Híreink

11+1 minisztériumból fog állni Vona Gábor kormánya

2018-03-19 08:28
-A +A
 
Visszaadná a szakértő kormányzás hírnevét a Jobbik, melynek miniszterelnök-jelöltje ma ismertette a választások után felállítandó kormányzati struktúráját. Vona Gábor 11 + 1 minisztériumot fog irányítani, ha megnyerik a választást, mely mellett az évadnyitó rendezvényen ismertetett hét nagy stratégiai terület koordinálására egy-egy stratégiai tanácsot fog felkérni. Újra leszögezte: sem a választás előtt, sem utána nem fognak egyezkedni sem a Fidesszel, sem az MSZP-vel, sem a DK-val.
 
Felkészültünk a kormányzásra és elkészítettük a kormányzati struktúrát – jelentette be Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje Vona18 elnevezésű sajtótájékoztató-sorozatának utolsó, márciusi állomásán. A kormányváltásra készülő erő kormányfőjelöltje azt is leszögezte, az egyes minisztériumok vezetőit csak a választások után fogja megnevezni. Mint mondta, egy-egy feladatra akár több név is felmerült, de ezeket a személyeket – mivel nem politikusokról, hanem szakemberekről van szó – nem kívánják kitenni a kampánynak.
 
Vona leszögezte: nem pártpolitikai és nem is kommunikációs politikai, hanem szakértői kormányzást kívánnak megvalósítani, ezért az adott területhez leginkább értő szakemberek fognak felelős vezetői pozícióba kerülni.
 
A pártpolitika lépjen vissza kettőt, adjuk vissza a szakpolitika becsületét! – fogalmazott a kormányfőjelölt.
 
Megismételte a januári évadnyitó beszédében elmondottat is: az ellenzéket is meg fogják hallgatni, és ha konstruktív javaslatuk van, akkor azt beépítik politikájukba. Hasonlóképp az érdekvédelmi és a civil szféra is beleszólhat a kormányzati munkába.
 
A Jobbik-elnök leszögezte: kormánya 11 + 1 minisztériumból fog állni, és a klasszikus minisztériumi struktúrát ötvözték a XXI. század kihívásaival. A plusz egy minisztérium a Miniszterelnöki Hivatal lesz, melynek élén nem miniszter, hanem hivatalvezető fog állni. Ide fog tartozni a két miniszterelnök-helyettes, az egyikük általános helyettesként politikai ügyekkel fog foglalkozni, míg másikuk az európai uniós kapcsolatokért felelős miniszterelnök-helyettes lesz. Ennek a hivatalnak lesz a feladata a kormányzati belső ellenőrzés, a fejlesztési források elosztása és az antikorrupciós tevékenység koordinációja is.
 
A további tizenegy minisztérium:
 
- Nemzetstratégiai Minisztérium, melynek feladata lesz az anyaországon kívül élők (külhoniak és elvándorolt magyarok) bekapcsolása az ország életébe
- Belügyminisztérium
- Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
- Oktatási, Kulturális és Sportminisztérium
- Egészségügyi Minisztérium
- Társadalompolitikai Minisztérium, ahová a szociális ügyek, a civilek vagy éppen a lakhatásügy fog tartozni
- Gazdasági, Fejlesztési és Informatikai Minisztérium, mellyel kapcsolatban Vona Gábor közölte, ezek összefüggő területek így a XXI. század kihívásainak megfelelően egy irányítás alá kell, hogy tartozzanak
- Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium, melyhez Vona hozzátette, személyes vállalása volt a magyar élelmiszeripar talpra állítása, amihez hozzátartozik például az egészséges élelmiszertermelés is
- Pénzügyminisztérium
- Honvédelmi Minisztérium
- Külügyminisztérium
 
A kormányfőjelölt azt is közölte, kormányának fontos lesz a kormányzati modernizáció, aminek érdekében az e-közigazgatást, az e-konzultációt, sőt az e-népszavazás lehetőségét is be kívánják vezetni.
 
Hozzátette továbbá, januári évadnyitóján hét nagy stratégiai területet jelölt meg, ahol elengedhetetlen az azonnali lépés: biztonságpolitika, demokratikus működés, antikorrupció, versenyképesség, magyar emberek itthon maradása, az országimázsunk javítása és a társadalmi összefogás XXI. századi megteremtése.
 
Ezzel kapcsolatban a Jobbik miniszterelnök-jelöltje kifejtette, ezek olyan területek, melyek több tárca működését is érintik, ezért erre a hét területre hét stratégiai tanácsot állítanak fel, melyek feladata a területen végzendő lépések megtervezése, ellenőrzése és a javaslattétel.
 
Újságírói kérdésre Vona Gábor azt is leszögezte, nem kell párttagság ahhoz, hogy valaki kormányában miniszteri vagy államtitkári posztot töltsön be, és visszautalt a korábban már említett szakértői kormányzás szükségességére. Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, az antikorrupciós lépések egy része a lex Lúdas Matyi törvénycsomagban is benne foglaltatott, de szükséges a Korrupcióellenes Ügyészség felállítása, egyúttal ígéretet tett, hogy csatlakoznak az Európai Ügyészséghez is.
 
Úgy gondoljuk, ha egy kormány tisztességgel, becsülettel kezeli az uniós forrásokat, akkor nem kell attól félni, hogy bárki Brüsszelből Magyarországra jön, és megvizsgálja a könyvelést, megvizsgálja a pályázati forrásoknak a felhasználását.
 
Vona azt is leszögezte, ők túlléptek a jobb- és baloldali megosztottságon, nincs jobboldali vagy baloldali egészségügy, nincs jobboldali vagy baloldali oktatásügy, nincs jobboldali vagy baloldali nyugdíjügy, ezeken a területeken ciklusokon átívelő, hosszú távú szakpolitikai konszenzusra van szükség.
 
Végül ismét leszögezte: semmiféle egyeztetés nem képzelhető el sem a választások előtt, sem a választások után azokkal a pártokkal, akik felelősek az elmúlt 28 év pusztításaiért, legyen az akár a Fidesz, akár az MSZP, akár a DK!
 
alfahir.hu - jobbik.hu

Ajánlott cikkek

A Jobbik továbbra is alternatívát kíván felmutatni a Fidesszel szemben, miközben sikerült megállapodni a törvénytelen büntetésről a NAV-val és az ÁSZ-szal, így biztosított a legerősebb ellenzéki párt
A Jobbik üdvözli Székely László ombudsman azon megállapítását, miszerint a diákhitellel kapcsolatos kedvezményeket ki kell terjeszteni az apákra is.

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2018 augusztus