(Szakmai háttéranyag a Jobbik 2006-os rövid programjához)

I. A mezőgazdasági szerkezetátalakítása

1. A magyar mezőgazdaság jövőjének alapkérdése az érdemi szerkezetátalakítás.

Az érdemi szerkezetátalakításra mindeddig semmilyen, szakmailag megalapozott, és társadalmilag, környezetileg megfelelően beágyazott javaslat nem született, sem a pártpolitikai programokban, sem az agrárágazat keretein belül. Erre a korszerűsítésre, mind piacgazdasági, versenyképességi, mind stratégiai ellátási szempontokból egyaránt halaszthatatlan szükség van, függetlenül az EU meghatározottságoktól.

Az elmúlt tizenöt év agrárágazati viszonyainak változása sok mindenre kiterjedt, (tulajdonviszonyok, földhasználati és üzemszerkezeti viszonyok, támogatási rendszer. stb.), de az agrárágazat belső szerkezetének tudatos átalakítására nem került sor. Az időleges és sokszor előre nem látható változásokat mindig a világpiaci helyzet változásai, vagy a belső támogatási lehetőségek legtöbbször ötletszerű alakulása kényszerítették ki. A szerkezetátalakítás, modernizáció kérdése így mindig megrekedt a politikai szólamok szintjén.

Az ágazat így a hagyományos termelési szerkezetek beidegződéseinek béklyójában a tömegtermelés régóta elavult zsákutcájában vergődik. (Tömegtermelésen ebben az értelemben a nagyüzemi módszerekkel termelt gabonafélék és takarmánynövények, olajosmagvak, iparszerű állattenyésztés módszereit értjük, melyek ma a magyar mezőgazdaság termelési szerkezetének döntő hányadát képezik, de versenyképességi szempontból eleve hátrányos helyzetben vannak a hasonló külföldi ágazatok támogatott termékeivel szemben.)

Ebből a zsákutcából csak megrázó ágazati válság, vagy tudatosan kikényszeríthető, de jól megalapozott ágazati szerkezetátalakítás döntésével lehet kikerülni. Ennek érdekében le kell számolni a tömegtermelésben érdekelt szakágazati lobbik (adott terméktanácsok) szűk körű, de politikailag jól beágyazott érdekérvényesítő képességével, illetve azokat az ésszerűség határai közé kell visszafogni.

Amennyiben ezt nem tesszük meg, az évek óta fenyegető agrárválság jelei törvényszerűen és végletesen felerősödnek (piacvesztés, túltermelés, monokultúrák labilitása, feldolgozás, tárolás nehézségei, tőkehiány stb.), s visszafordíthatatlan leépülési folyamatnak lesznek kiváltói. Ennek előjelei egyre erősebben mutatkoznak.

Ennek hangsúlyozása azért szükséges, mert az EU-csatlakozás folyamatában, különösen a vidékfejlesztés gondolatának színre kerülése kapcsán, a szerkezetátalakítás kérdése is felmerült, illetve a felkészülés folyamatában a kezdetektől szerepelt az előirányzatok szintjén, de ezzel a dolog felett napirendre is tért az ágazat. Minden ide vonatkozó szakanyag irányelvi szinten taglalja, támogatási lehetőségeket köt hozzá, a tényleges szerkezetátalakítás mindaddig nem veheti kezdetét, míg annak tartalma nem kerül megfontolásra és kidolgozásra.
E folyamat nehéz és fáradságos munkát kíván az ágazat irányításától, a szakemberektől és nem utolsósorban maguktól a gazdálkodóktól, akik mai napig nem tekintik sajátjuknak a szerkezetátalakítás szükségességét, döntő többségükben hiú remények élnek a hagyományos gazdálkodás beidegződései alapján.

E folyamat beindításához nem nélkülözhetőek azok a tudatformálási tapasztalatok, melyek első alkalommal a 20-as, 30-as évek népfőiskolai gyakorlatában érhetők tetten, melyek a magyar gazdálkodás (mai szóval: családi gazdálkodás) legjobb fejlődési időszakának jellemzői voltak. Mindaddig, míg erre intézményesített formában nem kerül sor, a legjobb szerkezetátalakítási program is fiaskó sorsára jut. Ennek beindítására a mai Földművelésügyi Hivatalok hivatalnoki szemléletű gárdája nem alkalmas, erre első lépésben fiatal szakembergárda képzésével kell bázist létrehozni.

