A Legfelsőbb Bíróságra vitte a III/II-es MSZP-képviselőjelölt ügyét a Jobbik

Ossza meg ismerõseivel!

A lemondó nyilatkozat nagyításához kattintson a képre!A lemondó nyilatkozat nagyításához kattintson a képre!Várhatóan a május 14-ére összehívott rendkívüli közgyűlésen sem lesz többsége a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíciónak, mivel a Jobbik OVB-delegáltjaként a vasárnapi határidőben a Legfelsőbb Bíróságra vittem a III/II-es képviselőjelöltjük mandátumkiadásának ügyét. Hunvald György börtönben írt lemondásában formai hibát vétett, mely felett három OVB-tag sem tudott szemet hunyni. Az LB kedvező döntése esetén előröl kezdődhet a folyamat, ez azonban ekkor a jogorvoslati lehetőségeknek köszönhetően csak május második felére fejeződhet be. Ha a baloldali városvezetés valóban akar költségvetést (legalább a törvényben előírt március 15-ei határidő után két hónappal), akkor el kell álljanak a III/II-es jelölésétől, ez esetben a Jobbik sem akasztja meg a folyamatot.

Hunvald György képviselői lemondását érvénytelennek kellett volna nyilvánítani, miután azt nem a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény 3. § (2) szerint nyújtotta be. A jogszabály egyértelműen rögzíti: túl azon, hogy a főpolgármesternek kell eljuttatni az írásbeli lemondást (ez teljesült is), a nyilatkozatot a képviselő-testülethez kell intézni. Nem lehet tehát lemondani szerelmes levélben, kocsmában vagy egy tüntetésen, egy ilyen súlyú döntést higgadtan, józanul, mindenféle érzelmek túltengése nélkül kell meghozni. Így tehát esetünkben a főpolgármesterhez és a jegyzőhöz szóló lemondás is érvénytelen.

A máskor oly szigorú Országos Választási Bizottság ezúttal 6:3 arányban szemet hunyt a formai hiba felett. Halmai Gábor OVB-elnökhelyettes először korrekten nemmel szavazott a mandátumkiadásra egy magánszemély fellebbezése nyomán, azonban az egyszerre tárgyalt, de másodikként szavazásra bocsátott Jobbik-fellebbezést a párttal szembeni zsigeri gyűlöletéből fakadóan már következetlenül nem támogatta. Pedig a tényállás ugyanaz volt, csak a kezdeményező más. A fellebbezések indokolása persze különböző, de az eddig nem nyilvános – most a www.jobbik.hu honlapon közzétett – lemondás formai hibájára (ami Halmait is meggyőzte) egyik sem utalt, és egyébként is figyelembe kell venni a döntésnél minden információt, ami bárhonnan rendelkezésre áll.

A – jogszabályoktól – független OVB erkölcsi, politikai kötődését jelzi, hogy minden tagja elutasította azt a javaslatomat, hogy közleményben szólítsa fel a testület a III/II-es Kivágónét a visszalépésre. Ha jogi eszköz nem is lesz a választási testület kezében a gyalázat megakadályozására, semmi nem tiltja, hogy az OVB állást foglaljon erkölcsi szempontból.

A Legfelsőbb Bíróság a Jobbik Magyarországért Mozgalom felülvizsgálat iránti kérelmét szerdáig kell elbírálja. Addig gondolkozhat az MSZP is, hogy kit jelöl képviselőnek.

Novák Előd,
az OVB jobbikos tagja



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!