Választási csalásért feljelentette a fehérgalléros cigánybűnözőket és hivatali bűnpártolóit a Jobbik

Ossza meg ismerõseivel!

Több száz hamis ajánlószelvényt találtam a Kolompár Orbán által leadott, formailag érvényesnek elfogadott kopogtatócédulák közt. Bár a hamisítás tényét az OVB is elismerte, a törvénysértés miatti feljelentési javaslatomat elképesztő módon, egyhangúan leszavazták, holott annak hivatalból való megtételét jogszabály is előírja. Ezért a Jobbik tett feljelentést a választás rendje elleni bűncselekmény, továbbá a fehérgalléros cigánybűnözésben való hivatali közreműködés miatt bűnpártolás címén is.

Az MCF Roma Összefogás Párt választási indulási jogát nem érinti a csalás, ugyanis megvan a szükséges mennyiségű érvényes ajánlása is, ezért a cigánylista nyilvántartásba vétele ellen végül nem élt jogorvoslattal a Jobbik a Legfelsőbb Bíróságon. Mint vizsgálatom alapján kiderült, az Országos Választási Iroda bár eredetileg kiszedte a leadott 22395 cigánypárti ajánlószelvény közül a 366 db hamisítványt (tehát az érvényesek közt nem volt több „utángyártott” cédula), de arról nem tett említést a bizottságnak, hogy nem holmi elírások miatti érvénytelenségről van szó, hanem büntetendő csalásról. Sőt formai hibásnak csak 11-et minősített ezek közül az OVI, a többit a kétszeri szemrevételezésen való átjutás utáni, pusztán számítógépes adatellenőrzés során hibásnak bizonyultként terjesztette elő.

Pedig ez fontos körülmény, hiszen a választási eljárásról szóló törvény 90/A. § (4) bekezdésének l) pontja szerint az OVB „a tudomására jutott törvénysértés esetén kezdeményezi a hatáskörrel rendelkező szerv döntését”. A hamisítás pedig kimeríti a választás rendje elleni bűncselekmény (Btk. 211. §) d) pontját, mely jogcímen a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya is nyomozást folytat a ferencvárosi ügyben, mivel a választási bizottság szabályosan feljelentést tett.
Az időközi országgyűlési választáson több csalót is sikerült kiütniAz időközi országgyűlési választáson több csalót is sikerült kiütni
Az OVB tagjai tehát súlyos és szándékos mulasztást követtek el a feljelentési indítványom leszavazásával, hiszen bár törvényi kötelezettségükkel (Ve. 54. §) szemben rajtam kívül egyik tag sem vizsgálta meg egyik párt szelvényeit sem, de a hamisítványokat a bizottság elé tártam, az „utángyártás” tényét, tehát a törvénysértést mindenki elismerte (ez kiderül az ülés jegyzőkönyvéből is, a 10.-19. oldalon: http://www.valasztas.hu/hu/ep2009/content/of/20090510.pdf). A Btk. öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a 244. § szerinti hivatali bűnpártolást, melyre szintén kitért a Jobbik feljelentése.

A hamis ajánlószelvény papírja átlátszóbb, a nyomás nem olyan élesA hamis ajánlószelvény papírja átlátszóbb, a nyomás nem olyan éles
Összevetésül, ez egy eredeti ajánlószelvény (rákattintva nagyíthatóak)Összevetésül, ez egy eredeti ajánlószelvény (rákattintva nagyíthatóak)
A hamis ajánlószelvények feltüntetett lakcímei Észak-Kelet-Magyarországról valók, a cigánybűnözés-fertőzte Ózd, Encs, Arló, Taktaharkány és Taktaszada településekről. A Jobbik Magyarországért Mozgalom akkor sem tud szemet hunyni semmilyen csalás felett, ha a cigánypárt indulása a hatodik baloldali listát eredményezve a túloldalról visz el szavazatokat. A közéletet meg kell tisztítani!

Novák Előd,
az OVB jobbikos tagja



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!