Murányi Levente: kapjanak tisztességes kárpótlást és erkölcsi jóvátételt a kommunizmus áldozatai

|
Ossza meg ismerõseivel!

Az elmúlt 21 évben egyik kormánynak sem volt fontos, hogy kutatási munkát végezzen a kommunizmus bűneivel kapcsolatban, vagy felelősségre vonást kezdeményezzen az akkori végrehajtók és ítélethozók között- hangsúlyozta mai sajtótájékoztatóján Murányi Levente, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A nemzeti radikális politikus megjegyezte: a kommunizmus áldozataival kapcsolatban nagyon kevés anyagot lehet találni, egy- két számon, illetve dátumon kívül nincs semmi. Például azt lehet tudni, hogy Budapesten 13670 embert tartanak nyilván, akiket kitelepítettek ’51 tavaszán és nyarán, a kitelepítéseket pedig a Jugoszláv határ menti részekről kezdték 1950 áprilisában. Murányi Levente kiemelte: nem voltak ítéletek, közigazgatási határozatok alapján hajtották végre ezeket a kitelepítéseket. A honatya emlékeztetett: családostul hordták az embereket a speciális zárt táborokba. Még 1953. március 5-én, közvetlenül Sztálin halála után sem állt le a gépezet, csak júliusban fejezték be a kitelepítéseket.

A kitelepítetteknek nem volt hova visszamenniük, az ingó és ingatlanjaikat elvették, rendőri felügyelet alá kerültek, csak nehéz fizikai munkát végezhettek. Gyermekeik pedig ab ovo élvezték egy egyetemi felvételin a „szocialista Numerus clausust”. A kommunisták által meghurcoltakból másodosztályú állampolgárok lettek – közölte a politikus.

A nemzeti radikális képviselő felhívta a figyelmet: 600 ezer ember volt a szovjet koncentrációs táborokban, ebből majdnem 300 ezren nem láthatták újra hazájukat. A Jobbik követeli a tisztességes kárpótlást és erkölcsi jóvátételt a kommunizmus áldozatainak. Murányi Levente emlékeztetett: a kommunizmus áldozatai nem kaptak kártérítést. A politikus szerint ezen a téren is működik a kettős mérce. Úgy gondolja sokan azért sínylődnek, mert elmaradt a kommunista Nürnberg. A politikus közölte: valamiért a náci bűnök súlyosabbnak számítanak a hatalom szemében, mint a kommunista bűnök, pedig a kommunista bűnöknek sokkal több áldozata volt, már csak az időfaktor és az elterjedtség miatt is.

A Jobbik már több ez irányú törvénymódosítót és törvényjavaslatot nyújtott be, a lusztrációs törvény például kizárta volna az államigazgatásból és a közigazgatásból a volt MSZMP vezetőket, továbbá a Biszku-ügy kapcsán a párt csökkentette volna a volt kommunista elöljárók nyugdíját.

Forrás: barikad.hu



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!