Hazánkban használt energiaforrások megoszlása

Megállapítható energiafelhasználási trend (2002) szerint a földgáz 40%-kal az elsődleges energiaforrásunknak számít jelenleg, a különböző kőolajszármazékokkal (30%) együtt tehát energiaszükségleteink 70%-át e két szénhidrogénfajta fedezi. A szén felhasználása mára 12%-osra csökkent, különösen a 80-as, de méginkább a 90-es évekre szerepe jelentősen visszaszorult, mára a hazai atomerőművi villamosárammal (szintén 12%) azonos nagyságrendet tesz ki.

Általánosan megállapítható a szén visszaszorulása mellett a kőolaj-felhasználás enyhe csökkenése, szerepüket elsősorban a környezetileg kedvezőbb, import földgáz váltja ki. A 90-es években végbement általános energiafogyasztás-csökkenés miatt (1990-2002: -15%, viszont nemzetközi összehasonlítások alapján a jövőben még így is további energiatakarékossági intézkedések indokoltak) némileg növekedett az atomerőművi villamosáram aránya is. Nőtt, de sajnos továbbra sem jelentős az egyéb energiaforrások szerepe, 2002-ben 2,0%, 1990-ben 1,0%. Ebbe a 2%-ba értendők általában a jövő számára megoldást jelentő megújuló energiaforrások, de beletartoznak a vízi energia mellett a hagyományos tüzifa, faszén, kamragáz is. Ezeken kívül a közvetlen villamosáram import a 2000-es években 3-4%-ot tett ki az össz energiamérlegünkben.

A magyar villamosáram szükségletek harmadát biztosító paksi atomerőmű hosszútávon sem nélkülözhető a magyar energiapolitika számára. Azt mint stratégialag fontos intézményt mindenképpen nemzeti tulajdonban kell meghagyni, az ellenőrizetlen, zavart okozó privatizációs kiszervezések pedig láthatóan az üzembiztonság rovására mennek. A biztonság csak az erőmű teljes szervezetét politikától független, tisztán szakmai irányítás alatt és tisztán köztulajdonban megtartva szavatolható.

Energiagazdálkodásunk és nemzetgazdasági vonzata

Sajnálatos tendencia, hogy energiaszükségletünket egyre inkább csak külföldről tudjuk kielégíteni. 2002-ben az import aránya már 63%, ami a korántsem kedvező 1990-es 55%-nál is lényegesen magasabb, ráadásul ez az érték nem tartalmazza a mára 100%-ban import atomerőművi nukleáris fűtőelemeket, velük együtt az energiahordozó-importunk már 69%, de természetesen számos szükséges erőművi berendezést vagy karbantartási szolgáltatást is külföldről vagyunk kénytelenek megvásárolni. A hazai kőolaj szükségleteink 18%-át (1990-ben: 24%), a hazai földgáz 22%-át fedezi (1990-ben: 42%), míg a visszaszoruló szénnek még 77%-a hazai kitermelésből való, viszont megjegyzendő, hogy ez utóbbi jelentős költségeket ró az államra, támogatásra szorul, környezetileg és környezetegészségügyileg pedig szinte a legkárosabb. Érdemes tudnunk, hogy a hazai földgáztermelés kb. 100PJ-os volumene 2002-ben még jórészt fedezi a 144PJ-os lakossági igényeket. Miközben 1990-ben a lakossági energiafelhasználásnak még csak negyedét tette ki ez az energiaforrás szemben a mai 45%-kal, a földgáz tehát lényegében a környezetszennyezőbb szenet váltotta ki a lakóházak fűtésében. Jóllehet ez az áttérés sokszor igen költséges beruházásokat igényel (amit persze nagyrészt a lakosság áll), pedig hasonló költségekkel és hatékonyabb állami segítséggel más alternatív megoldások (pl. Földhőhasznosítás, hőszivattyú) is elérhetőek lennének. Ezek kiaknázása mindeddig nem kapott sem kellő társadalmi vagy állami figyelmet, nemcsak az anyagi, de a morális-szakmai támogatás is sajnálatosan hiányzik.

Magyarország méreténél fogva erősen függ a szükségszerűen intenzív, nagyarányú külkereskedelemtől. Nemzetgazdaságunk a mindig fenyegető külkereskedelmi mérleg (pontosabban a folyó fizetési mérleg) hiányára nagyon érzékeny. A 2000-es években átlag 15 ezer milliárd forintos magyar GDP-t a 2002-ben pl. 9,7 ezer milliárd forintos import és a 8,9 ezer milliárdos export különbözeteként kiadódó kb. 800 milliárd forintos hiány terhelte, ez az elmúlt öt évben átlagosan évi 2-3 milliárd eurós mínuszt jelent a nemzetgazdaság számára - a forint árfolyamingadozásától is függően. Az energiabehozatal ezen belül átlagosan egy 725 milliárd forintos tételt tesz ki, vagyis a külkereskedelmi hiány átlagosan legalább 90%-át. (Eközben egyébként energiahordozókból származó exportunk 2002-ben 145 milliárd forint volt.) Tehát a józan paraszti ész logikáját követve egy jó gazda az energiaimport rentábilis kiváltásán gondolkodna, hisz ezzel lényegében lenullázhatná deficitét!

