Nemrégiben egyik főépítész kollégám nem kis munkával összeállította az építési engedélyezési eljárásban alkalmazott jogszabályok gyűjteményét. Hatalmas munka volt, sok száz, ezer oldalnyi dokumentum, amelyet minden építéshatósági előadónak, ugye, kívülről kéne fújnia… Csak egy nagy baj volt kollégám fáradozásával, az, hogy gyakorlatilag már elkészülte pillanatában elavultnak tekinthettük, oly gyorsan alakul át, formálódik, csiszolódik az építészeti jog kis hazánkban. Kár, hogy ez a „tudományos igényesség” vajmi kevéssé tükröződik aztán a megvalósuló épített környezetünkben.

E kettő közti különbséget talán csak a „tudományos” szocializmus és a „létező” szocializmus közötti távolsággal tudnám érzékeltetni igazán… Alaptézisként kimondhatjuk – szinte már-már közhelyszerűen – az építésügy rendszere működésképtelen, mert a jogszabálytenger, alkalmazóinak korrupciója, az ún. fejlesztői tőke nyomása, a közösségi-, és vele együtt az építészeti kultúra, értékrend eltűnése, együttesen életképtelenné teszi. Az igazán nagy probléma az, hogy ennek a torz rendszernek a torzói nem tűnnek el nyomtalanul, mint az emberiség evolúciója számára értékelhetetlen, zsákutcás kísérletek, hanem maradnak velünk gyógyíthatatlan (táj)sebekként. Ennek egy sírnivalón „tökéletes” példája a badacsonytomaji Bazaltbor-Badacsony Kft borfeldolgozója és bor-hotele.

Megvalósulásának állatorvosi lóvá magasztosulása a következő tényezők együttállásával vált lehetségessé:
- hiába a tengernyi jogszabály, pont akkor nincs az illetékes hatóságnak vétójoga – ha kéne,
- a korrupció „polipja” képes, ha kell, a vonatkozó településrendezési terv „kreatív” megreformálására is,
- a település tisztségviselői tétlenül nézik végig, míg a fejlesztő egy évszázados történeti értéket a földdel tesz egyenlővé. (Mi az nekik?)
- És végül, a megvalósult épület: ronda. Ezt építészkritikusok biztos jó hosszan és pallérozottan tudták volna ezt még csűrni-csavarni, de a lényeg – higgyük el – csak ennyi: ronda.

Na, mármost, a kérdés a továbbiakban csak az: van-e kiút? Létezhet-e olyan rendszer, amely meg tudná gátolni egy ilyen épületegyüttes létrejöttét? Ennek a kérdésnek a megválaszolása csak további kérdéseken keresztül lehetséges, amelyeket a következőkben összegezhetünk:
1. Mit jelent számunkra az, hogy érték?
2. Létezik-e ma értékeket képviselő közösség?
3. Mit érdemes szabályozni egyáltalán az építészeten belül?
4. És mit érdemel az a bűnös…

Nyilvánvaló, az első kérdés meglehetősen messze vezetne, ha igazán komolyan kívánnánk vele foglalkozni. Elég talán, ha csak arra utalunk: az antik görög filozófia 2500 éve teremette meg az értékelmélet, az axiológia alapját… Ezért aztán most, sekélyes korunkban bőven elég lenne annyi üzenetet megérteni ebből a tudományból, hogy nem mindennek csak ára van, létezik olyan dolog, aminek értéke ((is)) van. S még talán annyit érdemes lenne elhinni a régi gondolkodóknak, hogy csak ezen értékek létrehozásáért és megőrzéséért érdemes élni, azaz, hogy „igyekezzünk a múlandón örökkévalót szerezni”. Így például igyekezzünk olyan házat tervezni és építeni, amely - ha az évszázadok próbáját nem is képes kiállni, de - legalább az átadását követő héten még nem lesz közröhej vagy közbotrány tárgya...

Ezen értékek létrehozásával kapcsolatos törekvéseink mindenesetben az azt befogadó közösséget kell, hogy szolgálják, s annak értékrendjébe kellene, hogy illeszkedjen. Rendkívül sajnálatos módon azonban nagyon is megkérdőjelezhető, hogy léteznek-e ma valódi közösségek és valódi értékrendek. De azért az letagadhatatlan, hogy egykor létező közösségek által létrehozott valódi értékek – hál’Istennek – még mindig körülvesznek minket. Hívjuk most ezeket, az egyszerűség kedvéért, mondjuk: műemlékeknek. Ezért aztán, ha van még bennünk egy csöpp önérzet és elszántság, talán érdemes lenne közösségi létezésünket azzal kezdeni, (vagy azzal bizonyítani,) hogy soha, sehol, semmilyen érdekcsoport nyomásának nem engedve megőrizzük, megvédjük az elődeink által létrehozott – jelenleg műemléknek tartott – értékeket. Nem engedjük például, hogy egy, a falunk határában álló múzeumként működő műemléket teljes egészében elbontsanak, akár egyszerű honpolgárok vagyunk, akár képviselői méltóságra érdemesített elöljárók. S azt már végképp ne hagyjuk, hogy az a szégyen essen meg rajtunk, hogy ennek eltűréséért bárki közülünk szemlesütve csúszópénzt fogadjon el!

