Híreink

Reagálás a Transparency International és a Political Capital nyilatkozatára: Ne lehessen következmények nélkül szórni a közpénzt!

2013-10-29 15:16
-A +A

A Fidesz szándékosan, saját politikai érdekeit szem előtt tartva alkotott olyan kampányfinanszírozási rendszert, amely a kamupártok indulását és felelőtlen pénzköltését lehetővé teszi, hogy minél inkább megossza az Orbán-kormányt leváltani kívánó erőket. Mindezek miatt a 2014-es országgyűlési választási kampány vélhetően minden eddiginél többe kerül majd az adófizetőknek.

A Jobbik törvénymódosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy ne lehessen következmények nélkül szórni az állami pénzt, és legyen következménye annak, amit például az SZDSZ ezen a területen is elkövetett: félmilliárd forint adósságot hagyott hátra, melyet előreláthatólag az adófizetőknek kell állniuk. Amennyiben a kormánypártok nem csak szavak szintjén kívánják biztosítani a tiszta és olcsó kampányt, támogatniuk kell a nemzeti ellenzék javaslatát.

Emellett elkerülhetetlennek tartjuk, hogy fény derüljön arra is, mely civil szervezetek, milyen mértékben és mely államoktól kapnak külföldről támogatást, hiszen az átláthatóság csak a teljes körű nyilvánossággal biztosítható.

Dúró Dóra országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője

jobbik.hu

Kapcsolódó cikkek


100 millió forint vándorolt a Seychelles-szigetekre, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megpróbálta eltitkolni a dolgot, de
A Jobbik szerint nemzetbiztonsági kockázatot rejt magában, ezért szankcionálni kellene, ha egy párt jelentős összeget fo
Sem a szocialisták, sem a Fidesz nem támogatja a Jobbik azon javaslatát, mely egy pártfinanszírozást vizsgáló bizottság

Ajánlott cikkek

Ma elhagyhatta a börtönt H. Dezső, az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottja.
Csak tavaly több mint 41 ezer tonna külföldi szennyvíziszap került a magyar földbe

Eseménynaptár

Mon
Tue
Wed
Thu
Fri
Sat
Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 July