A döntően import szénhidrogénekre épülő energiagazdálkodásunk átalakítása tehát nemcsak környezeti okokból sürgető, de pénzügyi-nemzetgazdasági megfontolásokból is húsbavágó! Ahogy ezt a triviális összefüggést a hasonlóan energiahordozó-importtól függő Európai Unió is felismerte és 1998-as célkitűzései szerint, tíz éven belül, 2008-ig teljes energiaháztartásában 12%-ra kívánja bővíteni a megújuló energiaforrások arányát (villamosenergián belül 22%-ra), minthogy azok azon kívül, hogy környezetbarátak, 100%-ban "hazai" forrást is jelentenek. Az EU tagállamai átlagosan már most 6%-ban megújuló energiaforrásokból nyerik energiaszükségletüket, de a legfejlettebb országokban, pl. Svédországban már 25%-ot is elért ez az arány! Szemben a magyar 2-3%-kal. Ezért hazánk számára elmaradottságunk miatt először a 6%-ot jelölték meg elérendő célnak. Kérdés persze, hogy érdemes-e pont először ezeken a beruházásokon spórolnunk, hisz jól látható, hogy minden megújuló energiaforrásokra költött forint sokszorosan térül meg: környezetileg, közegészségügyileg (különösen a széntüzelésű erőművek kibocsátását figyelembevéve) és nemzetgazdaságilag is. Tehát célszerűbb lenne inkább felgyorsítani a felzárkózást e téren, hisz ez alapvető nemzeti érdekünk.

Megújuló energiaforrások kiaknázása Magyarországon

Magyarországon sokszínű és széleskörű lehetőség adott a megújuló energiaforrások kiaknázására a szél- és naperőművekben (napkollektorokban és napcellákban), emellett hazánk Európában csak Izlandhoz hasonló, egyedülállóan gazdag, potenciális geotermikus energiával is rendelkezik. Számításainkból nem szabad kihagyni a fosszilis eredetű üzemanyagokat részben kiváltani képes bioüzemanyag-fajtákat sem (biodízel, bioetanol), az úgyis kihasználatlan mezőgazdasági kapacitásainkat vétek (erdősítés mellett) nem erre a célra hasznosítani, hisz az európai élelmiszertúltermelés miatt felesleges jelentősebb magyar exportbővülésben reménykedni, kapacitásaink tehát kihasználatlanok lennének.

Sajnálatos módon azonban megújuló energiaforrásokra eddig kevés vállalkozás szerveződött, de állami támogatás híján nem is várható el a tőkeszegény magyar vállalkozásoktól ilyen jellegű nagyobb kockázatvállalás. Az általában 5-10-12 éves megtérüléssel tervezett szélerőművek esetén nem szabad csak mikroszinten gondolkodni, hisz kimutatható, hogy az egész nemzetgazdaságra rögtön jótékony hatással vannak ezek a beruházások, tehát logikusan merül fel a fokozott állami szerepvállalás sürgetése. Közvetlen, célirányos állami és esetleg részben-állami beruházásokban kell elsődlegesen gondolkodnunk. Sajnos lemaradás érhető tetten persze nemcsak a konkrét beruházások terén, de a technológiai know-how terén is. Szükséges tehát a szakemberképzésre nagyobb gondot fordítani, együttműködésben természetesen nemcsak a felsőoktatással, de a középfokú szakképzéssel is. (Bioüzemanyag-gyártó üzemek létesítése mindaddig kidobott pénz, míg azokat nem tudjuk működtetni még kísérleti célból sem - s erre van már példa sajnos, persze a szándékosság sem zárható ki a sikertelenség okaként.)

Mindenekelőtt pedig hazai nagykapacitású berendezésgyártást kell kiépíteni, megalapozandó a különböző szükséges létesítmények, berendezések szélerőművek, napcellák, napkollektorok, hőszivattyúk stb. gyors, hazai gazdaságot erősítő elterjedését. Pl. drágább dán import berendezések helyett nyilvánvalóan olcsóbb hazai gépgyártás is megvalósítható, ami a jövőben ráadásul komoly, versenyképes exportcikkünkké is lehet! Hisz az ágazat szükségszerűen felfutóban van/lesz világszerte s a jelenlegi szélerőművekben piacvezető Dánia lehetőségeihez képest a magyar gyártási költségek jelenleg jóval alacsonyabbak. Ehhez az állam, a műszaki felsőoktatás, a helyi önkormányzatok és a már e területen tapasztalatot szerzett hazai magántőke szoros együttműködésére van szükség. De éppígy alapvetően fontos, hogy a megújuló energiaforrások kiépítesekor ne hozzunk létre új külföldi függőségeket a szénhidrogén-függőség helyébe, abban elsősorban köz-, tehát állami-önkormányzati, másodsorban hazai magánérdekeknek kell érvényesülniük. Tartsuk észben, hogy a megújuló energiaforrások beruházásai megtérülésük után úgyszólván ingyen, további befektetések nélkül termelnek profitot, amit mi fogyasztók vagyis az ország fizetünk.

