Vona-Pintér vita: A miniszter szerint is meg lehet élni 47 ezerből

Ossza meg ismerõseivel!

Pintér szerint meg lehet élni havi 47 ezer forintból, Vona szerint nem. A belügyminiszter a 2006-os rendőri brutalitások felelőseinek vezető pozícióban hagyása kapcsán úgy fogalmazott: ez nem pártpolitikai kérdés. A Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete által szervezett Tárcatükör a Közgázon rendezvényen a Jobbik pártelnöke, Vona Gábor és a belügyminiszter, Pintér Sándor szállt vitába egymással.

19:00 Pintér zárszava kezdődik, aki az elszámoltatás kapcsán azt mondja, folyamatban vannak a korrupció elleni eljárások, a Kubatov-listához pedig hozzáteszi, hogy abban nem tud állást foglalni, de a pártoknak eddig is lehetőségük volt lakcímeket vásárolni. A belügyminiszter is áll a legközelebbi találkozó elébe, "erről majd a választópolgárok fognak dönteni" - fogalmazott.

18:56 Zárszók következnek. Vona Gábor kezdi, aki az önfenntartó börtönöket támogatja, felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy információi szerint jelenleg 17 ezerből elítéltből 6 ezer dolgozik. A halálbüntetést azzal együtt is támogatja, hogy tisztában van ennek jogi és erkölcsi aggályaival. A Jobbik elnöke a politikusbűnözés kapcsán a Kubatov-listát, a szavazatvásárlásokat, Balázs József fenyegetését említi. Mint mondja, ezek a  súlyos bűncselekmények a mai napig nem lettek kivizsgálva, és az embernek az az érzése, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét, ez pedig alapjaiban rendíti meg a politika iránti bizalmat. Az uzsorázás kapcsán örül a megkezdett bűncselekmények kivizsgálásának, és még erősebb fellépésre biztat. "Köszönöm a meghívást, remélem két év múlva is találkozunk, négy év múlva pedig szintén, más-más minőségben" - zárja beszédét Vona.

18:49 Egy kínos kérdés a közönségből: Meg lehet-e élni 47 ezer forintból? Pintér erre úgy felel: ha megtermelik az élelmiszerhez szükséges terményeket, kapnak ehhez vetőmagot, malacot, esetleg kecskét (!), amely tejet ad, akkor igen. Vona Gábor egyértelműen fogalmaz: nem lehet 47 ezer forintból megélni, aki így gondolja, az először próbálja ki.



18:45 Pintér Sándor az új közmunkaprogram várható előnyeit ecseteli, amely nem csak a foglalkoztatási mutatókat fogja javítani, de a bűncselekményeket is visszaveti, mivel "addig se tudnak lopni, amíg dolgoznak." Nagyon reméli, hogy a közfoglalkoztatás nem a magánvállalkozásokról fog szólni. Abban bíznak, hogy két év múlva a mezőgazdasági munkát végző közmunkások szövetkezetet tudnak majd alkotni, ebbe a háztáji gazdálkodást is be fogják vonni Hegedűs Zsuzsa segítségével. Mivel sokan nem tudnak írni-olvasni, képregényszerűen fogják bemutatni, hogy néz ki a vetőmag, a gereblye - "és a naposcsibe!" - veti közbe valaki félhangosan. Vona Gábor arra kéri a minisztert, hogy Hegedűs Zsuzsát a naposcsibéivel tartsák távol a közmunkaprogramtól.

18:39 Török Gábor moderátor a közmunkaprogramot dobja be új témának, erre 132 milliárd forintot különítettek el ez évre. Vona Orbán Viktor kötcsei beszédére utal, amikor is a miniszterelnök kijelentette: "Mindannyian Pintér Sándor kezében vagyunk". Ezzel a közmunkára utalt, "legalábbis remélem" - tette hozzá a Jobbik elnöke. A nemzeti radikális párt örül a közmunkaprogram beindításának, és annak, hogy ezt 4-ről 8 órára emelik. Szintén jó elgondolásnak véli a heti fizetést, ami a pénzzel való gazdálkodás kultúráját erősítheti. Félő ugyanakkor, hogy a vállalatok kirúgják betanított alkalmazottaikat, hogy aztán állami pénzen visszafoglalkoztassák őket.

18:33 Pintér Sándor szerint az embereket munkára kell szoktatni. Amikor az új kormány megalakult, 54 féle módon lehetett szociális segélyhez jutni, ennek most vége, vissza fogják vezetni az embereket a munka világába.