2. Természetesen hiba lenne arra gondolni, hogy a szerkezetátalakítás, annak szakmai kidolgozásával és tudatosításával önmagában sikerre vihető.

A mezőgazdaság szerkezetátalakítása nem képzelhető el az alap- infrastrukturális feltételek megteremtése nélkül. Ezek a feltételek csak az állami eszközök, központi erőforrások igénybevételével teremthetők meg.

Az EU agrártámogatási rendszere legnagyobb hibája, hogy ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, ezt csupán a kistérségi, helyi kezdeményezésekre épülő támogatási struktúra részének tekinti. Lényegi szerkezetátalakítást helyi kezdeményezésekre alapozva elképzelni hiábavalóság. Ennek az országos program alapjává kell válni, jól látható műszaki, termelési feltételek átalakításával. Erre talán egyetlen erőtlen, kezdeti példaként a Vásárhelyi-terv hozható fel, melyet a sajnálatos tiszai árvízi helyzet generált, de mindeddig látványos eredményeket nem hozott.

3. A magyar mezőgazdaság szerkezeti átalakításának egyetlen lehetséges iránya van, az alternatív intenzifikáció. A Kárpát-medence termőterületeinek, éghajlatának és vízviszonyainak különleges adottságai a mezőgazdasági termelésfejlesztés irányát ezért determinálják. Az alternatív intenzifikáció valójában kettős irányt jelöl:
- egyrészt a szántóföldi növénytermesztés intenzifikációját a kertgazdálkodás főirányának kijelölésével,
- másrészt az alternatív, környezetbarát állattenyésztés módszereinek széleskörű bevezetését és elterjesztését.

(Természetesen ez nem jelenti a hagyományosan kialakult termelési módszerek teljes felszámolását, azokat azonban csak a számukra legmegfelelőbb termelési-környezeti feltételek mellett célszerű és lehetséges hatékonyan művelni). Ez a kettős irány sajátosan eltérő energiavonzatú.

4. Az intenzív kertgazdálkodás növekvő energiafelhasználást igényel a magasabb hő- és vízigény, talajerő-utánpótlás, beruházásigényes infrastruktúra miatt. Mindez vonatkozik a kapcsolódó feldolgozás, csomagolás, szállítás ipari hátterének megteremtésére.

A kertgazdálkodás magyarországi gyökereire bátran alapozhatunk, azok ma is, évszázados múltra visszatekintve is helytállóak, korszerűnek és aktuálisnak tekinthetők. Globális piacgazdasági viszonyok között pedig az egyetlen versenyképes ágazatként határozható meg.

A Kert-Magyarország gondolata a múlt század első felében Somogyi Imre nevéhez köthetően vált ismertté. A gondolat búvópatakként húzódik végig a huszadik század történetén. A bolsevik tervgazdálkodás politikája szélsőséges ideológia vádjával illetve kísérelte meg diszkreditálni. Rehabilitálására igazából soha nem került sor, bár mai napig számosan vannak támogatói az agrártörténeti kutatással foglalkozók, s a nemzeti érzelmű agrárpolitikusok körében. A gondolat szorosan köthető Teleki Pál tájelméleti kutatásaihoz és egész nemzeti térségfejlesztési tevékenységéhez, melyet tragikus sorsa és a történelem eseményei megszakítottak. Az alföldi kertségek és a homoki tájgazdálkodás fejlődésének története valós pozitív példákkal szolgál az intenzifikáció sikerére. E példák alapján nem reménytelen vállalkozás a korszerű piaci feltételeknek megfelelően ezen elmélet megújítása, modernizálása és a gyakorlatban való alkalmazása.

A kertgazdálkodás fogalmát ebben az értelemben átfogónak tekintjük. E fogalom számos, a mai gyakorlatban is létező mezőgazdasági (kertészeti) szakágazat összefoglaló megnevezése. Felöleli mindazokat a szakágakat, melyek, természetszerűleg nem teljesnek tekinthető sora az alábbi:
- zöldség és gyümölcstermesztés,
- szőlőtermesztés,
- dísznövény- és virágtermesztés,
- faiskola, díszítőanyagok termesztése,
- fűszer- és gyógynövénytermesztés,
- vetőmagtermesztés,
- különleges ipari növények termesztése.
E szakágazatok termékeinek előállítására hazánk táji adottságai kivételesek. Intenzív művelésüknek legnagyobb akadálya az ezt hatékonyan lehetővé tevő infrastruktúra hiánya. Legtöbbjük öntözővíz-, tápanyag- és energiaigényes. A magas értékű termékek tárolása, csomagolása, feldolgozása, szállítása gyakorlatilag megoldatlan, vagy a termeléstől elkülönült értékesítési struktúrák érdekeinek függvénye.

