Szilágyi György: Vizsgálják ki Bánki Erik diplomáját!

2012. május 22., 11:22
-A +A

A fideszes képviselő a jelek szerint valótlanul állította, hogy közgazdász diplomával rendelkezik, a Jobbik ezért a helyzet tisztázását szeretné, egyben arra kéri a miniszterelnököt, fontolja meg, hogy Bánkit delegálja az Európai Parlamentbe – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Szilágyi György országgyűlési képviselő.

Bánki Erik valószínűleg soha nem fog plágiumbotrányba keveredni, mivel nem hogy doktori, de egyetemi végzettsége sincs, legalábbis az utóbbi napok eseményei erre engednek következtetni. Múlt héten a barikad.hu számolt be arról, hogy a politikus egy 2010-ben felnőttképzésben akkreditált közgazdász képesítést (amely az OKJ-s képzésnek megfelelő) próbált eladni „közgazdász diplomaként” az Országgyűlés honlapjára feltöltött önéletrajzában.

Bánki Erik önéletrajzát 2012. május 10-én megváltoztatták, mivel MLSZ-tisztsége mellett a MOB felügyelőbizottságának is tagja lett, ebben a verzióban még szintén közgazdász diploma szerepelt. Három nappal azután, hogy portálunk kirobbantotta a botrányt, május 21-én hirtelen újabb önéletrajzot töltöttek fel az Országgyűlés honlapjára, melyből az derül ki, hogy Bánki Eriknek nincs közgazdász diplomája.

Szilágyi György szerint továbbra is kérdéses, hogy 2010-ben a kormánypárti politikus hol szerzett diplomát, vagy ha nem szerzett, akkor két évig miért tüntette azt fel valótlanul. A Jobbik elutasítja a kettős mércét, és érthetetlennek tartja, hogy Schmitt Pál és Gyurcsány Ferenc lebukása után miért nem foglalkozik a sajtó Bánki Erik ügyével.

A Jobbik arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy tisztázzák a kialakult helyzetet, és amennyiben bebizonyosodik Bánki csalása, vonják őt felelősségre. Szilágyi György hozzátette, nem lenne szerencsés Áder János megüresedett európai parlamenti helyére egy kompromittálódott képviselőt delegálni.

B.J.

barikad.hu

Ajánlott cikkek

A Jobbik Magyarországért Mozgalom arra kéri szimpatizánsait, hogy most a személyi jövedelemadójuknak 1%-ával támogassák a Kollégium a Jövőért Alapítványt.
Miközben Miskolcon dübörög a fideszes sikerpropaganda, a múlt heti közgyűlésen a képviselőknek arról kellett szavazniuk, legyen-e Miskolcon tömegközlekedés.
Amennyiben a kormány nem hajlandó valódi lépéseket tenni az 1990 előtti állami vagyon elszámoltatása terén, a Jobbik jövő héten benyújtja saját törvényjavaslatát.
Gondolt már azokra, akik nem tudnak internetezni? Kérjük, tekintse meg új hírlevelünket, és ha elnyerte tetszését, akkor nyomtassa ki!
Ahogy portálunk korábban már beszámolt, Gyöngyös városa jobbikos segítséggel partnervárosi szerződést készített elő és keretegyezményt írt alá Shusa városával.
Vona Gábor múlt héten egy moszkvai meghívásnak tett eleget - tájékoztat a pártelnök Facebook-beegyzésében.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2013 május