18:26 Egy meghökkentő kérdés következik: "Nem gondolják-e, hogy a Jobbik félelemkeltő és árt a közbiztonságnak?" "Magyar zsidóként miért kell, hogy féljek?" - hangzik a kétségbeesett segélykiáltás. Vona Gábor cáfolja, hogy az emberek félnének a Jobbiktól vagy a Gárdától, Gyöngyöspatán és Hajdhadházon például aláírásokat gyűjtöttek, hogy maradjanak a gárdisták és polgárőrök. Pintér Sándor szerint mindenki fél a Jobbiktól, leszámítva annak szavazóit. Vona Gábor egyértelművé teszi: a Jobbik soha nem nyújtott be, és nem is fog benyújtani fajra, nemre vagy bőrszínre vonatkozó törvényjavaslatot.



18:20 Vona Gábor nem érti, hogy lehetséges az, hogy Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere, aki egyben az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke létrehoz egy rendfenntartó szervet, és arról a Belügyminisztérium nem tud.

18:15 A Gárda témakör következik. Vona emlékeztet, hogy a Magyar Gárdát nemzetközi nyomásra oszlatták fel. "Ezek az emberek nem bűnözők, a Gyurcsány-kormány kriminalizálta a jó szándékot" - jelenti ki. Egy másik közönségkérdés úgy szól: ha a VIII. kerületi "Jófiúk" elfogadott, akkor a Gárda miért nem? A belügyminiszter vicceskedni próbál: "A jó fiúkkal megfogtak, mert én a rosszfiúkkal szoktam foglalkozni... Ennek utána kell néznem".

18:09 Jönnek az első kérdések! Valaki azt nem érti, hogy a 2006-os rendőri brutalitások REBISZ-es vezetői hogyan lehetnek most is vezető pozícióban (Dobozi József a Köztársasági Őrezred vezetője, Papp Károly a BM helyettes államtitkára). Papp Károlyt Pintér "rendkívül tehetséges embernek" tartja, szerinte a rendőrség vezetése "nem  pártpolitika" kérdése. Ezt a mondatot hangos felhördülés követi a padsorokban. Egy fiú így méltatlankodik: "Emberek szemét lőtték ki!"

18:00 A belügyminiszter most a tervezett szupertitkosszolgálati központot (NIBEK) védi, amelytől szerinte senkinek sem kell félnie. Vona ezzel szemben úgy véli, hogy a Kubatov-listák országában nem lehet támogatni egy ilyen korlátlan mértékű hatalom- és információ-koncentrációt. Pintér európai uniós példákat említ, és egyértelművé teszi, hogy a NIBEK-ből nem enged a kormány.

17:57 Egyedül a rendőrség tudja visszaállítani a rendőrök társadalmi tekintélyét, és ez meg is fog történi - szögezi le Pintér. Aki kezet emel a rendőrre, az nem fogja megúszni - ígéri. A rendőrök felkészültségével nincs gond, viszont sok a tapasztalatlan fiatal, de ez főleg amiatt van, mert korábban 40-42 évesen el lehetett menni nyugdíjba. Ezt megszüntették. A rendőrség lakossági fórumokat fog tartani, amelyen a vezetők is részt fognak venni. Vona Gábor azt kéri, hogy Medgyesegyházára is menjenek el, mert ott már a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület segítségét kérték a helyiek. Pintér megígéri, hogy el fognak menni "Medgyes(!)házára".

17:48 Önmagában a több rendőr nem jelent több biztonságot - szögezi le Vona, mivel ez nem hozott hatékonyabb működést, csak több traffipaxos van az utakon. Felhívja a figyelmet a hatalmi rivalizálásra a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a rendőrség között. A rendvédelem átszervezése során a titkosszolgálati, hatalomkoncentrációs szempontok domináltak, nem a magyar állampolgárok védelme - állítja a Jobbik elnöke.

17:42 Pintér az önvédelem kiterjesztéséről beszél, a jövőben lehetőség lesz magánbirtokon és saját lakásban fegyverrel megvédenie magát az embernek. Egy ésszerű, európai átlagot szeretnének elérni, ne fordulhasson elő például, ami Amerikában megtörtént, hogy egy japán turistát lelőttek, pedig csak útbaigazítást akart kérni. A Jobbik az erősebb kéz politikájának híve, Vona szerint az európai átlagnál veszélyesebb a magyarországi helyzet. Pintér ezt cáfolja, szerinte hazánkban az európai átlaghoz képest nagyobb biztonság van. Példának a gépkocsi-lopásokat említi, erre többen felnevetnek.

17:36 A Jobbik 14-ről 12 évre szállítaná le a büntethetőségi korhatárt, mivel sok esetben direkt ilyen korú gyerekekre bízzák a bűncselekményeket, mert tudják, hogy velük szemben nem lehet eljárni. Egy lány erre felvihog: "Persze, 8-ra!"



