Miért nincs erős, hazai tulajdonú kereskedelmi bankunk? Mit jelente ennek a támogatott pénzintézetnek a létrehozása? Kell-e most stadionokat építenünk? Rogonyi Ernővel, a Jobbik országgyűlési képviselőjével, pénzügyi szakpolitikusával készített interjúnk második részéből megtudhatja.

Véleménye szerint a hazai gazdaságot elsők között a feldolgozóipar segítségével lehetne kihúzni a csávából, ám jelenleg ez nem is létezik. Mi jelenthet erre megoldást?

Igen, nincs semmilyen feldolgozóiparunk. És nem csak cukoripar nincs mindent lefejeztek az elmúlt két évtizedben. Hozzáteszem, az építőipar is lehetne gyorsító, ösztönző erő. Csak épp abszurdum, hogy eladtuk a cementiparunkat, ha téglát veszünk, akkor is legtöbbször a multinacionális cégeket támogatjuk. Eljutottunk oda, hogy a XXI. században a saját agyagunkból sem mi égetünk téglát. Ha az építőipar magyar alapokra épülne, rengeteg munkaerőt szívna fel, akárcsak a mezőgazdaság is. A megoldást az jelentené, ha a hazai, magyar tulajdonban lévő feldolgozóipar, a mezőgazdaság és teszem azt az építőipar újbóli megteremtéséért a jelenlegi kormány határozott lépéseket tenne. Ennek megvalósításáért mindössze minimális lépésekről lehet értesülni.

A másik abszurdum jelenlegi helyzetünkben, hogy az MNB arra hivatkozik, hogy neki a jegybanki törvény előírása szerint az árstabilitást kell biztosítania, küzdenie kell az infláció ellen. Igen ám, csakhogy közgazdasági technikumi tankönyvekből is megtanulható már, hogy csak akkor lehet monetáris eszközökkel befolyásolni az inflációt, ha annak monetáris, tehát pénzügyi okai vannak. Ha ennek költségoldali, vagy épp kormányzati – például áfanövelés – oka van, akkor nem lehet azzal küzdeni, hogy felemelem az alapkamatot.

Arra is hivatkoztak a jegybanki alapkamat-emelésnél, hogy a kormányzati bejelentések miatti bizonytalanság okán tartják magasan az alapkamatot, mondván, védeni kell a forint–euró árfolyamot.

Az nem működőképes modell, hogy a kormány erre az évre meghirdet egy költségvetést, amire a Magyar Nemzeti Bank úgy reagál, hogy megemeli az alapkamatot, azaz, pénzszűkét idézett elő. Pont akkor, amikor a Széchenyi-tervhez is tőke kell, amit csak úgy tudnak a tőkeszegény magyar vállalkozók előteremteni, hogy kölcsönt vesznek fel. Ha viszont így megdrágítom a kölcsönt, akkor nemhogy hasznot nem érnek el, de még a törlesztőrészleteket sem tudják kigazdálkodni.

Emellett vannak abszurd ügyek is. Semmi szükség a presztízs beruházásokra. A kutyát nem érdekli, hogy a Kossuth tér még öt évig úgy néz ki, ahogy most. Miért most fontos átépíteni? Miért kell ebben a gazdasági helyzetben stadionokat építeni? Miért nem olyan dolgokkal foglalkoznak, amelyek valóban a gazdaság fellendítését szolgálják?

A kormány azt mondja, hogy vissza kell vezetni az embereket a munka világába, de hova akarjuk visszavezetni őket? Nincs megteremtve ennek lehetősége. Hatalmas a munkanélküliség. Ne tévesszen meg senkit, hogy a Brüsszel által diktált mutató szerint 10 százalékon van csak a munkanélküliség. Ez azt jelenti, hogy csak azt számolják, aki három hónapja munkanélküli, ha már a negyedik hónap után kikerül a nyilvántartásból.

Amikor az első Orbán-kormány létrehozta a Magyar Fejlesztési Bankot, akkor ezt csak úgy tehette meg, hogy letette a főesküt az uniónak, mondván ez a bank nem lesz konkurenciája az itteni külföldi kereskedelmi bankoknak. Magyarul a saját forrásaink felett sem rendelkezhetünk.

