Konkrét felelősöket nevezett meg a kolontári katasztrófát vizsgáló bizottság
A 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa óta ez az első olyan hivatalos állásfoglalás, amely konkrét felelősöket nevez meg és okokat tár fel. Az elfogadott dokumentum legfontosabb eleme a MAL Zrt. döntő felelősségének megállapítása. A bizottság szerint a cég az engedélyeiben leírtaknál jóval nagyobb mennyiségű lúgos folyadékot halmozott fel a tározóban lévő vörösiszap tetején, és a gátfalak állapotát sem ellenőrizték megfelelően. A jogi szabályozásban található kiskapukat felhasználva az erősen maró, lúgos vörösiszapot nem veszélyes hulladékként kezelték, és az üzemet katasztrófavédelmi szempontból sem minősítették veszélyesnek. Felelősség terheli továbbá a katasztrófa bekövetkezésében a létesítmény és a technológia engedélyezésében, illetve ellenőrzésében közreműködő hatóságokat is, mivel az ellenőrzések során a fenti hiányosságok nem derültek ki. Végül, de nem utolsósorban, felelős a jogalkotó is, az egyes EU-irányelveknek a hazai jogba történő hibás átültetése, és a nyilvánvaló hatásköri hiányosságok rendezésének elmaradása miatt. A testület közel egy évi munkáját lezáró jelentést és határozatot annak jelenlévő tagjai egyhangúlag fogadták el. A szocialista képviselők korábban jelezték, hogy a szerintük politikai boszorkányüldözést végző bizottság végső döntéshozatalán nem kívánnak részt venni. A bizottság javaslatokat fogalmaz meg az Országgyűlés és a kormány felé a jövőbeni hasonló katasztrófák elkerülése érdekében teendő lépésekről. Kezdeményezi a visszaélésekre alkalmat adó joghézagok megszüntetését, a szigorúbb hatósági felügyelet feltételrendszerének megteremtését, valamint a veszélyes üzemek számára kötelező felelősségbiztosítás bevezetését. Kepli Lajos országgyűlési képviselő, a kolontári katasztrófát vizsgáló bizottság elnöke
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR
















Az Országgyűlés kolontári vörösiszap-katasztrófát vizsgáló, jobbikos vezetésű bizottsága a mai napon elfogadta a felelősöket megnevező és okokat feltáró jelentését, és az arra épülő határozat-tervezetet, melyet benyújtott a parlament elé.