Megujúló energiaforrások gazdaságtani számokban

A Kulcson épült első magyar szélerőmű pl. 200 millió Ft-os beruházás volt, mely évi 1,25 millió kWh villamos áramot termel, így pl. 15 Ft-os átvételi ár esetén tehát 18 millió Ft évi bevételt eredményez tulajdonosának. Az energiaárak emelkedése azonban a jelenleginél gyorsabb megtérülést is lehetővé tesz - sőt az energiaadó bevezetése természetesen az állam számára tovább gyorsítja a megtérülést. Amennyiben pedig hazai gyártású, olcsóbb berendezéseket telepítünk a megtérülés néhány évre rövidül. Érdekességképpen pl. kb. 35 ezer darab a kulcsi erőműhöz hasonló szélkerék kiváltaná a teljes magyar villamosáram termelést, beleértve Paksot és az importot is. A piaci áron, a fajlagosan magas kulcsi költségekkel számolva ez pl. egy 7000 milliárd forintos kiadás lenne - ami értelemszerűen jelentősen meghaladja a magyar költségvetés lehetőségeit, de elméletileg, hosszútávon reális, elérhető nemzetgezdasági alternatíva, viszonylag gyors megtérülése és teljes kockázatnélkülisége pedig hatalmas érv egy jól kigondolt, szakaszosan megvalósított, átfogó megújuló energiaforrásokra épülő energiapolitika és gazdaságpolitika mellett.

Képzeletbeli projektünket pl. tíz évre tervezve az energiaadókból származó bevételek és a megépített erőművekből nyert, fokozatosan növekvő haszon könnyedén fedeznék a terv évi költségeit, (az erőművek bevétele egész pontosan természetesen egy képzeletbeli tízéves terv alatt a 7000 milliárd Ft felét fedezné, vagyis programunk valójában csak 3500 milliárd Ft befektetést igényelne, jókora felülbecslés esetén is!), ami ráadásul néhány éven belül rögtön jövedelemtermelővé és nyereségessé lenne, a terv megvalósítása után pedig sokszázmilliárdos állami bevételt jelentene (egész pontosan évi 700 milliárdot vagyis amennyit pl. összesen egészségügyre vagy államadósság-törlesztésre költünk) s természetesen a bevételi oldalon kell elkönyvelnünk a munkahelyteremetésből származó adó-, tb-bevételeket és szociális megtakarításokat is. De természetesen ez csak egy gondolatkísérlet, hiszen nem kizárólag szélerőművekre kell építeni jövőbeli energiagazdálkodásunkat, azt csak a sokszínűség és a több lábon állás jellemezheti, ettől függetlenül bizonyítékul szolgál arra, hogy akár a teljes villamos energiaszektor rentábilisan kiváltható megújuló energiaforrásokkal. (S egyébként az energiafelhasználás egyéb - fűtés, közlekedés - területeivel is foglalkozni kell természetesen.)

Jelenleg a szélenergia kiaknázása tűnik a legköltséghatékonyabbnak a villamos áramelőállítás területén. Ennek az energiaforrásnak az egy W-ra jutó fajlagos beruházási költsége 300Ft. Hasonló nagyságrend körül mozognak más technológiák is, a geotermikus energiáé 400Ft/W, a tüzelőanyagcellás alkalmazásoké szintén 300-400Ft/W - összehasonlításképpen ennél valamennyivel drágább beruházásnak számít egy atomerőmű s dacára üzemeltetése nagyfokú kockázatának mégis inkább ezt preferálják pl. a szélerőművekkel szemben. A vízierőművek beruházási költsége 400-500Ft/W, a termikus naperőműveké 500-600Ft/W, a napelemeké viszont már 2000Ft/W-ot is kitesz, igaz ezek üzemeltetése, karbantartása talán a legkevésbé (költség)igényes, amortizációja a lehető leglassabb, ellenben gyártásuk csúcstechnológiát igényel és nem is nem kevés környezeti óvintézkedést. Fűtésre, vízmelegítésre szolgáló kishőmérsékletű földhőhasznosító és hőszivattyú-alkalmazások mellett a családi házak számára már a kisebb napkollektorok kiegészítő szerepe akár most is megfontolandó beruházás lehetne a szélenergiához hasonló idejű várható megtérülése okán. Számos kistelepülés kellő információ híján mégis inkább a vezetékes földgázban keresi a hagyományos fa- vagy széntüzelés kiváltását, komoly lakossági, önkormányzati költségek árán is; fölgázvezeték kiépítése nyugaton legfeljebb városokban éri meg, ez a kistelepülési energiapolitika tehát rövidlátó és vélhetően feltehetően nem is kellőképpen átgondolt.