5. Az alternatív környezetbarát állattenyésztés energiafelhasználása területarányosan lényegesen alacsonyabb a jelenlegi gyakorlathoz képest. A fogyasztási igények megváltozásával egyre inkább előtérbe kerülő, a tömegtermékeknél magasabb minőségi értéket képviselő hús, tojás és tejtermékek csak extenzív termesztési körülmények között állíthatók elő. Az ugarolási tendenciákkal és az ültetvénygazdálkodás elterjedésével párhuzamosan széles lehetőség teremthető e több évszázados termelési mód visszahonosítására.

6. E kettős irányzat megvalósítására integrált nagytérségi állami fejlesztési programok beindításával nyílik lehetőség.

E fejlesztési programok lényegi eleme a táji adottságoknak legmegfelelőbb szakágazati irányoknak, vagy azok kombinációinak meghatározása és az ezek hatékony műveléséhez szükséges tájfejlesztési eszközök megtervezése és alkalmazása. E termelési szerkezet természetesen jól kapcsolható az extenzív állattenyésztéshez, annak is a speciális tájgazdálkodáshoz alakítható (legelőgazdálkodással ötvözött környezetbarát, honos fajták tenyésztése), ma még újszerűnek mondható ágazataihoz (extenzív szarvasmarha-, sertés-, baromfitartás, tojástermelés stb.). Evvel párhuzamosan kiemelt szerepet kell kapnia a hazai lótenyésztés újbóli felvirágoztatásának, valamint a haltenyésztésnek.

Mindezen szerkezetátalakítási irányok fő infrastrukturális feltételét az öntözéses gazdálkodás általános és széleskörű feltételeinek megteremtése jelenti. A magyar agrárkultúra fejlesztés fő kitörési pontja az öntözés lehet.

Ehhez természetesen a hazai vízgazdálkodás-vízrendezés voluntarista, ma már túlhaladottnak mondható szemléletén is változtatni kell. A hazai vízkincs jövőbeni felértékelődése egyébként is új szemléletet igényel ezen a téren. Jelei vannak bizonyos szemléleti változásnak az ágazaton belül, de ennek a szemléleti változásnak fő szempontjául az öncélúságtól való elszakadást kell tekintenünk.

Hasonlóan fontos infrastrukturális feltétel a közlekedés-szállítás és az olcsó energiaellátás biztosítása. Környezetileg kultúrált, intenzív termelés, gazdálkodás csak a termelést biztonságosan kiszolgáló úthálózattal, felszíni vízelvezetéssel és kielégítő, a helyi megújuló erőforrásokat maximálisan hasznosító energiahálózattal képzelhető el.
A teljes új agrárvertikum megteremtésének nélkülözhetetlen eleme a feldolgozóipar szerkezeti újraépítése. Az új szerkezetű feldolgozóipar lényegileg el kell térjen a korábbi koncentrált óriás feldolgozói ipari szisztémától. Az új feldolgozói ágazat kialakításának elvei között elsődleges szempontot képezzen technológiájában és méretében környezetbarát, energiatakarékos és dekoncentrált rendszer létrehozása. Ez teremtheti meg a helyi foglalkoztatás leggazdaságosabb módjait, valamint a feldolgozásra kerülő termények gyors és szállítástakarékos célba juttatását.

