2011 a Jobbik éve volt
A Fidesz 65 százalékról 39 százalékra zuhant népszerűsége mögött a politológus szerint a gazdasági helyzet, az adóreform és a gyenge forint miatt csökkenő életszínvonal áll. Szavai szerint az elszámoltatás elmaradása miatt is sokan kiábrándultak a kormánypártokból, s ők ma már a Jobbik táborát erősítik. Majdnem felocsúdtak Kiszelly úgy látja, az MSZP már éppen kezdett felocsúdni a választási vereségből, amikor a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció kivált a pártból. Mindazonáltal a szakember szerint a szakítás jót tett a pártnak, mert így „sikerült rendezniük a belső viszonyukat”.
A szocialisták legnagyobb gondjának táboruk elöregedését nevezte, s a kommunista utódpárt szerinte látványos utcai megmozdulásokkal próbál majd fiatalítani. Ugyanakkor rámutat: a baloldalnak sok ereje elmehet az LMP, a DK és az MSZP közötti belső rivalizálásra.
A Jobbik kezében az ütőkártya
A politológus leszögezi: 2011 a Jobbik éve volt. Az elmúlt esztendőben a párt megduplázta szavazóbázisát, és jelenleg 24 százalékon áll. A radikálisok szerinte azért erősödtek meg az összes parlamenti erő közül a legkomolyabb mértékben, mert „ a keleti megyékben nagy gondot okoz a vagyonbiztonság kérdése, amire a Magyar Gárda tökéletes gyógyírnak tűnt az emberek szemében – például Gyöngyöspatán”. (Gyöngyöspatán nem a Gárda, hanem a Szebb Jövőért Polgárőrség járőrözött - a szerk.)
A szakember szerint a párt legnagyobb ütőkártyája az elmúlt húsz év kritizálása lehet, hiszen „ők nem voltak ebben benne”. Kiszelly úgy véli, a Jobbik idén még tovább növelheti táborát.
bors.hu nyomán barikad.hu - jobbik.hu
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
2012-05-24 16:00
2012-05-24 16:30
2012-05-25 09:00
2012-05-26 16:00
2012-05-26 17:00
2012-05-29 17:00
2012-05-31 16:00
2012-05-31 16:00
2012-06-01 14:00
2012-06-04 19:00
2012-06-07 18:30
2012-06-20 17:00
2012-07-18 17:00
ESEMÉNYNAPTÁR
2012-05-23 17:00
2012-05-23 18:00
2012-05-23 19:00
2012-05-24 18:00
2012-05-24 18:00
2012-05-25 16:30
2012-05-25 18:00
2012-05-25 18:00
2012-05-26 07:00
2012-05-26 16:00
2012-05-26 17:00
2012-05-26 18:00
2012-05-26 18:30
2012-05-27 10:00
2012-05-27 11:00
2012-05-30 18:00
2012-05-31 19:00
2012-06-01 19:00
2012-06-02 (All day)
2012-06-02 14:00
2012-06-02 15:00
2012-06-02 16:00
2012-06-02 17:00
2012-06-02 17:30
2012-06-03 11:00
2012-06-03 15:30
2012-06-03 15:30
2012-06-03 16:00
2012-06-03 17:00
2012-06-03 17:00
2012-06-09 09:00
2012-06-15 18:00
2012-06-16 (All day)
2012-06-16 17:00
2012-09-01 12:30
2012-09-07 18:00
















A Jobbik lett 2011 nyertese, a parlamenti erők közül ugyanis a radikális ellenzéki párt erősödött a legnagyobb mértékben – nyilatkozta a Borsnak Kiszelly Zoltán.