17:33 Vona az egyik legnagyobb hiányosságnak érzi, hogy nem javult a lakosság szubjektív biztonságérzete, és a 2010-es statisztikai adatok szerint 2001 óta nem volt ennyi bűncselekmény, a személy elleni bűncselekmények száma például 17 százalékkal nőtt. Pintér erre úgy reagál, hogy ő már ismeri a 2011-es statisztikákat, és azok jobbak.

17:29 Pintér Sándor azzal magyarázza a magasabb a bűncselekmény számot, hogy jobb a bűnfelderítési arány. A kormánynak köszönhető, hogy a kistelepüléseken csökkent a szabálysértések, valamint a közterületi és közlekedési bűncselekmények száma. Török Gábor közbevágja, hogy eközben viszont 22 százalékkal nőtt az emberölések száma. Pintér nehezen követhető gondolatsorba kavarodik bele, és ide citálja a pécsi lövöldözős esetet. A közönségben többen a homlokukat ráncolják.

17:25 Vona Gábor azzal kezdi, amit jónak tart, az egyik a közmunkaprogram, a másik az uzsorázási elleni küzdelem, a harmadik az önfenntartó börtönök, a Jobbik szimpátiával figyeli, hogy ezekhez a témákhoz hozzányúlt a kormány. A kényes, de kibeszélendő témák közé sorolja a csendőrség, a halálbüntetés és a politikusbűnözés kérdését. Sajnálatos tény, hogy a bűnözés nőtt, szelektálnak a civil önvédelmi erők, polgárőrök között, nincs fellépés a cigánybűnözéssel szemben sem. Vona szerint a rendőrség vezető állományában sem történt meg a forradalmi változás, a káderállományt tekintve inkább "ellenforradalomról" beszélhetünk.



17:19 A rövid felvezető után Pintér Sándor ragadja magához a mikrofont. A közrend és közbiztonság helyreállításában nagy sikereket ért el a Belügyminisztérium - jelenti ki. Az előző kormányoktól eltérően a mostani nem ismeri a "megélhetési bűnözés" fogalmát, ezért megkezdték a büntetési tételek emelését, önfenntartó börtönöket hoztak létre, a katasztrófavédelem is jól teljesít.

17:11 Vona Gábor első mondatait két hallgató zavarja meg, akik a hátsó sorból "Rasszisták haza!" bekiabálással és egy "Mi az otthonunba nem engedünk nácikat" feliratú tábla felmutatásával próbálnak pár másodpercnyi hírnévre szert tenni. Láthatóan nem aratnak nagy sikert, a biztonsági személyzet elvezeti őket.

17:10 Török Gábor felvezetőjében egy 2011. áprilisi vitára utal vissza, amelyben Vona Gábor lemondásra szólította fel a belügyminisztert, mivel egy év után szerinte semmilyen változás nem történt a rendvédelemben. Vona Gábor Török Gábor kijelentésére megerősíti, kijelentését ma is fenntartja. Pintér nem szándékozik lemondani, szerinte a Jobbik rendetlenséggel akar rendet csinálni.

17:08 Két órás vita elé nézünk, a hallgatóságnak lesz lehetősége kérdések feltevésére, ezt kis papírcetlikre kell ráírni. Csak a névvel ellátott kérdések közül olvasnak majd fel. A "műsorvezetést" Török Gábor veszi át.

17:03 Sándor Péter, a sorozat szervezője nyitja meg a rendezvényt. A sorozat 1993 óta működik a politikatudományi gyakorlat kiegészítéseként. A szervezők célja a minisztériumi munka bemutatása, innen jött a Tárcatükör név. Az illetékes miniszter mellé minden esetben meghívnak egy ellenzéki politikust, hogy a diákok teljesebb képet kapjanak. A sorozat részeként márciusban a KIM következik, Navracsics Tibor fog Gaudi-Nagy Tamással vitázni, utána a NEFMI (Réthelyi Miklós), majd a Külügyminisztérium (Martonyi János) jön, utóbbi vitapartnere az LMP-s Mile Lajos lesz.

16:52 Ebben a percben érkezett meg Vona Gábor. A beszélgetés moderátora Török Gábor politológus lesz. A terem kezd teljesen megtelni a corvinusos hallgatókkal, újságírókkal és máshonnan érkezett érdeklődőkkel.



16:47 Megérkezett a helyszínre Pintér Sándor belügyminiszter, Kontrát Károly belügyi államtitkár már helyet foglalt az első padsorban. Egyelőre szállingóznak az érdeklődők, a Belügyminisztérium illetékeseit soron kívül beengedték.

B.J.-N.K.-L.R.

barikad.hu - jobbik.hu



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!