Jobbikos javaslat a Vértesi Erőmű helyzetének kezelésére
Fónagy János államtitkár válaszában azt mondta: az erőmű problémája sok éves folyamat. Fontosnak tartják, hogy a villamos művek szerepét is tisztázzák a kialakult helyzetben, ez külön vizsgálatot igényel - közölte. Elkötelezettek, hogy a jogsértések ne maradjanak jogi, illetve büntetőjogi következmények nélkül - szögezte le. Hozzátette: az érintett érdekképviseletekkel és önkormányzatokkal egyeztetve, a távhőellátás megfelelő biztosításával szeretnének megoldást találni. Nem az erőmű agóniájának hosszabbításában érdekeltek, hanem a problémák valós megoldásában - hangsúlyozta.
|
|
|
FOGADÓÓRÁK
ESEMÉNYNAPTÁR














Kepli Lajos a Vértesi Erőmű kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az hónapokon belül becsukhatja kapuit, ami több ezer dolgozó kenyér nélkül maradásához vezethet. Kiemelte: eddig több mint 100 milliárdot öltek bele az erőműbe az adófizetők pénzéből, de megoldást ez még sem hozott, csak a rossz helyzetet konzerválták. Teljesen új technológiával - amire a forgatókönyvet kidolgozták - nyereségessé lehetne tenni az erőművet - mondta, hozzátéve: javaslataikat még szerdán leteszik a minisztérium és a villamos művek asztalára.







