A Jobbik legfeljebb 130 milliót költ a kampányra

Ossza meg ismerõseivel!

A Jobbik legfeljebb 130 millió forint elköltését tervezi az önkormányzati választási kampányára, amelyet szinte teljes egészében saját állami támogatásából fedez. Dúró Dóra, a párt szóvivője az MTI-nek elmondta: az összeg túlnyomó részét az összesen 2.200-2.3000 jobbikos polgármester- és képviselőjelölt kapja, akik szórólapokra, plakátokra, valamint helyi hirdetésekre, illetve lakossági fórumok szervezésére költhetik azt. A Jobbik központilag egy fajta óriásplakát kihelyezését tervezi szeptemberben, amelyek megközelítőleg fele akkora számban kerülnek utcára, mint az országgyűlési kampány alatt - fűzte hozzá.

A szóvivő megjegyezte, hogy a párt központja biztosítja az országos televízió- és rádióreklámokat is, továbbá a valamennyi háztartásba eljutó szórólapot. Dúró Dóra szerint a Jobbik helyi szervezetei saját elkülönített forrásaikból gondoskodhatnak egyéni plakátok kihelyezéséről is, ezt többek között a párt fővárosi szervezete is megtette, így a választások előtt kikerülhetnek a kifejezetten a budapestieknek szóló hirdetések is.



A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR











Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!