Híreink

Támogassa a Fidesz a Jobbik javaslatát a bérfelzárkóztatásra

2018-11-26 15:01
-A +A

Erre szólított fel Jakab Péter vasárnapi, miskolci sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy a leszakadó országrészek bérfelzárkóztatását célzó jobbikos határozati javaslat az országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottsága elé kerül. 

Jakab Péter emlékeztetett, a héten a parlamentben szembesítette a kormányt az alacsony bérekkel, a pénzügyminisztérium államtitkára azonban megdöbbentő módon örömtelinek nevezte a havi százezer forintos borsodi, szabolcsi fizetéseket, mondván, 8- 10 éve ennyi se volt. Jakab szerint a teljes kiúttalanságot mutatja, ha a kormánynak az a programja a béremelésre, hogy örüljünk a mostani kevésnek, mert régen ennyi se volt, miközben az árak alakulásáról elfelejtenek beszélni.

A Jobbik ugyanakkor benyújtotta határozati javaslatát a parlament elé a leszakadó országrészek bérfelzárkóztatása érdekében. Ebben az állami vállalatokat köteleznék az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének bevezetésére, a multikkal újratárgyalnák a stratégiai szerződéseket kikötve a béremelés ütemét, a vállalkozások számára pedig béremelést ösztönző adókörnyezetet teremtenének. 

Jakab Péter jelezte, a Vállalkozásfejlesztési bizottság soron következő ülésén tárgyalni fogja a Jobbik javaslatát, amelynek támogatására szólította fel valamennyi párt képviselőjét. „Ha az államtitkárok fizetését egy tollvonással meg tudták emelni 30 százalékkal, remélem a dolgozóké is menni fog” – fogalmazott a Jobbik képviselője. 

Jobbik Miskolci Alapszervezete

Ajánlott cikkek

Sneider Tamás Facebook-bejegyzése.
Ismét kiderült, hogy hazudtak.

Eseménynaptár

Mon
Tue
Wed
Thu
Fri
Sat
Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 July