7. A mezőgazdaság szerkezetének gyökeres átalakítása nem képzelhető el e gazdaságpolitikai elv tudatos megismertetése és a gazdatársadalommal való elfogadtatása nélkül. Mindaddig, míg a régi termelési beidegződések zsákutcájában vergődik a magyar gazdatársadalom, remény sincs e struktúrából való kilépésre. A jelenlegi struktúra tarthatatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az EU támogatási rendszerének döntő elemei továbbra is hagyományos tömegtermelés struktúráinak továbbélését segítik. E felett a rendszer felett azonban eljárt az idő, a megváltozott nemzetközi gazdasági viszonyok előbb-utóbb maguk alá temetik ezt az elavult támogatási rendszert. Világosan kell látnunk, hogy igazi versenyhelyzetbe akkor kerülhetünk, ha látva ennek következményei agrárpolitikánkkal e folyamatok elé megyünk. A minőségi termelés versenyhelyzetének alakításához számos rendkívüli komparatív előnnyel rendelkezünk már ma is, csupán ezeket mindeddig nem használtuk ki.
Ezen előnyöket (környezet, talaj, éghajlat, fajtaminőség, stb.) azonban csak akkor használhatjuk ki, ha a mezőgazdasági termékek minőségellenőrzési rendszerét is átalakítjuk. Az olcsó és gyenge minőségű importtermékekkel szemben fel kell állítani a hazai termékek iránt könnyedén megkövetelhető magas minőségi szintet. Ezen az úton haladva rövid idő alatt visszaszoríthatók a kereskedelmi monopolhelyzettel visszaélő áruházláncok dömpingtermékei. Hasonló módon szükséges megerősíteni a hazai fogyasztóvédelem helyzetét is.

8. A szerkezetátalakítás mozgató rugójaként az ágazatirányítás teljes hazai intézményrendszere átalakítást igényel. Ezen a téren ugyan olyan meggyökeresedett-begyepesedett beidegződések dolgoznak, mint az ágazat minden más területén. Fel kell számolni az elavult strukturális elemeket továbbéltető intézményi elemeket, egyben helyet kell teremteni az új struktúra bevezetését szolgáló elemeket. Az ágazat háttérintézményi rendszerét egyszerűbbé, világosabbá és átfedésektől mentesebbé kell tenni. Szigorúan és hierarchikusan felépített közegészségügyi, környezetvédelmi, minőségellenőrzési, kutatás-képzési, infrastrukturális és tájfejlesztési-tájrehabilitációs irányítási szervezetek jól áttekinthető rendszerét kell létrehozni. A megyei Földhivatalokat szerkezetileg fel kell szabadítani minden ellenőrzéstől és nyilvántartástól idegen feladatoktól. A struktúra-átalakítás központilag generált fejlesztési eszközeit, módszertanát térségi (nagy és kistérség) szinten létrehozandó új intézményhálózat biztosítsa.

II. A szerkezetátalakítás feltételei és eszközei

1. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal a mezőgazdaság szerkezetátalakításának programjának végrehajtását számos új körülmény befolyásolja. E körülmények közül a csatlakozást támogató politikai tényezők általánosságban a kedvező körülményeket hangsúlyozzák, holott számos vonatkozásban előnytelen hatásokkal is kellett számolnunk. Jelen programanyagban nem térhetünk ki ennek részleteire, ezt a Jobbik korábbi megnyilvánulásaiban bőven megtette. Jelen esetben azokra a kritikus feltételekre és a szerkezetátalakítás végrehajtásához szükséges eszközökre térnénk ki, melyek teljesítése, elérése nélkül a szerkezetátalakítás ellehetetlenül, s az uniós politikai célok keretei között nemzeti agrárjövőnk véglegesen megfeneklik. E valós veszélyek bekövetkezte esetén Közép-Európa legjelentősebb élelmiszertermelő potenciáljának több ezeréves történelme zárulna le dicstelen véggel.

2. A Kárpát-medencei sík és dombvidék kivételes természeti adottságai e térséget az élelmiszertermelésre determinálják. A korszerű és tájjal harmonizáló élelmiszertermelés különleges követelményei e térségben minden környező nagytérséggel szemben kedvezőbb lehetőséget biztosítanak. Ahhoz, hogy ezeket a kedvező lehetőségeket megőrizhessük fel kell készülnünk azoknak a veszélyeknek elhárítására, melyek az Uniós csatlakozás szabályozó rendszerében nemzeti érdekeinket veszélyeztetik.
Melyek ezek a veszélyek?
- a földtulajdon idegen kézre kerül,
- a tájgazdálkodás-vidékfejlesztés megtorpan, intézménye bürokratizálttá válik,
- a tájjal harmonizáló termelés és a szerkezetátalakítás szükségleteinek megfelelő üzemméret diverzifikációs folyamata beszűkül,
- a tömegtermelés érdekei a minőségi termelés követelmények elé kerülnek,
- az EU Közös Agrárpolitika támogatási rendszere iránti túlzott illúziók megcsontosodnak.

