Vona Gábor szombaton az EMI-tábor előadósátrában nagyszámú érdeklődő előtt fejtette ki gondolatait a jelenlegi parlamentről, az LMP-ről, a a Fidesz pártdiktatúrájáról és a kettős állampolgárságról. Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke szombaton tartott előadást. Csalódottnak mondta magát, mert "a szocialisták most magukat a legnagyobb ellenzéki erőnek tartják, s közben ugyanazokat az arcokat látjuk a parlamentben, mint akik az eltelt nyolc évben regnáltak és tönkre is tették a magyar társadalmat", továbbá mert "az LMP, a báránybőrbe bújt SZDSZ is újból ott van a parlamentben", nemkülönben azért, mert a Fidesz kétharmados többséget kapott, "mert félő, hogy a pártdiktatúra felé viszik így az országot, félresöpörve minden más politikai kezdeményezést".
Kérdésekre válaszolva, illetve pártja nemzetstratégiai célkitűzéseire hivatkozva kijelentette: "úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Fidesz kullog a Jobbik programja után, hiszen a kettős állampolgárságról szóló törvény, valamint a Trianoni megemlékezés törvényesítése is szerepel a Jobbik programjában. Azt már a kétharmados többség nem fogadta el, hogy a kettős állampolgárság szavazati joggal is járjon"
A kettős állampolgársággal kapcsolatban közölte, a Jobbik azt szeretné elérni, hogy a határon túli magyar állampolgárok is szavazati jogot kapjanak, például a választások első fordulójában, a listás szavazatoknál.