A harmadik kérdéskör, azaz az építésszabályozás tekintetében az elmúlt esztendők vegytisztán bemutatták, hogyha nincs társadalmilag elfogadott, megélt értékrend, s az azért, ha kell, a vérét is áldozni képes közösség, akkor teljesen hiábavaló dolog a jogszabályok gyártása, osztódással történő szaporítása, mert mindez csak a visszájára fordíthatja a legjobb törvényalkotói szándékot is. Ezen sorok írójában mindig is csodálatot ébresztett régletűnt, boldog korok nemesen egyszerű és meglepően rövid terjedelmű építési törvénye: igen, voltak idők, amikor a jogszabályalkotónak nem kellett azon torz logika mentén gondolkodnia, miként lehet előre beépíteni a megfogalmazandó szövegbe a még el sem fogadott törvény esetleges kijátszására alkalmas kiskapuk kivédését, s mindezt lehetőleg szörnyen nyakatekert bikfanyelven.

Valószínűleg, azért lehetett ez így, mert az említett korok társadalmai számára teljesen természetes közegként létezett egy közös építészeti kultúra, nyelv, s egyáltalán, egy közösen megélt értékrend. Ezért aztán az építő tevékenységet szabályozó törvényeknek egy csomó minden olyan dologra nem kellett kitérni, ami ma a vonatkozó törvények 90 százalékát kiteszik, tegyük hozzá teljesen feleslegesen. Hiszen, ha csak tehetik, kijátsszák őket az építtetők, s építészeink - amúgy egyébként meglehetősen szegényes – fantáziája szárnyra kél a kihívástól: megtalálni a kiskaput! Ez viszont újabb törvényi előírások bevezetésére sarkallja az illetékeseket, amelyek garantálják újabb kiskapuk létrejöttét… Ennek a „követő jellegű” szabályozási logikának az ördögi köréből valljuk: ki lehet és ki kell törni.

Az általunk javasolt érték orientált szabályozás egy teljesen új gondolkodásmódot és nyelvezetet igényelő sorrendváltás. S ezt most szó szerint értem, hiszen ha most bármelyik település területrendezési tervét megnézzük a legjobb esetben is csak a rendelet legvégén, a csatolmányok között találjuk a védendő értékek listáját. (Vagy még ott sem. Lásd: Badacsonytomaj, ahol pont az az épület maradt le a listáról, amit később véletlenül lebontottak...) Ha azonban a szabályozás középpontjába egy település már meglévő - eszmei és tárgyi - értékeit állítjuk, a sorrend megfordul és jó pár, addig nehezen megoldható kérdés, valószínűleg fel sem merül. Badacsonytomaj esetében is kezdődhetne például is azzal a rendezési terv, hogy: érték a kialakult településkép - azaz a település látványa valamely külső pontról szemlélve. És igen, egy átfogó településkép elemzéskor meg kell határozni a már meglévő tájidegen elemeket, s a településképből való eltávolításuknak lehetőségét.

Érték a kultúrtáj - azaz a település körvonalainak, színeinek megjelenése, hagyományos művelési módjai, stb. Vizsgálandó a gyümölcsösök, az erdőterületek, a szőlők látképi szerepének kapcsolódása az urbanizált területhez, illetve a jelenlegi beépítettségi határok rögzítése.

Érték – továbbá - a településkarakter - azaz a kialakult településszerkezet, a tetőtáj, a hagyományos formák és anyagok használata. A beépítés során a helyben kitermelt építőanyagok előtérbe helyezése a kívánatos. Olyan anyagú, színű építő anyag, tetőfedés stb. nem engedélyezhető, ami az illeszkedést megakadályozná A hagyományos beépítés általában kisméretű épületek elhelyezését jelentette, amely a növénytakaró alatt jól elfért. Amennyiben tehát, bármilyen úton-módon nagyobb épületek kerülnek elhelyezésre, cél lenne a minél tagoltabb épületforma kialakítása, a minél oldottabb épülettömeg megjelenése.

Elvárható lehetne továbbá, hogy egy helyi építési szabályzatban építészeti értékeink listázása (utca-házszám) helyett, a védett vagy védendő épületek részletes építészet-esztétikai elemzése, amely külön kitér az építmény esetleges városszerkezeti, helytörténeti fontosságára is.

És így tovább. De Isten ments, hogy most megfogalmazzunk egy komplett rendezési tervet, csak néhány momentumban villantottuk fel az alaptételt: az értékelvűség evidenciájára kell építeni törvényalkotásunkat. Így értékként kell kezelnünk magát a szabályozást is, hiszen jó esetben ez tükrözi egy adott település lakosságának közösen vállalt értékrendjét. S most ezzel érkeztünk el az utolsó kérdésünkig: mit érdemel az a bűnös, aki képes „véletlenül”, „épp csak egy kicsit” átalakítani a Helyi Építési Szabályzat rendeletét, képes belerondítani a közakaratképzés ezen fontos dokumentumába, azért, hogy mindenáron megvalósulhasson az ingatlanspekulánsok üzlete? Talán meglepő lesz, de a jelenlegi büntető törvénykönyv szerint: semmit. Tudniillik ez nem bűncselekmény. Más, precedens értékű ügy esetén ez már vegytisztán kiderült, s amelynek lényege csak annyi, a jogi rabulisztika elvtelensége ilyen szituációban is megtalálja a kiskapukat. Mert az nem lehet, hogy egy ingatlanfejlesztőnek ne érvényesülhessen az érdeke, ma, Magyarországon!

Nohát, ezért született az az általunk benyújtott törvényjavaslat, a T/537-es számú , amely bűncselekménnyé tenné az építési szabályozás „kreatív” átdolgozását. Igen, ha ez a törvény megszavazásra kerülne, nem lenne kérdés, hogy történhetett volna akárcsak egy kapavágás is a Bazaltbor-Badacsony Kft borhotelének felépítése kapcsán, illetve, hogy a szabályzat meghamisítása miatt az elkövetők és a felbujtók jövő nyáron is még a Balaton partján hűsölnének-e.

Hegedűs Lorántné
a Jobbik országgyűlési képviselője