Megújuló energiaforrások lehetséges szerepe a gazdaság- és vidékfejlesztésben

A megkerülhetetlen állami szerepvállalás miatt a gyártóüzemek telepítése megvalósítható a hátrányos helyzetű régiókban, vagy különösen ahol a gépgyártásnak hagyományai voltak, de a rendszerváltáskor összeomló ipar tartós munkanélküliséget okozott. A veszteséges hazai szénbányászat felszámolása révén hosszútávon az állam pénzforrásokat is szabadíthat fel a szükségtelen és kontraproduktív támogatások megszűnése révén, míg az új létesítmények alkalmasak a munkaerő gyors felszívására, így elkerülhető számos szociális feszültség is, miközben az állam jobban hasznosíthatja pénzügyi erőforrásait. Ígéretes lehet a pl. szél szolgálatunkba állítása a helyi adotságoknak megfelelően Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, mely sajnos az egyik leghátrányosabb helyzetű, legelhanyagoltabb megyénk.

Hasonlóan jótékony szerepe lehet a megújuló energiaforrásokra épülő új iparág kiépítésének az általában munkanélküliség és szociális válság sújtotta vidék fejlesztésében. Pl. a szélerőművek létesítése a földtulajdonosoknak jelentős plusz jövedelmet biztosíthatna. Célszerű olyan közös konstrukciókban gondolkodni, ahol az állami pénztőke és a gazdák földtőkéje közös társaságokban tulajdonolja és a helyi önkormányzat összefogásával közösen működteti a létesítményeket. Ez életképesebb magángazdaságokat eredményezhetne a mezőgazdaságban, tehát a konstrukció részben kiválthatja, erősítheti a nélkülözhetetlen állami gazdatámogatásokat is, melyek amúgy is szoros brüsszeli kontroll alá kerülnek s esetleg kényszerű megkurtításuk alighanem elkerülhetetlen, jóllehet így sem elégségesek.

Minthogy a megújuló energiaforrások munkaintenzívek, a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházások legfontosabb társadalmi előnye a már említetteken kívüli jelentős munkahelyteremtés is, mely a vészesen alacsony foglalkoztatottsági mutatókkal rendelkező Magyarország számára létfontosságú kérdés (100 aktívra nálunk 146 inaktív jut, Dániában 87, Csehországban 98, Ausztriában 107). A jelenlegi tömeges szociális segélyezésnél sokkal előnyösebb lenne végre egy aktív államilag támogatott és/vagy állami irányítású munkahelyteremtés, mind költségvetési, mind szociális, mind nemzetgazdasági szempontból. Emellett a növekvő foglalkoztatás teszi lehetővé az adók és járulékok csökkentését. (Hisz így a közterhek többfelé oszlanak el, miközben a segélyekre fordított kiadások is jelentősen csökkenhetnek s így akár a ténylegesen rászorulók számára is több juthat.) De az energiaszektor ilyetén decentralizációja jótékony hatással lenne a kisvállalkozók, kisközösségek társadalmi súlyát illetően, a túlsúlyos, a társadalomra rátelepdő nagyvállalati érdekek kiegyenlítése pedig egy szabadabb, demokratikusabb gazdasági-társadalmi struktúrálódást vonna maga után, ami szintén alapvető érték.

Mi a tennivalónk? A lényegében rendelkezésre álló állami gazdaság- és vidékfejlesztési büdzsét valamint az önkormányzati és lakossági erőforrásokat úgy csoportosítani, hogy a megújuló energiaforrásokra és háttériparukra, szélerőmű-, napkollektor-, hőszivattyú-, napelemgyártásra, fejlesztésre és telepítésre szánt eddigi minimális (és a 2002-es kormányváltás óta ráadásul meggondolatlanul csökkentett) összegek helyett, azokra végre százmilliárd forintos nagyságrendben költsünk, a felelősen vezetett, fejlett európai országokhoz hasonlóan mi is elődleges nemzetgazdasági prioritásként kezelve azokat. Mert mint láthattuk a megújuló energiaforrások hazai kiaknázása meghatározó lépés lehetne egy élhetőbb, függetlenebb Magyarország felé!

Antlfinger Edvárd

Jobbik Magyarországért Mozgalom - Környezetpolitikai Kabinet