3. A földtulajdon kérdése
Az EU csatlakozási folyamat során Magyarország államterületi szuverenitását súlyos sérelem érte, a többi új belépő állammal együtt. Az új belépőkből álló tömb esetében az EU kizárta az önrendelkezés lehetőségét a saját államukat alkotó területre (földre). Csatlakozásunk egyik feltétele lett, hogy - rövid átmeneti idő után - lemondjunk a területünket alkotó földről való önrendelkezésről. E feltétel alapján nemcsak a tőke, hanem a föld szabad áramlásának (mobilitásának) bármely korlátozása is tilos mind a tagállamok, mind más országok viszonyában.

Ugyanakkor a tizenötök és Málta önrendelkezését az Római Szerződés nem csorbítja: uniós külföldinek csak a nemzeti elbánást kell megadniuk. A belső jog így csaknem kizárja a külföldi földtulajdonszerzést, mert az agrár üzemszabályozás szigorú feltételeket szab a gazdálkodónak. (Letelepedettség, személyes földművelés, szakképzettség, birtokmaximum stb.) A nemzeti önrendelkezést őrző birtokpolitika évtizedek óta sikeres: a tizenötök éves földforgalma a földalap egy százalékát sem éri el, amin belül a külföldi földszerzés elenyésző. A létrejött helyzetben döntő a különbsége a régi és új tagállamok földjének sorsában. A Római Szerződés 56. cikke nemcsak az állam területi önrendelkezését zárja ki, hanem - a nemzeti elbánáson túl - nemzetközi kiváltságot követel a tőkeszabadságnak. (Lásd az Európai Bizottság jogértelmezését: a tőke szabad áramlásának mind a diszkriminatív, mind a nem diszkriminatív korlátozása tilos.)Földviszonyaink másfél évtizedes története bizonyítja, hogy e rendezés a földtőke eredeti, külföldi elsajátítását szolgálja.

A tőkeszabadságnak az idegen állam földjére is kiterjesztett, feltétlen elsőbbséget és uralmat szavatoló igénye a közösségi jogon belül durva jogfosztás az EU új tagjai terhére. E kettősség azonban a földügyben a jogegyenlőség feladását és az alapérdekek olyan ütközését intézményesíti, amit az EU rendszere - megfelelő kiigazítások nélkül - még középtávon sem viselhet el.
Fentiek alapján két lehetőség közül kell választanunk.
Egyik lehetőség, hogy a szolidaritás és az egyenlő elbánás elvére hivatkozva kezdeményezzük a jogegyenlőség helyreállítását, csatlakozási szerződésünk módosítását. Másik lehetőség, hogy a külföldi tulajdonszerzés szabályozása során hasonló nemzeti kritériumokat alkalmazunk, mint a tizenötök és Málta esetében már léteznek.
A helyzetet tovább súlyosbítja az időközben megváltoztatott földtörvény.
Eszerint termőföld vagy tanya eladásakor a vevők közül az elsőbbség a haszonbérlőé, ha pedig az jogi személy, a vételi jogosult annak helyben lakó természetes személy tagja, vagy ugyanilyen részvényese.
A földtörvény számos jogi intézkedése súlyosan hátrányos helyzetbe hozza a helyben lakó természetes személyeket földvásárlás esetén a haszonbérlettel rendelkező jogi személyek és társaságokkal szemben. Ez a lehetőség burkoltan teret nyit a külföldi tőke földvásárlási lehetőségeinek, ezzel gátját képezheti nemzeti agrárpolitikai céljaink és a mezőgazdaság halaszthatatlan szerkezetátalakítása folyamatának.
Ezen és a 2002-től tragikusan felgyorsult agrárválságon csak a földtörvény gyökeres fordulata változtathatna, amely visszaállítaná a helyben lakó gazdák és vállalkozók földhöz juttatását, nemzeti földtulajdoni érdekeink erőteljes védelmét.

