Híreink

Közszolgák "A Párt" szolgálatában

2014-09-10 12:01
-A +A

Folyamatosan előbukkannak olyan esetek, amelyek tökéletesen példázzák, hogy mind a rendőrség, mind az ügyészség a tényleges feladata helyett a Fidesz kézivezérelt hatalmi érdekeit szolgálja – hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője. A politikus emlékeztetett az országgyűlési választások kampányának kezdetére, melynek során előkerültek Simon Gábor szocialista képviselő ügyei. A választások után azonban elcsendesedett a botrány.

A szóvivő azt is közölte: az EP-kampányban a jobbikos Kovács Bélát „vették elő”. Az EP-választás óta azonban semmilyen előrelépés nem történt ebben az ügyben sem.

A politikus felhívta a figyelmet: most az önkormányzati választások kampányában előkerült Toroczkai László, Ásotthalom polgármesterének 2012-es esete, vagyis az ügyészség most jutott el odáig, hogy érdemben lépjen. A kormány a teljes civil szférát is betámadta, tehát adott egyet jobbra, és egyet balra is.

Mirkóczki Ádám hangsúlyozta: nem szeretne kétes hírű civil szervezeteket védeni, de azt tűrhetetlennek tartja, hogy miközben országszerte embereket gyilkolnak meg, és rabolnak ki brutális eszközökkel, addig 40 kilós irodista hölgyeket kommandósok rohannak le. A nemzeti radikális képviselő úgy véli, ennek részben politikai, részben hatalmi, részben anyagi oka van.

A Jobbik felhívta a figyelmet: míg a közbiztonság egy cseppet sem javult, a kormány a rendvédelmi és igazságszolgáltatási szerveket mégis a politikai haszonszerzésre használja.

A Jobbik azt szeretné, hogy minden olyan hatóság, amelyiknek a rendvédelemben illetve az igazságszolgáltatásban szerepe van, kizárólag a saját dolgával foglalkozzon, teljesen politikamentesen.

alfahir.hu - jobbik.hu

 

A Jobbik frakció növelte ivóvíz automatáinak számát, amivel ennyi műanyag flakont spórolt meg:

 

Ajánlott cikkek

Az így befolyó milliárdokat a kormányzat köteles lenne a Magyar Munkahelyvédelmi Alapba csoportosítani.
Mentelmi jog: Boldog István, Kálló Gergely

Eseménynaptár

Mon
Tue
Wed
Thu
Fri
Sat
Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2020 April