Korondi Miklós: A Magyar Állam lemondott a MÁV Cargo -ról

Ossza meg ismerõseivel!

„Már nem törekszik a magyar állam arra, hogy tulajdont szerezzen az osztrákok kezében lévő egykori MÁV Cargoban.„ - értesülhettünk január 7-én a médiákból. „Haladéktalanul állítsák le a MÁV Cargo privatizációját” - mondta Fónagy János 2007. július 31-én.

De mi a helyzet most? Olvashattuk, hogy a Rail Cargo Hungaria (RCH) részleges visszavásárlását az akadályozta meg, hogy hiányzott hozzá több tíz milliárd forint, amelyért megvásárolhattuk volna.

Tisztelt Kormány! Erre már is tudjuk a megoldást: a 30 ezer forint jegyzett tőkéjű Geuronet Bt.-től, mint a MÁV Cargo privatizációjában résztvevő közvetítő cégtől vissza kell venni a kb. 6 milliárd forint „sikerdíjat”, valamint a VDSZSZ 5 milliárd forint értékű „júdáspénzét”, amely összesen 11 milliárd forint és már is van tárgyalási alap. Valamint még apportba be kell vinni 64 db V 43 típusú villanymozdonyt – amiről már egyébként is szó volt - és ismét tulajdonrészese lehetünk saját árufuvarozásunknak.

Vajon miért nincs erre kormányzati akarat? Egyszerűen érthetetlen, mikor a FIDESZ szakállamtitkára ellenzékben minden vasúti GO csavarért, mellékvonalakért, kiosztott magas összegű végkielégítésekért, az üzemanyag áremelésért, harcolt, őszintén és ész érvekkel, meggyőzően. Hol van a beígért revízió államtitkár úr?

A kérdés az, hogy most kormányzati pozícióban, 2/3-os többséggel miért nem állítják vissza nemzetgazdaságilag, stratégiailag fontos magyar vasúti áruszállítást. Most amikor az üzemanyag árak az égig szöktek, amikor a honvédség újraszervezi magát, amikor a közúti teherszállítás költsége már elviselhetetlen, egyszerűen, ép ésszel fel nem fogható.

A privatizáció megtépázta a vasúti kereskedelmi munkavállalókat is. 3200 szakemberből már csak 2311-en vannak és további leépítések várhatók. És hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetben mi várható, nem lehet tudni, de egyes meg nem erősített információk szerint jönnek a Sissi mozdonyok.

Korondi Miklós

a Jobbik országgyűlési képviselője



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!