4. A tájgazdálkodás-vidékfejlesztés kérdése
A tájgazdálkodás-vidékfejlesztés koncepciója, mint az európai agrárpolitika reformtörekvéseinek kerete, a kilencvenes évek eleje óta ismert hazánkban. Sajnálatos azonban, hogy az azóta eltelt hosszú évek alatt e kérdéskör a politikai lózungok és a hivatali pozícióharcok áldozatává vált. Éveken keresztül kihasználatlanul maradtak azok a források, melyek az előcsatlakozás keretében elérhetők lettek volna. Ezzel a magyar mezőgazdaság átalakulási folyamata súlyos késedelmet szenvedett. Sem a szükséges nemzeti tervek, sem az intézményrendszer felállítása nem történt meg kellő időben, késett a szabályozás, aminek egyenes következménye lett a támogatások elhúzódó, nem egyszer elmaradó kifizetése.
Így nem sikerült a "moduláció" szükségességének szellemiségét mai napig meggyökereztetni a gazdatársadalomban.
Az ezzel párhuzamosan jelenlévő és igen aktív, de retrográd, a termelési teljesítőképességhez kapcsolódó támogatási rendszerre épülő, nagyüzemi típusú, voluntarista érdekérvényesítő törekvések tovább akadályozták az átalakulás-átalakítás folyamatát.

A gabona-olaj-fehérje-rostnövény termelő lobbi mai napig kezében tartja a mezőgazdaság irányításának eszközrendszerét. Ez a gát mindaddig nem léphető át, míg a vidékfejlesztés irányítási rendszere ki nem kerül a hagyományos "ágazatirányítás" szellemi rabságából. Ezen az EU agrárpolitikai reformtörekvések sem segíthetnek, legjobb esetben csupán az események után kullogva kíséreljük meg késedelmeink bepótlását. Holott ma már teljesen nyilvánvaló, hogy az EU kvótarendszerrel összefüggő direkt kifizetések, intervenciós felvásárlások, és exporttámogatás rendszere zsákutca, a magyar mezőgazdaság számára kiutat nem jelent.

A vidékfejlesztés új típusú, EU-s átcsoportosításokkal egyre bővülő támogatási rendszere sem jelent azonban önmagában megoldást. A vidékfejlesztés, tájgazdálkodás szellemiségének elterjesztése, a gazdatársadalomban, a helyi közösségekben, civil szervezetekben való tudatosítása nélkül, nem érhetünk el eredmény. Ehhez ki kell lépni a hivatali ügyintézés gondolkodásmódjából. E folyamat beindításának katalizátora csak egy jól szervezett és hierarchikusan irányított, korszerű tudással felvértezett, szakmai elhivatottsággal rendelkező személyekből felépülő állami intézmény lehet. Ehhez magasan kvalifikált és invenciózus mezőgazdasági, tájrendezési, vállalatgazdálkodási, tájfejlesztésben tapasztalt szakembergárda kívánatos. Mindemellett ki kell építeni a gazdaképzés egyszerű, de hatékony oktatási-továbbképzési formáit és azokat vonzóvá kell tenni.
E szakembergárda feladatául kell szabni a magyar tájrehabilitáció programjának kidolgozását, mely tartalmában nem tekinthető azonosnak a jelenleg érvényben lévő Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, sem az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program tartalmával. E munka elsődlegesen tájrendezési és területrendezési orientációt igényel, a szükséges állami fejlesztési eszközöket csak ezután lehet ehhez hozzárendelni. E munka keretében lehet a tájgazdálkodás infrastrukturális feltételeit megteremteni, melyek állami szintű beavatkozásokat igényelnek. Ezek nélkül bármilyen vidékfejlesztési terv fiaskóra ítéltetett, a gazdák "támogatása" általános tájrehabilitációs célok elérése érdekében önmagában nem elegendő.
E feladat megvalósítása lett volna elsődlegesen az előcsatlakozás keretében lehetőségként biztosított, de nagyrészt elhanyagolt és tévútra futott SAPARD dolga.