Matolcsy György a költségvetési tervezet benyújtásakor azt mondta, hogy a beruházási szektorban 3 százalékos bővülést vár, igaz, azt már csak egy félmondatban tette hozzá, hogy döntően európai uniós forrásból. Ön hogyan vélekedik erről az elképzelésről?

Ezt a politikát folytatjuk húsz éve. Azt hisszük, hogy a külföldi tőke azért jön ide, hogy segítsen ezen az országon, pedig az azért megy valahova, mert úgy érzi, azokat meg lehet kopasztani. Azért, mert olcsó és szakképzett a munkaerő, adómenteséget kap, sőt még támogatást is neki. Ha ezt a pénzt a magyar mezőgazdaságra és élelmiszeriparra fordítanánk, akkor néhány év múlva ez egy virágzó ország lenne. Így viszont még a jeleit sem látjuk annak, hogy itt valami változás lesz.

Folyamatos a harc – legalábbis kommunikációs szinten – az államadósság ellen. Ám mindenki csak azt látja és hallja, hogy folyamatosan emelkedik. Járai Zsigmond is azt mondta, hogy az államadósság visszafizethetetlen, ki kell nőni a GDP növekedésével. No de attól még fizetni kell, arról nem beszélve, hogy hiába lesz a GDP százalékához képest akármennyi, mindig ez lesz a legjelentősebb költségvetési tétel. Felesleges arra várni, hogy a GDP-növekedéssel kinőjük, és akkor majd minimális lesz az államadósság aránya. Erre lehet esély, mondjuk évtizedek múlva, ám addig erre hivatkozni felelőtlenség.

A kormány másik fő célja a belső fogyasztás felpörgetése, ehhez képest pontosan ellenkező hatású intézkedéseket látunk…

Ők arra alapoztak, hogy a fogyasztás növekedni fog azoknál, a jómódúaknál, akik eddig is annyit fogyasztottak, amennyit nem szégyelltek. Nem így lett.

A luxuspiacot fellendítette?

Itthon még azt sem. A jómódú réteg nagy része külföldön veszi az autóját, hajóját. Amit Magyarországon korábban jó áron meg lehetett szerezni, már megszerezték. Nem itthon költenek. A 16 százalékos egykulcsos adó a bruttó 300 ezer forint alatt keresőket sújtotta legjobban, tulajdonképpen szerencse, hogy nem csökkent durvábban a fogyasztás. Ezt tetézi az áfaemelés is. Mindeközben arról beszél a kormány, hogy növelni kívánják a hazai fogyasztást. Sajnos nem fog növekedni.

Más megoldásokat kell találni. A monetáris politikának csak egy eleme az alapkamat. Minden eszközzel lehetne élni, ha lenne egy életképes magyar kereskedelmi bank. A Magyar Nemzeti Bank azzal köt finanszírozási szerződést, akivel akar. Ezt a hazai bankot támogatva az ügy el lenne intézve: az állami akarat érvényesülhetne, az állam irányíthatná a pénzt. Ám a jelenlegi helyzetben ott tartunk, hogy a külföldi kereskedelmi bankok adnak annak pénzt, akinek akarnak, és mondjuk meg őszintén, olyan feltételekkel, amilyenekkel akarnak. Ez tarthatatlan állapot, ebben az ügyben is szembe kell menni az Unióval.

Az európai nemzetközösség vezetői protekcionizmusról beszélnek, amikor a saját gazdaságod fejlesztéséről, védelméről beszélsz, de az már nem probléma számukra, ha milliárdokat fizetünk azért, hogy a tőkés idejöjjön minket kizsákmányolni.

A nyugati protekcionizmusra látunk példákat?

Persze. Az utolsó fillérig elviszik a profitot az országból megy minden nyereség az anyavállalatokhoz. Az Unió erős államai a nemzetközösség teljes gazdasági területén érvényesítik protekcionista érdekeiket, a kisebb államokat viszont meggátolják abban, hogy saját gazdaságukat megvédjék.

Bazsó Bálint

barikad.hu