III/II-es képviselő ügye: alkotmányjogi panasszal él a Jobbik
A választási eljárásról szóló törvény 84. § (4) kimondja, hogy érdemi vizsgálat nélküli elutasításra négy esetben van lehetőség, de ezek között nem szerepel az ügyvédi képviselet hiánya. Az OVB csütörtök esti döntésétől a vasárnap 16 órai határidőig egyetlen munkanap sem volt, ezért felülvizsgálati kérelmemben megjelöltem, hogy az ügyvédi meghatalmazást hétfő délelőtt pótlom. (A legfelsőbb bírósági végzés indokolása és a hírek ettől függetlenül vasárnapi, teljesületlen ígéretről szóltak.) Az LB azonban már a szerdai határidőt jelentősen megelőzve, hétfő délelőtt döntött, így hiába került sor utána a hiánypótlásra. (A bírói tanács rosszhiszemű volt, hiszen május 14-én lesz csak a következő fővárosi közgyűlés, így gyorsaságuk az MSZP-SZDSZ koalíció többségét sem érintette.) Az alkotmányjogi panasz a választási eljárásról szóló törvény jogorvoslati részének hiányosságára alapul, és kedvező döntés esetén Hunvald György lemondásának formai hibája miatt a III/II-es Kivágóné mandátuma, így pedig bátor AB-döntés esetén akár az egyfős többséggel meghozandó közgyűlési döntések is érvénytelenné válhatnak utólag. A jogbizonytalanság elkerülése érdekében vissza kell léptetni az ügynökből lett képviselőt! Novák Előd,
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR

