5. Az agrár-környezetgazdálkodás kérdése

Az agrár-környezetgazdálkodás megvalósítása teljes komplexitást igényel. Nem merülhet ki a vegyszermentes földművelés, a biogazdálkodás, vagy a külterjes állattenyésztés módszereinek integrálásában. E módszerek önmagukban nem képesek eleget tenni a versenyképesség követelményeinek. Az érvényben lévő támogatási feltételek nem nyújtanak kellő védelmet a piaci versenyszférában megjelenő, dömpingtermékekkel, környezetidegen módszerekkel előállított árúkkal szemben.
Az agrár-környezetgazdálkodás fogalmát ezért ki kell terjeszteni az élelmiszer-előállítás és az azzal kapcsolatos kutatási, fejlesztési, ellenőrzési rendszer teljes körére. Ez természetesen azt jelenti, hogy az EU követelményeknél lényegesen magasabb követelményrendszer bevezetése kívánatos, mely a magyar tudományos-kutatási és ellenőrzési rendszer hagyományainak és gyakorlatának teljes mértékben megfelel. Vissza kell állítani e rendszerek világszínvonalú működési gyakorlatát és cél-törekvéseit.
Ebbe a gondolatkörbe természetszerűen nem illeszthető be a génmanipuláció módszere, a minőségi követelmények iránti engedmények, vagy az ellenőrizetlen minőségű termékek forgalomba hozatalának gyakorlata.
A génkezelési törekvések önmagukban ellentmondanak a szermaradvány-mentes élelmiszertermelés követelményének, ezért a GMO-mentességet az egész Kárpát-medencében, mint ökológiai egységben meg kell tartani, a fajtaminősítési gyakorlatot a génmódosítás tilalmával fenn kell tartani. Az EU ez irányban haladó engedékenységi szándékai ellen határozottan fel kell lépni, jó értelemben vett versenyképességünk megőrzése, ill. visszaállítása érdekében. Hazai nemesítésű és tájfajtáink genetikai értékeinek fenntartásáról, fokozott védelméről gondoskodni kell.
Az EU minőségi követelményeinél csak magasabb színvonalú termékek forgalomba hozatala legyen engedélyezhető! E feltételeknek a magyar mezőgazdaság képes eleget tenni. Ez a követelmény nem mond ellent semmiféle megállapodásnak, sőt iránymutató lehet a tiszta környezet és az egészségesebb élelmiszerek fogyasztása iránti nemzetközi szükségleteknek és elvárásoknak is.
Ez egyúttal termőföldjeink értékének, a biológiai sokszínűségnek megőrzését és természetes élőhelyeinknek védelmét is szolgálja, egyben nagy lendületet adhat a genetikailag legértékesebb őshonos magyar állatfajok gazdasági hasznosításának is.
E téren különös hangsúlyt kaphatnak az európai minőségi értékeket ízben és zamatban messze meghaladó magyar zöldség és gyümölcstermékek piacra juttatási lehetőségeinek javítása. E tekintetben el kell érnünk e hazai termékek piaci megbecsültetését, versenyhelyzetének javítását (tárolás, csomagolás, feldolgozás, tartósítás, szállítás, stb.), egyben a kereskedelmi árletörés manipulációs hatásainak kiiktatását.
Ennek értelmében beszélhetünk csupán többfunkciós mezőgazdaságról, környezet- és tájgazdálkodásról.
6. A gazdasági (üzemi) diverzifikáció és a birtokpolitika kérdése

E kérdéskör a magyar mezőgazdaság történelmi torzulásainak legeklatánsabb lenyomata. A tudatos korszerűsítés lehetőségeinek sorozatos elmaradása újra és újra megakadályozta az egészséges birtokszerkezet létrejöttét.

A feudális nagybirtokok felosztását követő kollektivizálás után a kényszerű háztáji gazdálkodás, majd a kárpótlási és részarány-tulajdoni földjuttatások birtokszerkezet-idegen megoldásai okoztak súlyos gazdálkodási zavarokat. Az egyedül célravezető reprivatizáció politikai elvetésével a nagybirtokrendszer újraéledésének hibás útja nyílt meg ismét, a "zöldbárók" érdekérvényesítő céljainak mentén. E politika logikájából következett a külföldi földtulajdonszerzés lehetősége a multi-nagybirtokok kialakulását előrevetítve. Ez az út a magyar mezőgazdaság sorsát végleg megpecsételheti.

A modern tájgazdálkodási módok megteremtésének egyik kulcskérdése a táji adottságokkal, természetes termelési feltételekkel harmonizáló birtoknagyságok, birtoknagyság-kategóriák kialakítása. Ezt a munkát nem lehet spontán folyamat esetlegességeinek kiszolgáltatni. Táji adottságaink eltérő jellege minden esetben determinálja az adott területet az ott folytatható termelési típusokhoz illeszkedő optimális birtoknagyságra.
Az agrár vidékfejlesztés kulcskérdése, hogy területrendezési eszközökkel mennyire sikerül befolyásolni az optimális birtoknagyság méretek kialakulását. Ez ugyanis a feltétele annak, hogy adott országrész, vagy tájegység területén mennyire sikerül a legkisebb befektetéssel a legnagyobb gazdasági hatékonyságot elérni a környezeti károkozás minimalizálása mellett. A nemzetközi szinten rendelkezésre álló birtoknagyság összehasonlításra vonatkozó statisztikai adatok az igen eltérő tájszerkezeti adottságok miatt kevéssé alkalmasak arra, hogy azokat mintaként kezeljük.

