Újabb kettős mérce a Jobbikkal szemben

Ossza meg ismerõseivel!

A jobbikos képviselők ellen alkalmazott kettős mérce újabb bizonyítéka, hogy az ügyészség vádat emelt Staudt Gábor ellen. A jobbikos politikus az ügyvédjétől kapott információk alapján tette azt a kijelentést, hogy Balajti László, korábbi titkosszolgálati főigazgatót eljárás alá vonta az ügyészség a C típusú átvilágítások ügyében. 

Ezt a nyomozó főügyészségnek is tökéletesen tudnia kellett, hiszen Staudt Gábor a nyomozás során végig rendelkezésre állt, tanúkat és tárgyi bizonyítékokat szolgáltatott az ügyben. Ennek ellenére az ügyészség elutasított minden panaszt és további bizonyítási indítványt, pedig a vádhatóság kötelessége, hogy minden körülményt részletesen feltárjon a nyomozás során. Staudt Gábor egyébként maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését ebben az ügyben, hiszen nincsen mit titkolnia. 

Érdekes az is, hogy információnk szerint a nyomozást ugyanaz az ügyész, Vida József folytatta le, aki nem is olyan régen a Juhász Oszkár jobbikos polgármestert telefonon megfenyegető fideszes honatya, Balázs József ügyében is eljárt. Akkor persze semmilyen eljárás nem indult a fideszes képviselő ellen, noha a hatalmával visszaélő, fenyegető politikus által mondottakról hangfelvétel készült. Az ügyészség akkori álláspontja az volt, hogy a jövőre nézve nem lehet senkit megfenyegetni. 

Bár a vádirat még nem ismert, de mivel iratismertetés már történt az ügyben, Staudt Gábor bátran áll a bíróság elé, s kíváncsian várja, hogy az ügyészség a nyomozati iratok alapján hogyan tudott arra a meggyőződésre jutni, hogy vádat emel az ügyben.

Jobbik Magyarországért Mozgalom



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!