Híreink

Tájékoztató kampányt indított a Jobbik

2020-03-28 18:48
-A +A

A Jobbik tájékoztató kampányt indított segítve a koronavírus elleni védekezést, hiszen, ahogy a kormány több ízben jelezte, vannak olyan szavazók, akiket az ellenzék tud jobban megszólítani. Ennek megfelelően telefonon keresztül hívjuk fel a lakosság figyelmét arra, hogy aki csak teheti, maradjon otthon, hogy ezáltal lassíthassuk a vírus terjedését.

Emellett hangsúlyozzuk azt is, hogyan tudná a kormány hatékonyan védeni az embereket szűrővizsgálatok, védőfelszerelések biztosításával, valamint a bajba jutott magyar emberek anyagi támogatásán keresztül. Célunk a koronavírus elleni küzdelemben az összefogás, amelyhez kérjük Orbán Viktor együttműködését is, kiemelve, hogy ennek nem feltétele a korlátlan ideig tartó korlátlan hatalom megadása.

 

A Jobbik frakció növelte ivóvíz automatáinak számát, amivel ennyi műanyag flakont spórolt meg:

 

Ajánlott cikkek

Diákok, szülők és pedagógusok számára is érthetetlennek tűnik, hogy amíg a bölcsődéket és az óvodákat megnyitják, addig a köznevelésben az „adok is, meg nem is" a jellemző.
Jó néhányszor letelt már az a bizonyos két hét, amit még a 2010-ben hatalomra került Orbán-kormány belügyminisztere, Pintér Sándor ígért, mondván, ennyi idő alatt helyre fogja állítani a rendet.

Eseménynaptár

Mon
Tue
Wed
Thu
Fri
Sat
Sun
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2020 May