Híreink

Bajnai ellen tüntetettek Dunaszerdahelyen

2013-05-04 10:58
-A +A

A Jobbik Magyarországért Mozgalom felvidéki tagjai és szimpatizánsai ellentüntetést szerveztek a Dunaszerdahelyen kampányoló Bajnai Gordon ellen. Mindez röviddel az után történt, hogy az Együtt 2014 küldöttségének Pozsonyban ellopták az autóját.

Bajnait Pozsony után Dunaszerdahelyen is a szlovák-magyar vegyes párt, a MOST-HÍD helyi vezetői látták vendégül. Az épületet, melyben a nyilvános rendezvényt tartották, egy helyi biztonsági cég emberei biztosították, bármiféle azonosító vagy cégjelzés nélkül, a biztonságiak főnöke a helyiek szerint alvilági kapcsolatairól ismert. Az ellentüntetők közül többen szerettek volna bejutni, hogy kérdéseiket egyenesen Bajnainak tegyék fel, de az ajtónállók ebben megakadályozták őket. 

A kérdésre, hogy miért nem mehetne be, a főnök válasza csak ennyi volt: „mert nem”. 

Bajnait érkezésekor az ellentüntetők „cionista bérenc”-nek” és „IMF helytartó”-nak nevezték, a táblájukon pedig a „2004 DECEMBER - NEM FELEJTÜNK!” szöveg volt olvasható, utalásként a 2004-es népszavazás gyalázatos baloldali kampányára.  

A tüntetők szóváltásba keveredtek a szlovák pénzekből működtetett magyar nyelvű parameter.sk hírportál riporterével is, mely oldalon rendszeresen jelennek meg magyargyalázó cikkek.

Jobbik Felvidék - jobbik.hu

Kapcsolódó cikkek


Az EP áprilisi plenáris ülésén elfogadták a Szerbia uniós integrációjához vezető úttal kapcsolatos ún.
Sajnálatos módon még Európában is vannak szomorú példái a vallási közösségek elleni erőszaknak és hátrányos megkülönbözt
A Jobbik Magyarországért Mozgalom kárpátaljai tagjai nem kevés utánajárást követően kiderítették, hogy Beregszászon nyug

Ajánlott cikkek

Háromszáz hektárig fizetné ki a gazdálkodóknak a földek után igényelhető területalapú támogatást a Jobbik.
A Jobbik nem szeretné, ha a tiszaújvárosi beruházáshoz hasonlóan vendégmunkásokat telepítenének be a Budapest alatti szénhidrogénmezők kitermeléséhez.

Eseménynaptár

Mon
Tue
Wed
Thu
Fri
Sat
Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 August