Novák Előd: Csak házszabályellenesen tudták meghiúsítani a Jobbik népszavazási kezdeményezését
Így az Alkotmánybíróság akár meg is semmisítheti az Alaptörvény kiegészítését eljárásjogi okból, ahogy az egyházügyi törvény esetében is tette. Igaz, január 1-jétől állampolgárok, képviselők, sőt frakciók sem fordulhatnak az AB-hez, de az alapvető jogok biztosa még kezdeményezhet eljárást. A házvezetés által idézett, még hatályos Alkotmány 28/C. § (4) bekezdése nem ellentétes a szintén kétharmados, a Jobbik által hivatkozott Házszabály 109. §-ával, hiszen utóbbi egy külön, plusz lehetőséget biztosít képviselői alapjogként kizárólag az Országgyűlés által elfogadott, de a köztársasági elnök által még alá nem írt törvény népszavazással történő megerősítésének kezdeményezése ügyében, amiről csak az Országgyűlés következő ülésén lehetett volna dönteni.
A Fidesz ezért hívatott össze rendkívüli házbizottsági ülést, és ezért kérte a Jobbikot a népszavazási kezdeményezés visszavonására, hogy már január 1-jétől hatályba léphessen az Alaptörvény kiegészítése, illetve a Hit Gyülekezetét is történelmi egyházzá nyilvánító, új egyházügyi törvény. Végül Kövér László erőből oldotta meg a kellemetlenségüket, szabálytalannak minősítve a kezdeményezést, fellebbezési lehetőség pedig nincs… A házelnök ugyanúgy hivatali visszaélést követett el, mint amikor sorozatosan fogadja be a kormánypárti képviselők házszabályellenesen benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatait.
Novák Előd, a Jobbik népszavazást kezdeményező képviselője
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
2012-05-24 16:00
2012-05-24 16:30
2012-05-25 09:00
2012-05-26 16:00
2012-05-26 17:00
2012-05-29 17:00
2012-05-31 16:00
2012-05-31 16:00
2012-06-01 14:00
2012-06-04 19:00
2012-06-07 18:30
2012-06-20 17:00
2012-07-18 17:00
ESEMÉNYNAPTÁR
2012-05-23 17:00
2012-05-23 18:00
2012-05-23 19:00
2012-05-24 18:00
2012-05-24 18:00
2012-05-25 16:30
2012-05-25 18:00
2012-05-25 18:00
2012-05-26 07:00
2012-05-26 16:00
2012-05-26 17:00
2012-05-26 18:00
2012-05-26 18:30
2012-05-27 10:00
2012-05-27 11:00
2012-05-30 18:00
2012-05-31 19:00
2012-06-01 19:00
2012-06-02 (All day)
2012-06-02 14:00
2012-06-02 15:00
2012-06-02 16:00
2012-06-02 17:00
2012-06-02 17:30
2012-06-03 11:00
2012-06-03 15:30
2012-06-03 15:30
2012-06-03 16:00
2012-06-03 17:00
2012-06-03 17:00
2012-06-09 09:00
2012-06-15 18:00
2012-06-16 (All day)
2012-06-16 17:00
2012-09-01 12:30
2012-09-07 18:00
















Kövér László nem először élt vissza házelnöki jogkörével, amikor nemes egyszerűséggel szabálytalannak minősítette, így figyelmen kívül hagyta az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek népszavazásra bocsátását célzó, szabályos indítványomat. 







