várni kell, ha valaki a román mellé magyar állampolgárságot is szeretne kapni. Kapcsolódó cikkek:
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
















2011-ben is elmaradt a kormányváltáskor beígért nemzetpolitikai fordulat – jelentette ki mai évértékelő sajtótájékoztatóján Szávay István. 









