A Jobbik kiterjesztené a bérplafont az állami cégek vezetőire
Összességében ezen vezetők akár horribilisan magas fizetése többe kerülhet, mint amennyit a közszolgálati sarcokkal megtakarított a kormány. A Jobbik követeli, hogy az állami társaságok vezetőire is terjesszék ki a 2 millió forintos bérplafont. Beszédes adatnak tartjuk azt is, hogy az Orbán-kabinet működése 37 millió forinttal kerül többe, mint az olcsóbb államot szintén csak kommunikációs panelként alkalmazó Bajnai-kormány. Farkas Gergely,
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR














A Jobbik már meg sem lepődik azon, hogy a Fidesz szavai és tettei nem fedik egymást, ahogy ez ma az állami vállalatok vezetőinek fizetési bérplafonja kapcsán mindenki számára világossá vált. Ahogyan a Nemzeti Együttműködés Rendszere és az elszámoltatás is csupán a kormányzati kommunikáció szintjén működik, a jogosan elvárt fizetések visszanyesése is csak egy jól hangzó ígéret maradt.A törvény életbe lépésé előtt ugyanis a kormány eltörölte az állami cégvezetők bérplafonjára vonatkozó szabályozást, így jelenleg semmi sem korlátozza az igazságtalanul magas bérek kifizetését.