Az azonban bizonyos, hogy a magyar gazdaságok területi elaprózottsága irreálisan magas arányú. A 10 ha alatti üzemméret 93,8 %, míg a 11-50 ha közötti, még mindig kisgazdaságnak számító üzemek részaránya csak 4,9%. A jelenleg érvényben lévő földtörvényi szabályozás sok tekintetben bizonytalanságokat hordoz magában az egészséges birtokszerkezet és üzemnagyságok kialakulása tekintetében. Meg van a veszélye a földterületek további aprózódásának, de egyúttal a tulajdonkoncentráció lehetőségének is, ami új nagybirtokrendszer kialakulásához vezethet.

Így a mezőgazdasági üzemfejlesztés és a hazai tájszerkezeti kutatások eredményeire támaszkodva kell kifejlesztenünk a magyar mezőgazdaság ésszerű földhasználati módozatait a diverzifikált üzemméretek típusainak elvi és gyakorlati kialakításával.
Az EU átalakuló, a kisgazdaságokat a jövőben erőteljesebben támogató politikájával összhangban, de attól függetlenül is kívánatos korszerű nemzeti birtokpolitikai stratégiát kialakítani, melynek alapvető eleme lenne a mozaikszerű kisgazdaságok integrációs modelljének megteremtése.
E modellek létrejötte nem lehet spontán folyamat eredménye. A vidékfejlesztés elveinek megfogalmazása régen megtörtént. A régiók, kistérségek gazdasági autonómiájának, a termelői-fogyasztói közösségek fejlesztésének hangoztatásán, már régen túl kellett volna lépni. A termelésfejlesztés gyakorlati tennivalóiban meglévő jelentős elmaradások sürgős pótlásával teremthető meg egyedül a mikro-, kis-, és középvállalkozások tájegységenként eltérő struktúrájú rugalmas rendszere. Ez a munka összehangolt állami ágazati feladatot jelent, a mezőgazdasági termelésfejlesztés, jogalkotás, kutatás, képzés területén.
Ugyanakkor, de nem utolsósorban hangsúlyozni kell, hogy mindennek a termelés gyakorlatába való átültetése nem képzelhető el egészséges ösztönző -rendszer alkalmazása nélkül.

7. A mezőgazdaság, mint az integrált gazdaságfejlesztés része

Azokat a mezőgazdaságot érintő társadalmi-gazdasági átalakításokat, melyeket a fentiekben megfogalmaztunk, és az EU csatlakozás folyamatában a vidékfejlesztés-, tájgazdálkodás fogalomkörével illetünk, nem kezelhetjük szigorúan ágazati feladatként. A mezőgazdaság átalakítása csak a térségfejlesztés és az általános gazdaságfejlesztés integrált részeként bontakoztatható ki.
E téren hangsúlyoznunk kell azokat a nélkülözhetetlen feltételeket, melyek céljaink eléréséhez az általános gazdasági környezet keretét kell, hogy képezzék.
Ezek:
- a kölcsönösen egymásra utalt alapinfrastruktúrákban végrehajtott központi fejlesztés;
- koordinálva a családi gazdaságok progresszív fejlesztésével?;
- bátor tudományos kezdeményezésekkel beindított iparfejlesztés.

8. Hamis illúziók az EU Közös Agrárpolitika támogatási rendszere iránt

Alapvető kérdés, hogy a hazai tájgazdálkodás programját nem lehet kizárólag az EU Közös Agrárpolitikai támogatásokra építve megvalósítani. Számos ezzel kapcsolatos illúziót fel kell számolni, ennek kijózanító hatása már megkezdődött a kvóta-megállapodások sovány eredményeinek megismerésével. Lassan nyilvánvalóvá válik, hogy az EU Közös Agrárpolitikája nem a tagok nemzeti érdekeinek mentén fogalmazódott meg, hanem a transzfer árképzésben, és extraprofitban érdekelt élelmiszertermelő nagyvállalkozások kizárólagos érdekeinek megfelelően.
Hazai agrárpolitikánkat ennek a ténynek ismeretében kell annyira rugalmassá tenni, hogy az alapélelmiszerek dömping-piaca működési elveinek ismeretében kiutat találjunk nemzeti agrárcéljaink realizálása felé.